Muzsika 2001. február, 44. évfolyam, 2. szám, 12. oldal
Dobszay László:
Egy tractus Kurtág Györgynek
 

Kedves Gyuri!

Most nem megemlékezéssel, méltatással akarlak köszönteni. Ma is úgy gondolom, ahogy néhány évvel ezelőtt megírtam ugyanebbe a lapba. A zeneszerzők művekkel köszöntenek, én meg egy analízissel, amit te mindig olyan szívesen fogadtál tőlem. Nem szöveges analízisre gondolok, zenészként biztos éppúgy örülsz egy kottás elemzésnek. De előbb néhány szót ennek a választásnak személyes motívumairól is mondanom kell. Valamikor 1975 kora őszén kerestél meg azzal, hogy szeretnél közelebbről megismerkedni a gregorián zenével, segítenék-e. Azt mondtam, neked nem egy teoretikus tanfolyam volna jó, hanem ha a gyakorlatban együtt csinálnánk, énekelnénk. Amihez nagy kedvet mutattál. Akkor már jó pár éve csak a női kar dolgozott a Schola Hungaricából (1970-es lemezünk csak '74-ben jött ki, s közben a kórus félig-meddig alvó állapotba került). Kérésed adta az indítást az újrakezdéshez. (Tehát nem az történt, hogy a Schola meglovagolta Kurtág György hírnevét, hanem inkább te késztettél bennünket új munkára. Aztán jöttek más zeneszerző-kollégák is, akiket érdekelt ez a dolog. Szép évek voltak.) Az első hanglemez százezernél több példányban fogyott el, s ennek nyomán '76-ban koncertigények is adódtak, itthon is, külföldön is. És te mindenben velünk tartottál, évekig. Nagy leckét adtál mindenkinek, amint minden próbán pontosan megjelentél, otthon pedig előre gyakoroltad az anyagot. Akik mérföldekkel mögötted voltak, csak szégyenkezhettek... Összeállt az első koncertprogram, s abban többek között szerepelt egy tractus. Akkor már sejtettük, hogy a tractus eredete szerint nem kórusének lehetett, hanem egyéni hangú, szólisztikus, díszes zsoltáréneklés. Az egyéni "kikérdezés" közben egyszer rád került a sor, s mindnyájan megdöbbentünk. Nem vagy énekes, de amit meghallottál és meghallattál a tractusban, az revelációként hatott: nem volt az bel canto, de szenvedélyes, prófétai hangú, a szöveg és dallam egységében megvalósult interpretáció. Később koncerten is hajlandó voltál elénekelni, itthon is, külföldön is. Megvallom neked, máig őrzök róla egy felvételt is.
Ezt a tractust adnám most neked. Ha közelről nézzük a kottáját, szinte zavarba ejtő a dallam sok kacskaringója, díszítménye. De az egykori énekest csalhatatlan biztonsággal vezette a "lényeg", amit hallott. Ha egy lépést hátrálunk, a kacskaringók, díszítmények rárendeződnek egy-egy lényeges mozdulatra. Ha még messzebb megyünk, kitűnik, egész motívumokat irányít titokban egy-egy hangközlépés vagy hang. Minél inkább madártávlatból nézzük, annál inkább érezhető a kormányzó hatalom. Ezt persze nem úgy kell érteni, mintha a melizmatikus dallam valami száraz recitációból fejlődött volna ilyenné - biztos, hogy kezdettől fogva ugyanilyen kidolgozott, részletező volt. De a lényegi hangközök, hangok ugyanúgy összefoghatják a részleteket, mint például egy Mozart-tételben a harmóniai "háttér" a dallamot, a paszszázsokat. És ahogy Mozartnál a harmónia uralkodik, de a szépség a felszínen levő melodikus tartalommal jelenik meg, úgy itt is a kettőtől együtt szép, amit hallunk: a nagyvonalú szerkezet és a gondos, érzékletes részletek együttjátékától.
A több fokozatú egyszerűsítést úgy készítettem el, hogy a tonális egyensúly, a formálódás logikája valamiképpen megőrződjék. Mondjuk így: egyre szegényítve a zenét (vagy: egyre nagyvonalúbban felfogva a formát), azért mindegyik meggyőzően énekelhető legyen. S persze nem mondom, hogy ennek az "egyszerűsítésnek" ne lehetne más megoldása is. Én erre jutottam belső hallásomban. Kérlek, vegyed szeretettel.
De előbb még a fordítást is megadom az olvasóknak: "Szőlőt ültettem kedvesemnek a domboldalon, termékeny helyen. És kerítést raktam köréje, és körülástam, és elplántáltam a nemes szőlőt, és tornyot építettem a kert közepén, és prést állítottam abban. A seregek Urának szőleje pedig nem más, mint Izrael háza."