Hatvannyolc éves korában elhunyt Bors Jenő, a Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó
Vállalat nyugalmazott vezérigazgatója, az EMI-Quint nyugalmazott ügyvezető igazgatója,
a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének tiszteletbeli örökös elnöke.
Tevékeny és sikeres élet végére tett pontot a halál. Bors Jenő irányítása alatt
a Hungaroton műsorpolitikájában, lemezeinek művészi, felvételi és gyártási minőségében,
bel- és külkereskedelmi tevékenységében egyaránt nemzetközi szintre emelkedett.
Szerencséje volt, és szerencsénk volt vele. Szerencséje volt, mert alig két
évvel az "új gazdasági mechanizmus" indulása előtt nevezték ki a vállalat élére,
és maximálisan ki tudta használni annak lehetőségeit; és szerencsénk volt, hogy
olyan ember került oda, aki kihasználta a lehetőségeket. Nevéhez fűződik a Bartók
Összkiadás, a nagy Liszt-oratóriumok és számtalan további Liszt-mű első felvétele,
Kodály valamennyi fontos művének kiadása, a magyar gregorián dallamkincs, a
tudományos igényű népzenei antológiák és évi nyolc-tíz kortárs szerzői lemez
megjelentetése. Munkássága eredményeként hozzáférhetővé vált a magyar és magyar
vonatkozású zenetörténet - és a magyar költészet - gazdag hangzó antológiája
és sok ritkán játszott opera és oratórium, amelyek felvétele nemcsak szakmai,
hanem jelentős kereskedelmi sikert is hozott a cégnek. Előadó-művészetünk elismert
nagyjai folyamatos lehetőséget kaptak lemezrepertoárjuk építésére (gondoljunk
csak a hatalmas Ferencsik-életműre), de Bors Jenő azonnal reagált a fiatal tehetségek
megjelenésére is (elég talán Kocsis, Ránki, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, az
Amadinda nevét említeni), és kulcsszerepe volt a magyar nyelvű progresszív popzene
(Illés, Omega, LGT) akkor forradalminak számító berobbanásában. Édes gyermeke
volt a dorogi hanglemezgyár, amelyért évekig harcolt és lobbyzott, és amely
fénykorában évente több mint tízmillió hanghordozót gyártott, többet, mint amennyit
ma Magyarországon egy év alatt értékesítenek. A Hungaroton tekintélyes név volt
a nemzetközi piacon, közvetlenül a világcégek mögé helyezték a rangsorban, és
nem hiszem, hogy volt még egy magyar "árucikk", amely olyan előkelő helyen jelent
volna meg a világvárosok nagy boltjaiban, a nemzetközi sajtóban és a díjkiosztó
ünnepségeken (több mint hetven nemzetközi díj!), mint a Hungaroton-lemez.
A nyolcvanas évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy változtatni kell, a késő Kádár-rendszer
Hungarotonja nem lehet életképes egy másfajta világban. Így jutott el 1990 közepére
az EMI céggel való megállapodáshoz, s ennek aláírását hiúsította meg az emlékezetes
"rapid" intézkedés: Magyarország legsikeresebb, európai látókörű és tekintélyű
kulturális menedzserét kirúgták... A Quint, amelyhez legtöbbre tartott művészpartnerei
mind követték, végül nem tudta pótolni azt, ami a Hungarotonnál elveszett, de
állítom, nem az ő hibájából. Elégtételt az EMI-tól és a hanglemezszakmától kapott:
előbbi a Hungaroton helyett a Quintre építette magyarországi vállalatát, a szakmai
szövetség pedig magától értetődően őt választotta első elnökének.
Szépet és fontosat alkotott a létező szocializmus csúf világában: nagy
szavak nélkül, "csupán" tettekkel megteremtette az európai színvonalú nemzeti
hanglemezkiadást. Ő volt az az ember, aki a szellem és munka homokszemét a kagylóba
rejtette, hogy az igazgyöngyöt kínlódjon ki magából.
Kívánsága szerint családja jelenlétében, csendben temették el. Ha emlékezni
akarnak rá, hallgassák meg Mahler III. szimfóniáját Horensteinnel.
|