Néhány lapszámmal ezelőtt Sáry László tánczenéivel ismerkedtünk e rovatban,
legutóbb a szimfonikus könnyűzene nagy öregje, Gyulai-Gaál János beszélt
egyáltalán nem könnyűzenei hangvételű Hegedűversenyéről. E vonulatba illeszkedik
Király Lászlóval folytatott beszélgetésünk kiindulópontja is, minthogy nemrég
ifjúkori tánczene-darabjainak mai átdolgozásáról hallottam érdekes műsort a
rádióban.
- Kétműfajúság kezdődik zeneszerzői működésedben?
- Egyáltalán nem. Az utóbbi években két szálon fut a munkám. Egyrészt új ötletekből
új kompozíciókat hozok létre, másrészt visszanyúlok fiatalságom nehéz periódusához,
amelyben kellő szakmai tudás nélkül már komponáltam, s most a megfelelő muníció
birtokában igyekszem kidolgozni a hajdani zsengéket. A múlt szisztematikus feldolgozásában
jelenleg 1970-nél tartok. A könnyűzenei próbálkozások 1969-ből, a Bartók Szakiskola
első két évéből származnak. Nem váltok műfajt: most épp egykori versenyműveim
újragondolása foglalkoztat.
- Egységben kezeled tehát egykori könnyű- és komolyzenei próbálkozásaidat,
hiszen egyaránt szükségesnek érzed lábra állításukat, ugyanakkor műfajilag éles
határvonalat húzol közöttük.
- Így van. Gyerekemberként még nem szelektáltam, hanem az engem körülvevő zenei
világot mindenben utánozni akartam. Ez szakszerűen megírva meg is állja a helyét,
De a könnyűzene sziget marad munkásságomban, nem akarom folytatni.
- Beszéljünk új darabjaidról. Bár úgy sejtem, a bontakozó opuszokon kívül
lehet még raktáron bemutatatlan kész mű is.
- Bizony, a '80-as évekből évszakköszöntő gyerek- illetve leánykaraim, amelyek,
jóllehet a Rádió lektorátusa is elfogadta azokat, a Tavaszköszöntő kivételével
máig nem szólaltak meg és nem kerültek felvételre. Az utóbbi időkben írtam egy
férfikart is Vörösmarty Mihály A Zala megyeieknek című versére, kissé
erkeles hangvételben. S komponáltam egy hétperces szimfonikus művet kürtre és
kis zenekarra, Elégia a megsebzett gyermekért címmel. A cím talán szentimentálisan
hangzik, holott cseppet sem romantikus, sokkal inkább huszadik századi tartalomra
utal. Egy amerikai pszichiáter, John Bradshaw Amerikában tankönyvként
használt kötetét: A bennünk lévő gyermek felfedezését olvastam. Elmélete
abból indul ki, hogy már a preverbális kortól kezdve kisebb-nagyobb sérülések
érik a gyerek lelkét. A meg nem gyógyított traumák pedig az élet későbbi szakaszaiban
komoly problémákat okozhatnak. Egy belga barátom ösztönzött versenymű írására,
amit hárítgattam, mondván: nem tudok adott alkalomra komponálni. S miközben
megállapodtunk abban, hogy nem írok számára darabot, a könyv megérlelte bennem
- versenymű helyett - ezt a kompozíciót.
- Az eszmei program megmutatkozik a zeneműben?
- Programzeneszerűen nem. Fájdalmas hangja nem magamért szól, hiszen én már
felismertem és meg is gyógyítottam magamban a megsebzett gyermeket, hanem azokért,
akik nem tudják, hogy így kellene cselekedniük, s ezért depressziósok, alkoholisták,
drogosok vagy öngyilkosok lesznek.
- A zenei múltadhoz való visszanyúlás is kapcsolatban áll a magadban hordott
megsebzett gyermek gyógyításával?
- Természetesen! Ahogy haladok az években előre, egyre kevésbé lesz már terápikus
e cselekedet, s elérkezik egy pont, ahová már nem kell visszanéznem, mert a
múltnak abban a szakaszában minden rendezett.
- Milyen összeállítású a zenekar, és milyen viszonyban áll a szólistával?
- A kürtön kívül fafúvós kvartett és vonószenekar szólal meg a darabban. A kürt
játszanivalója szólisztikus, de nem versenymű virtuozitású.
- Mi bontakozik még műhelyedben?
- Dolgozom egy dalcikluson, amelynek két elkészült tétele a Rádió Századunk
zenéje sorozatában, májusban kerül közönség elé. Az Egerszegi daloskönyv
zalaegerszegi költők verseire készül. Egy regionális kiadású kötetben leltem
szülővárosom poétáinak munkáira a 18. századtól máig - én a 20. századiak közül
választottam a megzenésítendőket. A végső terjedelem 45-50 percnek ígérkezik,
amolyan fél estnyi programnak. Zongorakíséretesek a dalok, mezzoszoprán énekli
a nőieket, tenor a férfihangra írtakat. Májusban két tenor-dal, egy lassúbb
és egy dinamikusabb tétel premierje lesz; a költő Gaál Károly.
- Mikor készülsz el a teljes ciklussal?
- Nem tudom, mert megakadtam a munkában: nincs zongorám. Egy törött, vacak elektromos
orgonát nyomkodok, de azon képtelenség zongorára komponálni. Bevallom: nem tudok
hangszer nélkül dolgozni, s ezt nem is szégyellem, mert úgy tudom, Ravel még
a Bolerót is zongora mellett írta! Nyilván neki is szüksége volt arra, hogy
- még ha a hangzás más is, mint amit zongorán hall - kapcsolatban legyen a ténylegesen
megszólaló hanggal. Munkanélküliként ma reményem sincs hangszervásárlásra, így
csak édesanyámnál, Zalaegerszegen tudok zongora mellé ülni.
- Zenekari szvitjeid - az Akácok városa és a Zalatáj - sorát
nem folytatod?
- De. 1992-ben elkezdtem egy harmadikat, amelyet más munkák miatt abba-abbahagytam.
Ez is programszvit, szintén Mihai Sebastian román író nyomán, akihez
az Akácok városa kapcsolódik. A talán trilógiává összeálló sorozat harmadik
szvitje az író egy drámáján alapul, amely operatervként is foglalkoztat. A zenekari
darab anyaga már előlegzi az opera egyes részleteit.
- Már a zenekari mű írásakor megjelennek benned az operaszereplők?
- Hogyne, bár most még szabadabb vagyok: nem köt a cselekmény, a szituáció.
Az opera írásakor persze hozzá kell majd alakítanom az anyagot a helyzetekhez.
|