Muzsika 1999. november, 42. évfolyam, 11. szám, 27. oldal
Feuer Mária:
Az isten háta mögött, az isten tenyerén
Sebők György kurzusa és fesztiválja Ernenben
 

Az Alpok három- négyezer méteres, havas vagy kopár csúcsai között, a Furka- hágó hajtűkanyarjain araszolva ér el az utazó abba az 1200 méter magasan fekvő völgybe, ahol 16. századi falucskák füzérében fekszik Ernen, Sebők György zenei kurzusának és fesztiváljának színhelye. A térképen vékony fekete vonallal jelzett alsóbbrendű úton haladva, egyszer csak felbukkan a falut jelző tábla: Ernen Musikdorf, Musikalische Leitung György Sebők. (Így, y-nal és kétpontos, illetve -vesszős o-kkal.) Sebők szinte minden vele készült interjúban - többek között a Muzsikában is (1999/1. szám) - beszél e szívének oly kedves helyről, s nem mulasztja el megjegyezni, hogy a völgy magasabban terül el, mint Kékestető, Magyarország legkiemelkedőbb pontja. Hozzá kell tennem, hogy az embert egy pillanatig sem nyomasztja a beszorítottság kellemetlen érzése: a völgy tágas, dimbes-dombos, üde zöld legelők övezik, innen-onnan tehénkolomp hallatszik. A keskeny és meredeken kanyargó utcákon középkori, fából készült (belül tökéletesen modernizált), muskátliözönnel borított chalet-k állnak.
Egyszóval a hely idillikus. Vélhetnők: nyaralásra. Ámde Sebők, a falu elöljáróinak kérésére zenei központot varázsolt belőle, méghozzá igen sajátos, csak rá jellemző módon. Az Olvasó elnézését kérem, ha az alábbiakban Sebők nyilatkozataiból esetleg már ismert tényeket írok le, de a helyszín és a körülmények varázsa olyannyira rabul ejtett, hogy nem hallgathatom el személyes élményeimet. Tudtam róla, hogy mintegy tíz éve a falu díszpolgárának választották a zongoraművész-pedagógust, s ebből az alkalomból ki akarták tenni címerét a Közösségi Ház falára. (Svájc minden polgárának van ugyanis szülőhelyéről származó címere, s amikor kiderült, hogy - mit ad isten - honfitársunk nem rendelkezik ilyennel, meglepték egy középkori, falusi hangszereket tároló csűr ajtajának egyik, lantot ábrázoló betétjével. A lant-domborzatot láthattam a Közösségi Ház falán, valamivel fölötte, a címerek között pedig festett mását, Sebők felirattal.
Sebőkék először harminc éve, a Liszt iránti vonzalomtól hajtva, Thomán István leányának meglátogatása céljából utaztak Ernenbe (Thomán Erzsébet szépen ápolt sírja ma is látható a Szent György-templom melletti temetőben), s az már a falu elöljáróinak zene iránti buzgalmát dicséri, hogy a zongoraművészt kérték meg - őt idézve: - segítsen "viszszatenni a térképre" a középkorban nevezetes helységet. Ez 27 évvel ezelőtt történt. Sebőkre jellemző, hogy először elutasította a fesztivál gondolatát, mert ez ellenkezik ideáljaival, s csak kurzusokat tartott. Csupán 13 esztendeje egészítette ki fesztivállal az általa elnevezett Musikdorfot. S mivel Sebők mondhatni az egész világon elismert muzsikusok sokaságát nevelte föl - köztudomású, hogy ma is a bloomingtoni egyetem hírneves zenei tanszékének professzora, de rendszeresen tanít Japánban, a kanadai Banff zenei centrumában, Berlinben, mesterkurzusainak se szeri, se száma -, özönlöttek a jelentkezők. Olyannyira, hogy az első év után kénytelen volt csökkenteni a tanítványok létszámát. Ma 30 aktív növendékkel foglalkozik, s persze számos passzív hallgatója okulhat tanításából. A kurzuson és a fesztivál elején a lap nyomdába adása miatt nem vehettem részt, de régóta tudom, hogy a tíznapos kurzus zenei körökben igazi szenzáció, s a három héttel később kezdődő kéthetes fesztivál vonzza az ínyenceket. Természetesen nem csupán zongoraestekről van szó, hanem kamarazenéről is, hiszen Sebők azt is tanít. Hogy milyen kvalitású zongoraművész, azt a magyar közönség is megtapasztalhatta, de hogy milyen széles látókörű pedagógus, mennyire mélyen, összefüggéseiben ismeri a nagybetűs Zenét, azt csak tanítványai tudhatják (volt szerencsém egy-két berlini óráját meghallgatni, s meggyőződésem, hogy (Fenyves Loránddal, Kurtág Györggyel, Rados Ferenccel s nyilván még néhány művész-pedagógussal egyetemben) egy zenei aranykor tapasztalatait közvetíti.
Erneni kurzusai részben szájhagyomány útján terjednek, részben a két igen agilis helyi szervező, Francesco Walter és Hans Ganimed munkájának köszönhetően oly sok érdeklődőt vonzanak, hogy a művész kénytelen szelektálni a kurzusra jelentkező aktív hallgatók között. A válogatás úgy történik, hogy Sebők részben ismeri az aspiránsokat, a többieket meg játékuk magnetofonfelvétele alapján hívja meg. S természetesen ügyel rá, hogy ne mindig ugyanazok legyenek a kiválasztottak. A kérdés természetesen adódik: hogyan tudnak gyakorolni az aprócska faluban a növendékek? A válasz már nem annyira természetes: kilenc (!) Bösendorfer zongorát hozatnak Bernből. Megkérdeztem Sebők Györgyöt: ő hol gyakorol? A válasz (szabad a gazda) - az elektromos művek kellemesen berendezett bunkerében. (A svájciak számára ugyanis kötelező minden házban egy "atombiztos", vastag falú óvóhelyet építeni, életmentő eszközökkel felszerelni, élelemmel ellátni - egy ilyen helyiséget rendeztek be számára.)
Mindez persze nem olcsó mulatság - a szervezők szponzorok sokaságát mozgósítják. De hogy a támogatás nem "kidobott pénz" az adományozók számára, bizonyítja, hogy Ernen Musikdorf csakugyan rákerült a zenei ínyencek s a turisták térképére, fellendült az idegenforgalom, s a falu igen jó hírnevet szerzett a különleges eseményeket kedvelők világában. A fesztivál látogatói a világ minden tájáról érkeznek, hogy meghallgassák a koncerteket a nagyon jó akusztikájú, eleve emelkedett hangulatot teremtő, egyhajós templomban. A középkori templom barokk díszítése egyáltalán nem diszharmonikus, sőt a szobrok és faragványok Nyugat-Ausztriában, Svájcban alkalmazott élénk kék, zöld, türkiz színei a dús aranyozás mellett ünnepélyes szépséget kölcsönöznek a helyszínnek, s ez még azokat sem zavarja, akik jobban szeretik a román vagy gótikus templomok eredeti festményeit és szobrait - ezek maradványai egyébként ott díszelegnek a szépen restaurált Szent György templom falain.
A fesztiválon szinte kizárólag Sebők egykori tanítványai szerepelnek. Honoráriumuk nem kiemelkedő, de szívesen játszanak ott egykori mesterük és barátjuk kedvéért is, a hely varázsáért is, s azért a presztízsért, amit Ernen exkluzivitása ad. Az már a szervezők külön kedvessége, hogy a fellépő művészeknek helyben vagy a szomszédban egy-egy chalet-t ajánlanak fel a fesztivál idejére, hogy családjukkal együtt élvezhessék a környéket. A hangversenyek után a falu más-más lakója rendez fogadást a Közösségi Házban, s ez persze nem hasonlítható különböző elegáns-flancos, svéd asztalos meghívásokhoz, ám annál otthonosabb légkört teremt. A szólistákat kísérő kamarazenekar is Sebők baráti környezetéből kerül ki, s ez egyfajta családiasságot is kölcsönöz az eseményeknek. Idén a közvetlen tanítványokon kívül két magyar művész is fellépett: Polgár László és az Anda Géza Verseny győztese, Várjon Dénes. (További magyar vonatkozása az erneni eseményeknek (egy hónappal Sebők kurzusa és fesztiválja után) Szathmáry Zsigmond orgonakurzusa és -koncertje.
Sebők játékát két koncerten élvezhettem: az egyik kamara-, a másik zenekari est volt. Az előzbbin Dvořák nálunk ritkán hallható, op. 105-ös Asz-dúr vonósnégyesét, Brahms zongorára, hegedűre és kürtre írt Esz-dúr trióját, valamint Dohnányi c-moll zongoraötösét hallgathatta meg a közönség. A Dvořák-kompozíciót William Preucil, a Cleveland Zenekar első koncertmestere, Jeanne Preucil-Rose, James Dunham és Brant Taylor játszotta, bizonyítva, hogy harmonikus kamarazenélés születhet egyazon zenei gondolkozás alapján akkor is, ha a muzsikusok társulása nem állandó.
Elgondolkoztató, mennyire nem ismerjük a kamarazenét játszó amerikai művészeket! - de ugyanez vonatkozik a Sebők partnereiként színre lépő Brahms-trió és Dohnányi-kvintett előadóira is: a nagyszerű kürtművésznő Sabina Pade-re, s a Dohnányi-mű előadóira: a már említett koncertmesterre, aki a hangversenyek "első számú" hegedűse, feleségére, Starker János lányára, valamint Sally Chisholmra és Claudius Herrmannra. A zenekari esten természetesen Preucil vezette a kamarazenekart, amely Mozart 136-os Köchel-számú D-dúr divertimentóját játszotta briliánsan; Sebők igazi kamarazenei partnerének bizonyult Mozart Esz-dúr (K. 271) és Beethoven C-dúr zongoraversenyének előadásában, sőt a hazai zenét sem mellőzve eljátszotta Felix Huber egyik darabját. (A zárókoncertet egyébként Interlakenban is megismételték.) Nem irigyelném azt a zenekritikust, aki a helyemben ült volna, mert ahelyett, hogy - mint jómagam, aki csak beszámolót írok - átadhatta volna magát az eszményi zongorázás csodálatának, most elemző mondatokat kellene fogalmaznia Sebők hihetetlen szellemi-fizikai lazaságáról, a zenetörténet összefüggéseit feltáró játékáról. Egy - kénytelen vagyok ismételni magam - zenei aranykort felidéző, boldogságot szerző zongorázásról.

Utószó
Hazafelé megálltam Luzernben, remélve, hogy jegyet kapok Európa egyik leggazdagabb, nagy sztárokat foglalkoztató, e téren talán csak a Salzburgi Ünnepi Játékokhoz hasonlítható fesztiváljának valamelyik estjére. Sikerült is meghallgatnom A Forradalom és Romantika Zenekarának, a Monteverdi Kórusnak és vezetőjének, Sir John Eliot Gardinernek egyik koncertjét. Ritkaságszámba menő, de a Magyar Rádió jóvoltából a hazai zenehallgatók számára is hozzáférhetővé vált előadás tanúja lehettem: Schumann nagyszabású zenéjének előadásán, amelyet Goethe Faustjának jeleneteire komponált. Aki hallhatta a közvetítést (nem Luzernből, hanem Londonból), valószínűleg egyetért velem: a kompozíció talán nem véletlenül merült feledésbe, de az előadás igen szép részletekkel ajándékozott meg. A Fesztivál a Mítoszok címet viselte, és ennek megfelelően nem egyszerűen felsorakoztatta a világ hírneves zenekarait, karmestereit és szólistáit, hanem a programnak is határozott irányt szabott. Érdekes az új, még be sem fejezett, csupa üveg-koncertpalota, annak reflektorokkal megvilágított sötét belső tere, óriási befogadóképességű nagyterme, melynek utolsó sorában ülve is igen kellemes akusztikát tapasztaltam. Ez, ha készen lesz, méreteiben is kielégítheti a hihetetlen tömegű és töménységű élményt ígérő fesztivál látogatóinak igényét. Mégis remélem, hogy az Olvasó megbocsátja e beszámoló írójának szubjektivitását: e "gazdagok fesztiválját" nem cseréltem volna fel Ernen idillikusan barátságos csodájával.