Muzsika 2000. június, 43. évfolyam, 6. szám, 34. oldal
László Ferenc:
Párdarab A varázsfuvolához
 

1997-ben a New York Times és más, vele azonos nagyságrendű napilapok első oldalon hozták a hírt: David Buch amerikai zenetörténész Mozart nevére lelt egy eladdig alig ismert opera nemrég felbukkant partitúrájában. Az opera címe: A bölcsek köve avagy a varázssziget. Szövegét Emanuel Schikaneder színész és színházigazgató írta, akiről tudnivaló, hogy A varázsfuvola szövegírójaként részese Mozart halhatatlanságának. Tájékozottabbak azt is tudhatják, hogy Schikaneder mintegy ötvenöt zenés darabhoz alkotott szöveget - daljátékokhoz, operákhoz, operettekhez -, és csaknem ugyannyi prózai művet is írt: bohózatokat, lovagi tündérdrámákat, szatirikus és szomorújátékokat. A bölcsek kövéről a korábbi irodalom azt állítja, hogy zenéjét zömmel Benedikt Schack és Franz Xaver Gerl szerezte, továbbá hogy Mozart is írt hozzá egy komikus duettet (K. 625), amelynek szerzői kéziratát a párizsi Conservatoire könyvtárában őrzik. Mivel azonban a duettet Mozart nem vezette be művei jegyzékébe, s a kézirat is csak részben az ő keze munkája, az a nézet alakult ki, hogy ez is alighanem Schack műve, és Mozart csak hangszerelte. A Mozart Összkiadásban ugyan megjelent, de kérdés, hogy a darabtól függetlenül, Mozart nevén előadták-e valaha.
A bölcsek kövét 1790-ben mutatták be Bécsben, Schikaneder külvárosi színházában, a Theater auf der Wiedenben. Szerzőként a színlap csak az igazgatót tüntette fel, a zene eredete felől nem igazítva el a közönséget. Utóbb Brünnben, Prágában, Frankfurtban, Grazban, Triesztben, Altonában, 1804-ben a Theater an der Wien színpadán is játszották - legutoljára 1814-ben Linzben. A zenetörténeti kutatás nem tulajdonított a műnek különösebb jelentőséget. David Buch most Hamburgban a partitúrának olyan korabeli másolatára lelt, amelyben csaknem minden szám elején ott a zeneszerző neve is.
Kiderült, hogy A bölcsek kövét valóságos kollektíva komponálta, amelynek Schack, Gerl és Mozart mellett egy Johann Baptist Henneberg nevű zenész, sőt maga Schikaneder is tagja volt, s hogy a társszerzők leghíresebbje, Mozart nemcsak azt az egy duettet írta hozzá, hanem a terjedelmes és mozgalmas finálé legalább két további számát, így egy második komikus duettet is, amelynek szövege főleg a macskanyávogás utánzása. A felfedezés azért is rendkívül jelentős, mert ezek az "új" darabok Mozart legérettebb alkotói korszakát dokumentálják, az utolsó vonósnégyessel és az utolsó zongoraversennyel egyívásúak.
Amikor azt olvassuk, hogy Mozart A varázsfuvolában a maga színvonalára emelte a korabeli népszerű bécsi daljátékot, nemigen tudjuk, hogy valójában mi volt az. Most, hogy lemezen már hozzáférhető a párdarab, amelyben Mozart nem felemelte, hanem leereszkedett hozzá, elálmélkodhatunk megejtő szépségén. Nem kétséges, hogy a kettő közül A varázsfuvola a jobb mű, márcsak azért is, mert partitúráját egyazon zeneszerző írta végig, a zenés színpad valamennyi műfajának mestere, aki a szövegkönyv kialakításában is jelentékeny szerepet játszott: Mozart. De az sem vitás, hogy - bár Schikaneder A bölcsek kövét "hősi-komikus opera", utódját pedig "nagy opera" műfaji megjelöléssel hirdette -, a két mű nemcsak összemérhető, hanem össze is tartozik, olyannyira, hogy A varázsfuvolát ezentúl nem lehet közvetlen előzménye nélkül értelmezni. Stílusuk nemcsak amúgy általában utal egymásra, hanem egészen konkrétan is: A bölcsek kövének is megvan a maga varázslatos fuvolaszólója, a Lubano-Lubanara pár Papagenót és Papagenát előlegezi, az Éj királynője gégegyilkoló koloratúráit is meghalljuk az első felvonásban, ha tenor változatban is, nem beszélve arról, hogy a "jó" istenség, Astromante és a "rossz", alvilági isten, Eutifronte szembenállása mennyire hasonlít a Sarastro-Éj királynője polaritáshoz.
Még tart a szenzációs Mozart-leletek zenetudományi értékelése. A partitúrát még nem adták ki, de egy igen jó 1999-es TELARC-felvétel megjelent már a lemezpiacon. A Boston Baroque együttest és az énekes szólistacsoportot Martin Pearlman vezényli.
Az ember azt várná, hogy Mozart részletei kiemelkedjenek a többi közül - de nem emelkednek ki. Bámulatos viszont például már maga az ötletgazdag nyitány is, Johann Baptist Henneberg munkája ("van-e, ki e nevet ismeri"), vagy, hogy Schackot dicsérjük, az első kórusjelenet bájos pasztorálhangja, akárcsak Gerltől a közvetlen folytatás: az első Lubanara-Lubano-duett - és így tovább. Kérdés, hogy ezek az urak zeneszerzők voltak-e, de mint afféle sok mindenben jártas színházi emberek, igencsak értettek a művészi céljaiknak megfelelő zeneszámok előállításához is. Tarka-barka A bölcsek kövének zenéje, és többnyire rövid lélegzetű darabokból áll, de az összkép, amelyet e sokszínű mozaik nyújt, végső soron mégiscsak konvergens és megnyerő. Jön, hogy sokadszor is újrahallgassuk.
Mi a titka? Hiba volna azt képzelnünk, hogy Mozart esetleg többet komponált belőle, mint amennyit az ismertető füzet neki tulajdonít.
Lehet, hogy például itt-ott bele-belejavított egy-egy szám hangszerelésébe, de attól még nem változott meg a mű alapvető jellege. Ami ebben a jellegben vonzó, nem az, ami mozartos vagy ami olyan, mintha az volna. Ellenkezőleg: A bölcsek köve éppen azért tetszik, mert egyáltalán nem mozartian zseniális, hanem a közvetlenség és a keresetlenség eszközeivel ragad meg. Azt, hogy Mozart nagy volt, ma mindenki tudja, nagyon is jól. Ez az opera arra figyelmeztet, milyen nagy volt a korszak köznapi zenéje - még a legolcsóbb is, amelyet Bécs külvárosi közönségének szántak. Mozart készséggel azonosulhatott ennek stílusával is, előbb névtelenül beolvadva a Schikaneder körül szorgoskodó szerzőcsoportba, majd megnyerve annak tagjait A varázsfuvola számára: Schikanedert szövegkönyvírónak és Papagenónak, Henneberget karmesternek, Schackot és Gerlt Tamino és Sarastro első alakítóinak. A varázsfuvola - az operairodalom legjátszottabb darabja - toronymagasan meghaladja A bölcsek köve színvonalát, de nem hogy bármiben is megtagadná, ellenkezőleg: megdicsőíti és a zenekincs legbecsesebb értékei közé emeli a kültelki daljáték naiv szépségét.



Lap a nemrég megtalált partitúrából. Jobbra fent Mozart neve


Martin Pearlman
Susan Wilson felvétele