|
A közelmúltban tartotta tisztújító közgyűlését a Magyar Zenei Tanács, a
zenei élet területén működő legnagyobb társadalmi szervezet. A közgyűlés ismét
Csengery Adrienne-t választotta elnökéül (az énekesnő 1996 vége óta tölti
be ezt a posztot). Az alelnöki funkciót ez idáig betöltő Gyimesi László
mandátuma végleg lejárt, ezért ezt a feladatkört mostantól Kovács Géza,
a Szimfonikus Zenekarok, illetve a Művészeti Ügynökségek Szövetségének elnökségi
tagja látja el. Az elnökség: Baross Gábor, Gyöngyössy Zoltán, Tihanyi László
és Victor Máté.
- Feszültségektől terhes időszakban vállalta először az elnöki megbízatást.
A zenei élet atomizálódott, a koncertszervezés átalakult, a különféle civil
szervezeteknek rá kellett ébredniük, hogy érdekeik lobbizás útján érvényesíthetetlenek.
Mit tart első elnöki periódusa igazi sikerének?
- Éppen azt, hogy a különféle szervezetek számára a tanács tevékenysége
egyre vonzóbbnak bizonyult, a tagok száma minden évben gyarapodott. Úgy látták,
hogy jobb tartozni valahová, ahol érdekeiket tisztességgel képviselik; hogy
erősebb a hangunk, ha együtt hallatjuk. Mi pénzt nem osztunk, hiszen bevételünk
nincs, a tagdíjak működési költségeinket sem fedezik. Nálunk egy szellemi központ
működik. Munkájával az elnökség és az iroda nagy társadalmi presztízst szerzett
a Magyar Zenei Tanácsnak, melyet az államigazgatás is elismer. Dokumentálja
ezt az ösztöndíjasok ügye is. Korábban is léteztek különféle támogatások, de
a jelenlegi rendszert, a fiatal művészek pályára segítésének több fél számára
is hasznos módját itt dolgoztuk ki. A javadalmazásokra - köztük a számunkra
fontos Fischer Annie előadói és Kodály Zoltán zeneszerzői-zenetudományi ösztöndíjra
- a szaktárca, most a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma biztosítja a
pénzt. Az ifjú előadók pódiumot, a koncertszervezők pedig előadót kapnak, hiszen
a feltételek között meghatározott számú fellépés szerepel. S nemcsak Budapesten,
hanem vidéken is, tehát a közönség is megismeri a jövendő művészeinek arcát,
más nyilvánosságot jelenleg legfeljebb a Bartók Rádióban kapnának. Sőt a világ
nagyvárosaiban működő magyar kulturális intézetek meghívásának is eleget kell
tenniük, ahol külföldi impresszáriókkal találkozhatnak. Mi az első lépések megtételekor
vagyunk mellettük, a továbbiakban magukért állnak helyt, önállóan teremtenek
új kapcsolatokat. Büszke vagyok e konstrukcióra, hiszen emlékszem, milyen nehéz
volt az indulás. A Fischer Annie- és a Kodály-ösztöndíjak mellett még a társművészeteket
fölkaroló nyolc másik, vagyis összesen tíz stipendium gondozását látja el a
Schanda Beáta vezette Interart Fesztiválközpont Kht., amely tavaly és idén egy-egy
fesztivállal és egy jól szerkesztett angol-magyar nyelvű katalógussal segítette
az új nemzedék bemutatását.
- A Nemzeti Kulturális Alapprogram zenei kollégiumának költségvetése idén
a tavalyinál 50 millió forinttal kisebb összegből gazdálkodhat, pedig most aktuálisak
az úgynevezett millenniumi rendezvények...
- Úgy hallom, az NKA bevételei nem a várakozásnak megfelelően teljesülnek.
Amíg ez autonóm alap volt, a pénz közvetlenül ide folyt be. A helyzet megváltozott:
elkülönítetten ugyan, de a költségvetési fejezet része az NKA büdzséje, felével
elvileg a miniszter rendelkezhet. Hogy mennyinek a felével, arról nincs pontos
információm, mindenesetre nagyon szomorúnak tartom a kollégiumi keret csökkenését.
Hozzá kell tennem: miniszteri keret járul hozzá a Nemzeti Filharmonikusok és
Énekkar fizetésének, művészeti pótlékainak rendezéséhez. Hogy az NKA a jelen
feltételek között, szerényebb kasszával és hatáskörrel egyáltalán működik, az
a zenei tanács volt alelnöke, a Zene- és Táncművész Szakszervezet főtitkára,
Gyimesi László kompromisszumos javaslatának köszönhető. A tanácsadó bizottságban
előre jelezték: a pénzre a tárca igényt tart, hogy biztonsággal finanszírozhassa
az állami fenntartású intézmények működését és a fontos projekteket, köztük
a külföldi magyar intézetek programjait, amelyekre eddig pályázni kellett.
- Említette a Zenei Tanács társadalmi presztízsét. A márciusi kitüntetések után
szükség is volt ennek latba vetésére...
- A miniszternek nem volt arról tudomása, hogy elődei eddig nem kérdőjelezték
meg a szakmai indítványokat. Idén több nevet megmásított, a zenei szervezetek
javaslataiból is. Összehívtam a többi testület képviselőjét, találkoztunk a
tárca vezetőjével. Mint kiderült, a miniszternek joga van kijelölni a jutalmazandókat,
és ő ezzel a joggal a jövőben is élni kíván. De végül - elfogadva az én elképzelésemet
- ebben a kérdésben is kompromisszumos megoldás alakult ki. A kuratóriumok minden
kitüntetésre két nevet jelölnek, s ezek közül választ majd Rockenbauer Zoltán.
S hogy ő kellőképp tájékozott legyen, képviselője tanácskozási joggal részt
vesz a kuratóriumok munkájában. Ezen kívül elfogadta kérésünket, emelje meg
az elismerések számát (és persze pénzkeretét) úgy, hogy egy-egy határon túli
művésztársunk is részesülhessen díjban. Számunkra ennek odaítélése nem okoz
gondot, hiszen naprakészen tájékozottak vagyunk a határokon kívül zajló zenei
élet eseményeiben, eredményeiben. Személyes sikeremnek tartom, hogy a mindenkori
minisztérium partnernek tekint. Az előző miniszterek szakmai tanácsadó testületének
tagja lehettem, Rockenbauer Zoltán, úgy tűnik, nem tart erre igényt, de azt
elmondhatom, hogy nagyon jó munkakapcsolatban vagyunk.
- Számos ügyben kell eljárnia. A fent említett Intertart Fesztiválközpont
Kht.-re létrehozásakor, 1998-ban mintha több feladat várt volna, mint amennyit
ma ellát, és amennyit képes lenne teljesíteni a munkatársaktól megszokott, nemzetközileg
elismert színvonalon. A Magyar Zenei Tanács felelős ezért az intézményért, hiszen
egyik alapítója.
- Átérezvén ezt, ebben az ügyben is megkerestem a minisztérium illetékeseit.
A tárca a Budapesti Fesztiválközpont mintájára alakított egy állami, minisztériumi
intézményt, a Hungarofest Kht.-t, vezetőjéül Rubovszky Ritát kérte föl,
aki a brüsszeli Europalia rendezvényeit koordináló irodában Hankiss Ágnes
mellett tevékenykedett. Ez politikai döntés volt, amihez e percben nincs
mit hozzáfűznöm. Kértem azonban, hogy használják azt a tudást, tapasztalatot,
kapcsolatrendszert, nyelvismeretet, amely az Interartnál fölhalmozódott. Az
év végéig biztosan érvényes a közszolgáltatási szerződés, a Soproni Régi Zenei
Napok, a szombathelyi Bartók Szeminárium, a kecskeméti Kodály Fesztivál és az
őszi budapesti zenei versenyek szervezése hosszú távon az Interart feladata
kell hogy maradjon. Ezeknek az eseményeknek a szervezéséhez az irodát fönn kell
tartani, a miből és hogyan kérdéséről, az együttműködés részleteiről a két közhasznú
társaság vezetőjének kell megállapodnia. Magam már találkoztam az igen értelmes
és kellemes Rubovszky Ritával, aki pontosan tudja, hogy az Interart know-how-ja
milyen sokat ér. Schanda Beátának természetesen személyi és anyagi megerősítést,
garanciákat kell kapnia. Hiszen azok, akiket ma a Bartók Szeminárium kurzusvezetőinek
kiszemel, legközelebb három év múlva állhatnak a pódiumra: minden valamirevaló
művész két-három évre előre tervez. További tárgyalásokat folytatunk - ezeken,
mint az egyik alapító, én is részt veszek, mégpedig optimista lélekkel.
- Nincs mit szépíteni: a magyar zeneélet egyik kudarca forintokban is kifejezhető
- arra az 50 millióra gondolok, amely az Editio Musica privatizációjakor, ha
el nem is tűnt, de mélyhűtött állapotba került. A pénz egy alapítványé lett
volna, amelynek a kortárs magyar zene folyamatos közreadását kellene lehetővé
tennie.
- Vereség ez a javából, és nem egyes személyeké, hanem valóban az egész
magyar zeneéleté, sőt talán nem túlzás azt mondani, hogy az országé. Éppen a
Rádióból jövök, ahol az énekverseny után beszélgettünk közönség előtt, élő adásban.
A verseny egyik alapkövetelménye volt a kortárs dalok megszólaltatása. Elmondtam,
milyen nehéz dolguk volt az indulóknak; hogy lehetetlen beszerezni a megfelelő
anyagot; s hogy én most is úgy segítettem, ahogyan a Bartók Szemináriumokon
szoktam: a szerzők nekem adott kéziratainak fénymásolataival. Az adófőszerkesztő
fölszisszent, a laikus közönség pedig tapsviharral reagált. Tudom, hogy ez az
európai uniós és a hazai szabályozással egyaránt szöges ellentétben áll, de
vállalom, hogy mindaddig, amíg nincs olyan zeneműkiadó, amelyik ezt a feladatot
kifogástalanul teljesíti, így oldom meg ezt az áldatlan helyzetet. Úgy tudom,
a pénz megvan, de olyan, mintha nem volna, mert a jogászok még nem találták
meg a törvényi kereteket, vagyis nem tudják a választ arra: ki és hogyan működtethetne
egy ilyen közalapítványt.
- Szerencsére a gyerekeknek volt miből felkészülniük a Honfoglalás muzsikával
című országos vetélkedőre, amelyet a Magyar Zenei Tanács hirdetett meg, a
kulturális és az oktatási tárcával, a Magyar Rádióval és az Óbudai Társaskörrel
karöltve.
- Nem is álmodtunk arról: sem a rutinos játékmester Lukin László és Vargha
Károly, sem én, hogy a vetélkedő ilyen népszerűségre tesz szert, szinte mozgalommá
fejlődik az ötfordulós játék folyamán. Az általános iskolák felső tagozatosai
és a középiskolások indultak: a 35 megyei döntőn 273 hattagú csapat szerepelt.
Majd a regionális fordulók következtek, s végül a két korosztályban három-három
együttes jutott az országos döntőbe, mégpedig vidéki gyerekek. Ez volt az utóbbi
évek legfelemelőbb élménye, amit a magyar zenei élettől kaptam: tapasztalhattam,
milyen hihetetlenül gazdagok vagyunk szellemi kapacitásban, kreativitásban.
A gyerekek elképesztő ügyszeretettel, szorgalommal és fantáziával készültek.
Itt is szerepelt Sáry László zseniális zenetanítási módszere, amely az
önálló alkotókészséget mozgósítja.
Sáry részt vett a MUS-E program magyarországi meghonosításában - a komplex művészeti
nevelés e módszere Yehudi Menuhin nevéhez fűződik. Itthon a Magyar Zenei
Tanács ügyvezető titkára, Csébfalvi Éva irányította a munkát. Csébfalvi
átadta a programot az ELTE tanító- és óvónőképző főiskolai karának, ahol az
Iskolai Nevelés Európai Társasága (EAS) tartott háromnapos nemzetközi szemináriumot
az esztétikai nevelésről. A Magyar Zenei Tanács ennek is egyik szervezője volt.
A szervezet közgyűlésén az EU-csatlakozás kérdéseit érintő információkat hallgathattak
meg szakértőktől a jelenlévők. És ott voltak képviselőik a Budapesti Tavaszi
Fesztivál szakmai rendezvényén és a kultúraközvetítők immár rendszeressé vált
A pénz kultúrája, a kultúra pénze című tanácskozásán. A kitekintést,
a felkészülést nem lehet elég hamar kezdeni.
A kitekintés jegyében hadd térjek még vissza a vetélkedőre. Menet közben az
jutott eszembe, milyen jó lett volna, ha határon túli gyerekek is bekapcsolódhatnak
a játékba. Ezért hamarosan új játékot hirdetünk, a tematika ismét a magyar zene
évszázadait öleli át, ehhez ők hozzátehetik a saját környezetük értékeit. A
költségeket, akár az előző játék esetében, most is pályázatok segítségével fedezzük,
az iskolák listáját pedig a minisztériumtól és a Magyarok Világszövetségétől
kaptuk. Ez nagy segítség, így eljuttathatjuk hozzájuk a versenyfelhívást.
- Ezzel már át is tértünk a tervekre.
- Nem tudok éles cezúrát vonni a jelen és a jövő között. Egy biztos: folyamatosan
dolgozunk, az EAS konferencia után máris a Zenei Információs Központok és Könyvtárak
Nemzetközi Szövetsége (IAMIC) tizedik kongresszusának előkészítésével foglalkozott
szerény létszámú apparátusunk. Megtiszteltetés, hogy ennek az eseménynek mi
adhattunk helyet, bár itt mindjárt a problémáink is megmutatkoztak. Például
az, hogy bár az összejövetelre a legjobb promóciós szakemberek jelentkeztek,
mi - mint már említettem - nem tudunk előállni a kortárs kiadványok garmadával.
Zenei információs központunkkal azonban joggal büszkélkedhetünk: Vida Eszter
és munkatársa kitűnő kórus-kottabankot hozott létre, a zeneszerzők adatbázisát
két nyelven az internetre tették - ily módon mégiscsak elérhető a kortárs repertoár.
Jó hír, hogy a minisztériumtól kapunk egy teljes, új számítógépcsomagot, körülbelül
másfélmillió forint értékben. A személyi feltételek javulása - elsősorban az,
hogy a központ vezetőjének lehessenek munkatársai - egyhamar nem várható. Nemcsak
az Információs Centrum és a Zenei Tanács nőtte ki a helyét, az irodák bére is
horribilis, ez szintén mielőbb rendezendő kérdés.
- Nemrég Németországban járt, Sári József új operájának bemutatóján.
- A helyszín egy Vác nagyságú település, ahol a színház kifogástalan, az
akusztika kiváló, a színpadtechnika első osztályú, remek énekesek dolgoznak,
és jó a rendezés. A közönség megtöltötte a házat, és ünnepelte, magáénak érezte
a Koestler életét földolgozó művet és szerzőjét. Remélem, hamarosan Magyarországon
is láthatjuk-hallhatjuk a darabot. Az elegáns körülmények persze fölidézték
bennem, hogy nemcsak a Zenei Tanács, a Nemzeti Filharmonikusok is albérlő a
Vörösmarty téren. A zenei intézmények működése, de a közönség igényeinek kielégítése
is sürgeti az évek óta ígért Nemzeti Koncertpalota megépítéséről szóló döntést.
- A közgyűlésen elhangzott előadások tanulsága az volt, hogy az EU-csatlakozás
kultúrát érintő kérdéseit részletesen, további plenáris üléseken érdemes megtárgyalni.
Előző közgyűlésük a zene és a médiumok viszonyát tűzte naprendre. A téma olyan
súlyosnak és bonyolultnak bizonyult, hogy tavaly három plenáris ülést is szenteltek
a kérdésnek.
- Hiába. Kudarcaink között kényszerülünk elkönyvelni a zene megjelenését
a médiumokban. A hétköznapi sikerekről, az új tehetségek fantasztikus áradatáról
előbb értesül a Zeneakadémiára betévedő turista, mint a hazai közönség, mert
például a közszolgálati televízióban nincs olyan, kellő rendszerességgel jelentkező
magazinműsor, amely a zenei élet híreit közreadná. Pedig volna mit közölni.
Én, mint adót és sugárzási díjat fizető polgár, elfogadhatatlannak tartom, hogy
az iskolások zenei vetélkedője, a Magyar Rádió énekversenye egyáltalán ne érdekelje
a közszolgálati televíziót. Nincs pozitív véleményem a nyomtatott sajtóról sem.
A magyar hírlapírás hagyományai, de a külföldi példák is azt sugallják, hogy
a mértékadó napilapok nem nélkülözhetik a megfelelő színvonalú és gyakoriságú
híradásokat egy olyan ország zenei életéről, amely állítólag büszke Liszt, Bartók,
Lajtha, Kurtág nevére. Sajnálom, hogy a szerkesztőségek - vagy talán csak a
vezetőik - pusztán a botrányokra érzékenyek, egy szép koncert méltatására, egy
pálya kibontakozására azonban nem.
|
