Muzsika 1999. október, 42. évfolyam, 10. szám, 10. oldal
Körber Tivadar:
Kodály Fesztivál '99
 

Közel három évtizede, 1970-ben rendeztek először szemináriumot Kecskeméten a Kodály nevével fémjelzett zenei nevelési koncepció (pontatlan megnevezéssel: a "Kodály-módszer") magyar és külföldi követői ismereteinek megalapozására és elmélyítésére. Az akkor még előzmény nélküli rendezvény előkészítője és fő szervezője Nemesszeghyné Szentkirályi Márta, a Kodály Iskola akkori igazgatónője volt. A kezdeményezés sikerét igazolta, hogy két évvel később legalább ugyanakkora érdeklődés nyilvánult meg mind a hazai, mind a határokon túli, sőt a más kontinensekről érkezett szakemberek részéről. A szeminárium vezetői között zenepedagógiánk és zenetudományunk olyan kimagasló személyiségei voltak jelen, mint - hogy csak az azóta eltávozottakat említsem - Andor Ilona, Vásárhelyi Zoltán, Lendvai Ernő. Majd az 1973-ban megalapított, 1975-től a mai helyén működő Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet - Erdei Péter igazgató és helyettese-munkatársa, Ittzés Mihály irányításával - "hivatalos" gazdája-szervezője lett nemcsak a nyári szemináriumoknak, de az évközi tanfolyamoknak, továbbképzéseknek, módszertani és tudományos kutatásoknak is.
Idén július 19. és augusztus 6. között immár huszadszor rendezték meg a Kodály Szemináriumot, ennek keretében került sor a 14. Nemzetközi Kodály Szimpóziumra is. Nehéz, szinte lehetetlen feladat a sokrétű program akárcsak vázlatos ismertetése is, mivel a foglalkozások párhuzamosan, több szekcióban, kisebb-nagyobb csoportokban folytak egyidejűleg.
Kezdjük néhány beszédes adattal! A szemináriumon 210-en vettek részt, ezen belül Koreából 32-en, Japánból 40-en - utóbbiak speciális tanfolyamát Mohayné Katanics Mária vezette, Görögországból 29-en, Franciaországból és az USA-ból 10-10-en. A foglalkozásokat közel 30 - többségében magyar - pedagógus, karnagy, muzikológus, neves szakember vezette. Az 1975-ben ugyancsak Kecskeméten megalakult - jelenleg 16 országban működő - Nemzetközi Kodály Társaság égisze alatt megrendezett szimpóziumra további 35-en érkeztek külföldről. Ennek egyik programpontjaként részleges tisztújításra került sor: az idén márciusban, magyarországi tartózkodása közben elhunyt amerikai dr. Jean Sinor utódaként a belga Gilbert de Greeve-t választotta elnökévé a társaság.
A szimpózium vezérgondolata így hangzott: "Vissza a forrásokhoz!" Ezt a témát a legkülönbözőbb nézőpontokból közelítette meg 32 - egyenként 30-35 perces - előadásban a társaság magyar tagjai közül dr. Eősze László, dr. L. Nagy Katalin, Ittzés Mihály, Kocsárné Herboly Ildikó, Kiss Katalin, Forrai Katalin, M. Losonczy Katalin, dr. Szögi Ágnes, Legán˙ Dénes, a külföldiek között többen olyanok, akik hazájukban gyakorlattá váltott ismereteiket itt, a Kodály Intézetben szerezték. Így a bostoni Denise Bacon, a "Kodály-módszer" amerikai adaptálásának úttörője, vagy Michail Patseas, az athéni Kodály-iskola vezetője. A résztvevők színes képet kaphattak arról, hogy a nálunk egy idő óta elavultnak, megmerevedettnek bélyegzett, szakmabeliek által is ócsárolt zenei nevelési szisztéma él és dinamikusan fejlődik mindazok tevékenysége nyomán, akik nem csupán a külsőségeket utánozzák, hanem valóban a forrásokig hatolnak.
Míg a szimpózium elsősorban elméleti síkon közelített a kérdésekhez, a szeminárium lényege a gyakorlati ismeretek-tapasztalatok bővítése, fejlesztése volt. A kettő természetesen számos ponton kapcsolódott egymáshoz. A szeminárium hallgatói szolfézst 11, vezénylést 8, módszertant 7 csoportba osztva tanultak - Antoni Andrea, Erdei Péterné, Igó Lenke, Kiss Katalin, Kontra Zsuzsanna, Nemes Klára, Nemes László, Mágedli Szabó Mónika, Erifili Damianon Marinis és Michail Patseas (Görögország), Platthy Sarolta, Sárosiné Szabó Márta, Vendrei Éva, David Vinden (Anglia) vezetésével. A beosztásnál figyelembe kellett venni a résztvevők igencsak különböző előképzettségét, felkészültségét. Nota bene: voltak olyanok is, akiknél még csak az alapok lerakásáról és nem továbbképzésről lehetett szó.
A szeminárium keretei között két hétbe tömörítve részesült intenzív oktatásban egy hazai pedagóguscsoport, annak a hatvanórás továbbképzésnek a részeként, melyet máskor tanév közben nyújt nekik az intézet. Témájuk: A magyar népzene a normál és az ének-zenei általános iskola anyagában. A kérdés ma így merül fel: hogyan tehető vonzóvá és élővé a hagyományoktól nagyrészt elidegenedett, főként városi gyerekek számára a népdal és az a teljes értékrendszer, amelyet a népi kultúra kincsei hordoznak. Joób Árpád citerával-dudával illusztrált előadásai, valamint Ittzés Mihály népdalfeldolgozás-elemzései sok hasznos ismerettel és ötlettel szolgálták ezt a célkitűzést.
32 tagú, határainkon túli magyar csoport nyerhetett bepillantást - mindössze öt nap alatt! - hazai ének-zenetanításunk rendszerébe és módszereibe. A lelkes és tanulni vágyó társaságnak nehézséget okozott, hogy hazájukban merőben másféle képzésben részesültek, többségük például alig volt jártas a relatív szolmizáció gyakorlatában.
A reggeli közös éneklés után, melyet Somorjai Paula vezetett, a naponkénti program gerincét a már említett órák alkották. Ezek mellett az érdeklődőkúgynevezett "workshop" foglalkozásokon ismerkedhettek a zenepedagógia különféle területeivel, problémáival, így például Kodály nevelési eszméinek alkalmazásával a hangszeroktatásban. Ezek vezetői - néhányaz az előzőekben megnevezetteken kívül - dr. Kokas Klára, dr. Carlos Miro és Héjjas Zsuzsa voltak. Magánének és hangszeres órák (zongora, kamarazene) egészítették ki a programot Somorjai Paula és Klézli János, illetve Szabó Orsolya és Hajdu Roland vezetésével. Néhány magasabb képzettségű kóruskarnagy Erdei Péter intenzív kurzusán vehetett részt. A tanultakról sikeres koncert keretében adtak számot a nyilvánosság előtt. Ugyancsak intenzív kurzust vezetett Hegyi Erzsébet (egy héten át napi öt és fél órában!) A harmóniai ismeretek gyakorlati fejlesztése a Kodály-koncepció alapján témájában. A napi foglalkozások mindenki számára kórusénekléssel zárultak, női- és vegyeskari bontásban. Igó Lenke és Nemes László vezetésével a két alkalmi együttes szintén nyilvános hangversenyen mutatta be a feldolgozott műveket; zongorán Erdei Márta működött közre.
Tanítási órákat is láthattak a szeminárium és a szimpózium résztvevői. A budapesti Erkel Ferenc Általános Iskola 4. osztályával Szirányi Borbála, a kecskeméti Kodály Iskola 6. osztályával pedig Durányik László tartott két-két, egymáshoz kapcsolódó órát. Az egyik külföldi kolléga megkérdezte: vajon így zajlik-e le az iskolában mindegyik óra? Nyilvánvalóan nem. Mesterséges közegben, színpadon ülve, figyelő szemeknek-füleknek kitéve kellett tanárnak és tanulóknak helytállniuk, az órák mégsem voltak kirakat jellegűek. A gyerekek aktivitása, spontán megnyilatkozásai képesek voltak egy valódi tanóra légkörét érzékeltetni. A fővárosi iskola Magnificat kórusa önálló hangversenyen is bemutatkozott Szebellédi Valéria vezényletével, Jacobus Gallustól Orbán Györgyig ívelő műsorával, szép sikerrel.
Mint már az eddigiekből is kiderült, a nagy koncentrációt igénylő, a kánikulában fokozott fizikai-szellemi igénybevételt jelentő tanulás, gyakorlás mellett hangversenyek egészítették ki a programot. A nyitó esten a Kodály Vonósnégyes Kodály- és Beethoven-művekkel, a záró koncerten az Erkel Ferenc Kamarazenekar lépett fel Elgar, Csajkovszkij és Kodály egy-egy kompozíciójával. Őket, valamint a Chopin- és Liszt-műveket megszólaltató Bogányi Gergelyt nem szükséges e beszámoló keretében felfedezni. A fiatalabb művésznemzedéket Boldóczki Gábor (trombita), Kelemen Barnabás (hegedű), Megyesi Schwartz Lúcia (ének), a zeneakadémiai hallgató Varga Fruzsina (fuvola) és Homor Zsuzsa (zongora), az ifjú versenygyőzteseket Nagy Yvett (hegedű), Klebniczki György (zongora) és Joó Szabolcs (ütő) képviselte az esti, illetve a délidőben megtartott koncerteken. Bemutatót tartottak az Óbudai Népzene-iskola tanárai és növendékei. A Kodály Intézet tanárai közül Szabó Orsolya (zongora) és Klézli János (ének) szerepelt, Hajdu Roland kíséretével, a Kodály Iskola tanárai közül Papp Rita és Gerhát László (zongora), Ittzés Tamás (hegedű) valamint Berényi Bea és Dratsay Ákos (fuvola). Az utóbb felsoroltak műsorukat kortárs magyar szerzők műveiből állították össze. A szeminárium néhány külföldi énekes és hangszeres hallgatója is közönség elé lépett szóló- illetve kamarazene- számokkal.
Nagy várakozás előzte meg a Japán Rádió és Televízió Gyermekkarának hangversenyét. Fujio Furuhashi vezetésével bámulatosan biztos szólamtudásról és fantasztikus állóképességről tettek tanúságot több mint százperces, szünet nélkül előadott műsorukkal. A hangverseny néhány mozzanatát szeretném kiemelni. A nyitószám, Michio Mamiya háromrészes kórusciklusa - amennyire innen megítélhető - igen magas alkotói színvonalon valósítja meg a japán hagyományok és a korszerű nyelv szintézisét. Ősbemutatóként hangzott el Sáry László 12 Haiku című kompozíciója, melynek elképesztő nehézségeit hihetetlen biztonsággal győzték a - természetesen szintén fejből és magyar nyelven éneklő - gyerekek. (Többen - nem éppen dícsérőleg - idomítást emlegettek a produkciók kapcsán.) Kocsár Miklós alkotásai - úgy látszik - a szigetországban is kedveltek, akárcsak Kodály Táncnótája és Pünkösdölője. Szóvá kell tenni azonban azt a nálunk is terjedőben lévő - egyáltalán nem helyeselhető szokást, hogy hangversenyeik végén a kórusok értéktelen, hatásvadász, sőt egyenesen show-ba illő számokkal akarják "feldobni" a hangulatot, valójában inkább rontva a művészi élményt. Ez történt itt és most - sajnos - mind a japán, mind a budapesti gyermekkar fellépésén is.
A kecskeméti Katona József Társaság és a Magyar Kodály Társaság zeneszerző versenyt írt ki dal- és kórus-kategóriában, 20. századi magyar költők verseire. A Szőnyi Erzsébet vezette zsűri Dragony Tímea, Horváth Balázs, Megyeri Krisztina és Leszkovszki Albin dalait, illetve Bánkövi Gyula, Leszkovszki Albin és Horváth Barnabás énekkari műveit találta a legérdemesebbeknek. A stílusban-koncepcióban igen különböző, mesterségbelileg egyaránt jól megoldott kompozíciók hűen tükrözik azokat az utakat-módokat, ahogyan tehetséges fiatal szerzőink a hagyományokat sem megtagadva törekszenek egyéni mondanivalójuk és kifejezésmódjuk megtalálására. A dalokat Jónás Krisztina és Klézli János énekelte, zongorán Hegedűs Gönczy Katalin és Hajdu Roland kísért. A kórusműveket a Durányik László vezette kecskeméti Miraculum Gyermekkar és a Kiss Katalin vezette Ars Nova Énekegyüttes mutatta be. Ugyanezen az esten hangzott el Durkó Péternek és Philippos Tsalahourisnak a Nemzetközi Kodály Társaság felkérésére komponált egy-egy nagyobb lélegzetű műve is. Az igen nehéz, de kevéssé meggyőző értékű darabok előadását jobb ügyhöz méltó erőfeszítéssel oldotta meg a Debreceni Kölcsey Kórus Tamási László, illetve a szerző vezényletével.
Az időrendet eddig is figyelmen kívül hagyó beszámolóm végén szólok a nagykőrösi református templomot zsúfolásig megtöltő közönség előtt lezajlott Kodály-estről, melyen két kompozíció: a Missa brevis és a Laudes organi hangzott el, a Debreceni Kodály Kórus és Pálúr János előadásában, Bazsinka Zsuzsa, Fűri Anna, Szőlősi Kármen, Wiedemann Bernadette, Fekete Attila és Klézli János közreműködésével, vezényelt a kórus vezető karnagya, Erdei Péter. A plasztikusan megformált, karakterekben gazdag, megragadó szépségű interpretáció a háromhetes rendezvénysorozat kiemelkedő, valóban fesztiválhoz illő eseménye volt.