Tíz év távlatából megszépülnek az emlékek - írja a Polifónia 24. számában Csébfalvi Éva, a Magyar Zenei Tanács tavaly nyugalomba vonult főtitkára, visszaidézve a szervezet létrejöttének pillanatát. Sikerek és kudarcok - belülről jövők és kívülről gerjesztettek - tarkították ezt a tíz esztendőt, emlékezik, és emlékeznek sokan. A lényeg az, hogy a Tanács a magyar zenei élet legnagyobb ernyőszervezete, amit Csébfalvi erőnek nevez (joggal): erő, melyet a Magyar Zenei Tanács sokszínű, sok műfajú serege, 41 tagszervezete, 12 társult intézménye, és 10 rendkívüli egyéni tagja testesít meg. Bizonyos, hogy a tagszervezetek és a Tanács legközelebbi feladatai közé tartozik a nemzetközi kapcsolatok élénkítése, az európai uniós intézményekkel folytatandó együttműködés. Kevésbé volt tárgyszerű az az üdvözlő beszéd, amelyet a jubileum alkalmából december 1-jén Csébfalvi Éva az Óbudai Társaskörben rögtönzött. Viszont szellemes, érzelmes és hatásos lévén komoly sikert aratott. Kis ünnepséget szervezett Merényi Judit "birodalmában" az MZT, hogy baráti körben köszöntse az évfordulót.
A Muzsika nem szokott társasági eseményekről tudósítani, ez pedig már szinte az volt, hiszen a program rendkívülisége különös, és igencsak vidám hangulatot teremtett. A tanács máskor komor tagjai ezúttal játékba bocsátkoztak. Igényes, és műgonddal előkészített számokat prezentáltak a fellépők, de mindenki mást csinált, mint a dolgos hétköznapokon. Azaz mégsem egészen mást, hiszen zeneművészek léptek pódiumra és persze zenéltek, csak kissé eltérő módon. Gyöngyössy Zoltán például Rossini nevezetes Macskaduettjét szólaltatta meg egyedül, ám két hangon: énekelt, de főként a vokális tónushoz hasonló sikolyokat csalt elő fuvolájából. "Riválisa", Matuz István egy korszerű performance-ot mutatott be, háromtételes, zongorára komponált fuvoladarabot - nem tévedés ez, s nem elírás. A pantomim végén szépséges instrumentuma három részben hevert a zongora három különböző pontján. Az est egyik fénypontja volt Balogh József triója, az alkalmi együttes (tagjai Kohán István és Götz Nándor) hétköznapi körülmények között hírneves klarinétművészek, itt azonban három brummogó altszaxofonon szólaltattak meg egy Mozart-divertimentót, amely időnként, hogy, hogy nem, mulatságos operett-, nóta- stb. egyveleggé változott. Zongorázott Gonda János, Gyimesi László elnökségi tag (a zene- és táncművészek szakszervezetének főtitkára) pedig "kemény" zenét játszó együttesében, Fogarassy János és Babos Gyula mellett a basszusgitár virtuózának bizonyult, noha ritkán van alkalma a húrok pengetésivel kimuzsikálni a zenészek számára kedvező döntéseket a magas hivatalokból. Egy-két palack pezsgő és pár pohár bor is elfogyott, a műsor után az asztalok köré telepedve élénk és javarészt szakmai beszélgetés folyt. A fesztelen csevegés közben persze ki-ki elmondta mostani problémáit, sőt néhány szó a jövőről is esett. Nem hivatalosan, kollegiálisan. Akárcsak egy komoly közgyűlés szünetében.