Muzsika 1999. május, 42. évfolyam, 5. szám, 48. oldal
Nádori Péter:
Bors Jenő emlékére
 

Hatvannyolc éves korában elhunyt Bors Jenő, a Hungaroton Magyar Hanglemezgyártó Vállalat nyugalmazott vezérigazgatója, az EMI-Quint nyugalmazott ügyvezető igazgatója, a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének tiszteletbeli örökös elnöke.

Tevékeny és sikeres élet végére tett pontot a halál. Bors Jenő irányítása alatt a Hungaroton műsorpolitikájában, lemezeinek művészi, felvételi és gyártási minőségében, bel- és külkereskedelmi tevékenységében egyaránt nemzetközi szintre emelkedett. Szerencséje volt, és szerencsénk volt vele. Szerencséje volt, mert alig két évvel az "új gazdasági mechanizmus" indulása előtt nevezték ki a vállalat élére, és maximálisan ki tudta használni annak lehetőségeit; és szerencsénk volt, hogy olyan ember került oda, aki kihasználta a lehetőségeket. Nevéhez fűződik a Bartók Összkiadás, a nagy Liszt-oratóriumok és számtalan további Liszt-mű első felvétele, Kodály valamennyi fontos művének kiadása, a magyar gregorián dallamkincs, a tudományos igényű népzenei antológiák és évi nyolc-tíz kortárs szerzői lemez megjelentetése. Munkássága eredményeként hozzáférhetővé vált a magyar és magyar vonatkozású zenetörténet - és a magyar költészet - gazdag hangzó antológiája és sok ritkán játszott opera és oratórium, amelyek felvétele nemcsak szakmai, hanem jelentős kereskedelmi sikert is hozott a cégnek. Előadó-művészetünk elismert nagyjai folyamatos lehetőséget kaptak lemezrepertoárjuk építésére (gondoljunk csak a hatalmas Ferencsik-életműre), de Bors Jenő azonnal reagált a fiatal tehetségek megjelenésére is (elég talán Kocsis, Ránki, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, az Amadinda nevét említeni), és kulcsszerepe volt a magyar nyelvű progresszív popzene (Illés, Omega, LGT) akkor forradalminak számító berobbanásában. Édes gyermeke volt a dorogi hanglemezgyár, amelyért évekig harcolt és lobbyzott, és amely fénykorában évente több mint tízmillió hanghordozót gyártott, többet, mint amennyit ma Magyarországon egy év alatt értékesítenek. A Hungaroton tekintélyes név volt a nemzetközi piacon, közvetlenül a világcégek mögé helyezték a rangsorban, és nem hiszem, hogy volt még egy magyar "árucikk", amely olyan előkelő helyen jelent volna meg a világvárosok nagy boltjaiban, a nemzetközi sajtóban és a díjkiosztó ünnepségeken (több mint hetven nemzetközi díj!), mint a Hungaroton-lemez.
A nyolcvanas évek végére nyilvánvalóvá vált, hogy változtatni kell, a késő Kádár-rendszer Hungarotonja nem lehet életképes egy másfajta világban. Így jutott el 1990 közepére az EMI céggel való megállapodáshoz, s ennek aláírását hiúsította meg az emlékezetes "rapid" intézkedés: Magyarország legsikeresebb, európai látókörű és tekintélyű kulturális menedzserét kirúgták... A Quint, amelyhez legtöbbre tartott művészpartnerei mind követték, végül nem tudta pótolni azt, ami a Hungarotonnál elveszett, de állítom, nem az ő hibájából. Elégtételt az EMI-tól és a hanglemezszakmától kapott: előbbi a Hungaroton helyett a Quintre építette magyarországi vállalatát, a szakmai szövetség pedig magától értetődően őt választotta első elnökének.
Szépet és fontosat alkotott a létező szocializmus csúf világában: nagy szavak nélkül, "csupán" tettekkel megteremtette az európai színvonalú nemzeti hanglemezkiadást. Ő volt az az ember, aki a szellem és munka homokszemét a kagylóba rejtette, hogy az igazgyöngyöt kínlódjon ki magából.
Kívánsága szerint családja jelenlétében, csendben temették el. Ha emlékezni akarnak rá, hallgassák meg Mahler III. szimfóniáját Horensteinnel.