|
Október végén első ízben vendégszerepelt Magyarországon az Orchestre
National de Lyon (ONL). Bár egy zenekarról a koncertjei árulnak el legtöbbet,
talán nem érdektelen közelebbről megismerkedni egy olyan együttessel, amelyet
jelenleg a legjobbnak tartanak Franciaországban.
A zenekar ebben a szezonban ünnepli fennállásának 30. évfordulóját. 1969-ben
azért hozták létre, hogy szimfonikus műveket és operát egyaránt játsszon, akárcsak
a strasbourgi, a toulouse-i és a bordeaux-i együttes. Első koncertjét 1969,
április 1-jén adta, akkor még Orchestre Philharmonique Rhône-Alpes néven
(mostani nevét 1985-ben kapta). A születésnapi hangverseny április 1-jén a párizsi
Théâtre des Champs-Élysées-ben, 2-án és 3-án az együttes otthonában, a lyoni
Auditóriumban lesz, Maxim Vengerov hegedűművész közreműködésével, és
a zeneigazgató, Emmanuel Krivine vezényletével. A műsoron Saint-Saëns
hegedűre és zenekarra írott Bevezetés és Rondo capriccioso című műve
és Rodion Scsedrin Vengerovnak komponált Hegedűversenye mellett
két francia zeneszerző egy-egy műve szerepel: a Krivine által (újra)felfedezett,
lyoni születésű - 36 éves korában, 1936-ban Magyarországon autóbalesetben elhunyt
- Pierre-Octave Ferroud Foules (Tömegek) című darabja, valamint a zenekar
előző rezidens zeneszerzője, Jean-Louis Florentz új kompozíciója.
A zenekar mindkét szerző műveiből készített lemezt: ezek a rangos Diapason d'Or-
(Arany Hangvilla-) díjban részesültek.
Az Egyesült Államokban és Angliában régóta ismert rezidens zeneszerzői intézményt
az ONL vezette be Franciaországban. "Két évre szerződést kötünk egy zeneszerzővel,
aki ez idő alatt két nagyzenekari darabot ír nekünk, de korábbi műveit is előadjuk
- magyarázza Alain Surrans zenetörténész, aki négy és fél évig volt a
zenekar programmenedzsere. - Ez jótékonyan hat mind a zenészekre, mind a közönségre.
Nem általánosságban beszélnek a művekről mint kortárs zenei alkotásokról, hanem
konkrétan mint Michael Jarrell, Pascal Dusapin, Jean-Louis Florentz vagy
Philippe Hersant (a mostani rezidens zeneszerző) darabjairól. A zenekar
és a közönség pedig ugyanúgy magáévá teszi, mint Schumannt, Debussyt, Ravelt
vagy Brahmsot." E két év alatt a rezidens zeneszerző rendelkezésére áll
a zenekar. Ha a komponálás folyamán valamit ki szeretne próbálni - akár egy-egy
szólammal, akár az egész együttessel -, erre annyi alkalmat kaphat, amennyire
szüksége van. A rezidensi státus nagy lökést adhat további pályájához, hiszen
az időszak végére általában sokkal jobban ismerik a nevét - és persze műveit
-, mint azelőtt.
Az előbbiekből is kiderült, hogy a 20. századi, illetve a kortárs zene fontos
helyet foglal el a zenekar repertoárjában. Berio és Penderecki
saját műveit vezényelhette az együttes élén, néhány emblematikus jelentőségű
szerzőnek pedig - akiket inkább a zenetörténet részeként tartanak számon, és
viszonylag ritkán játszanak - egy-egy sorozat keretében összes művét előadták:
"Méghozzá elég rövid idő alatt, hogy teljesen elmerülhessünk a zenéjükben,
és a felfedezés örömét nyújtva a közönséget is magunkkal ragadjuk" - mondja
Alain Surrans. Edgar Varčse-nek három, Anton Webernnek
egy hónapos fesztivált szenteltek.
Az együttes életében 1983-ban következett be az első nagy változás, amikor a
város megalakította a Lyoni Opera saját zenekarát. "Akkor többen átmentek
tőlünk az új intézményhez - meséli Guy Laroche, az oboaszólam vezetője,
aki 1982 óta tagja a zenekarnak -, később aztán onnan is jöttek hozzánk, például
Csaba Péter, aki néhány évig koncertmesterként működött nálunk. Sokáig
nem voltak jó kapcsolatban a két zenekar vezetői, ami persze nem befolyásolta
a zenészek közötti jó viszonyt. Szerencsére ez mára megváltozott, és már közös
koncertekre is sor kerül." Az idei szezonban például Ravel Lyonban
címmel rendeznek közös sorozatot, melynek keretében decembertől júniusig a francia
komponista operáiból, balettjeiből, vokális és szimfonikus műveiből hallgathat
meg jó néhányat a közönség, egy napot pedig összes kamaradarabjának eljátszására
szánnak.
Az operai feladatok átadása után az ONLnek alkalmazkodnia kellett a megváltozott
helyzethez: új munkamódszerek, másfajta megközelítésmód és hangzás, a nemzetközi
zenei életben betöltött, a korábbitól eltérő szerep, a szimfonikus zenekarokra
általánosan jellemző jegyek mellett a saját hang megtalálása - mindezek a követelmények
kijelölték a további utat. Ám a döntő változás akkor állt be
a zenekarban, amikor Emmanuel Krivine 1987ben átvette a zeneigazgatói posztot
Serge Baudótól. A történet attól kezdve némi hasonlóságot mutat a Budapesti
Fesztiválzenekaréval. Krivine egyenként, igen alaposan felmérte a zenekari tagok
színvonalát, amire az együttes megalakulása óta nem volt példa. Jó néhányan
távoztak, a helyükre fiatalokat hozott, s néhány év alatt sokkal egységesebbé
vált, szinte összeforrott a zenekar. Átrendezte a pultbeosztást, illetve minden
koncertnél ő határozta meg, ki
hova üljön. Addig ugyanis a zenészek amellett ültek, akivel az idők folyamán
már összeszoktak. A vonósoknál tehát nem mindig ugyanott ülnek a művészek, a
fúvósok viszont kevesebben vannak, úgyhogy az ő szólamaikban nem lehet cserélgetni
a helyeket. Mivel a zenekar 102 tagú, elég ritkán kell kisegítőket hívni: inkább
csak a nagy apparátust igénylő műveknél, amilyen például Berlioz Requiemje.
A zenészeknek szerződés szerint havonta 114 órányi szolgálatot kell teljesíteniük.
Ezen túl, ha nem ütközik zenekari munkájukkal, játszhatnak másutt is, illetve
időnként fizetés nélküli szabadságot vehetnek ki.
Krivine, aki többek között Gertler Endrénél is tanult Brüsszelben, igen
jó véleménnyel van a magyar zenekultúráról, így nem meglepő, hogy az ONL-ben
két magyart is találunk - érdekes módon mindketten nagybőgősök. Kostyák Botond
szólamvezetőhelyettes Kolozsvárról indult, de Svájcból került a zenekarba, Bokány
Ferenc szólamvezető pedig korábban a Hilversumi Rádió Szimfonikus Zenekarában,
azt megelőzően a Holland Kamarazenekarban játszott első nagybőgősként. Ő 1966-ban
jött el Magyarországról, ahol akkor még beatzenészként működött, de Svédországban
elvégezte a Zeneművészeti Főiskola nagybőgő tanszakát, és bekerült a Stockholmi
Opera zenekarába. Később átszerződött az Oslói Operába, majd 14 évi skandináviai
tartózkodás után Hollandiába költözött, ahol 12 évig élt, s 1992-ben lett az
ONL tagja.
Krivine egyik legfőbb törekvése a repertoár bővítése. "A klasszikus repertoárnak
az a veszélye, hogy csak az ismert művek köréből merít, és nem mer eredetibb,
merészebb műsor-összeállítással próbálkozni - fejtegeti Francis Hunter,
aki szeptemberben vette át a francia Kulturális Minisztérium zenei főtanácsosává
kinevezett Alain Surrans-tól a programmenedzseri teendőket. - A zenében is helyet
kell adni a kismestereknek, és a kissé feledésbe merült vagy ritkábban játszott
műveknek." "Természetesen nálunk hangsúlyosan van jelen a francia
zene - veszi át a szót Alain Surrans -, de hát figyelembe kell venni, hogy a
zenekarok között kialakultak bizonyos normák, a stílusok nemzetközivé válnak,
ami logikus fejlemény korunkban. Ez azonban felveti azt a problémát, hogy némely
zenekar olyan magas szinten játszik egyes szerzőket - és ezt a közönség a lemezeknek
köszönhetően jól tudja -, hogy a többi nem mer hozzányúlni ezekhez a darabokhoz,
mert tisztában van vele: úgysem éri el a másik szintjét. Én úgy gondolom, mégis
játszani kell ezeket a műveket. Krivine, aki szerint az együttesnek nem erőssége
a 18. századi repertoár, Mozart és Haydn zenéje, az utóbbi öt évben mégis műsorra
tűzte kompozícióikat, mert ez minden zenekar számára alapvető fontosságú, akkor
is, ha tudjuk, hogy az ONL soha nem fogja úgy játszani, mint mondjuk a Végh
Sándor vezette salzburgi Camerata Academica. Ennek ellenére játszani kell, élőben
is, hogy ne csak lemezről szólaljanak meg."
Krivine gyakran hív vendégkarmestereket a zenekarhoz, lehetőleg az adott szerzők
avatott ismerőit: Sosztakovicshoz például Sztanyiszlav Kovasevszkijt,
Rachmaninovhoz Jerzy Semkowot, Brahmshoz Kurt Sanderlinget. Haydnt
szívesen játszanak Heinz Holliger vezényletével, aki hangszeres művészként
inkább szellemi, mint technikai útmutatást ad a zenekamak. Az idei szezon 14
nagyzenekari programjából - melyek túlnyomó többségét kétszer vagy háromszor
adják elő - mindössze ötöt vezényel a zeneigazgató, a többit vendégek dirigálják.
A Ravel-sorozat három szimfonikus hangversenyén szintén Krivine áll a karmesteri
dobogón, akárcsak a 7-12 éves gyerekeknek szánt, öt koncertből álló sorozat
utolsó előadásán. Ezeket a gyerekhangversenyeket mindig szerda délután, az iskolai
szünnapon tartják, olyan programmal, amelyet az évad során felnőtteknek is eljátszik
a zenekar. E koncertek és a szombat délutáni nagyzenekari hangversenyek idejére
a bérlettulajdonosok "zenei gyermekmegőrzőbe" adhatják 3-7 éves gyerekeiket,
ahol szakemberek igyekeznek felkelteni érdeklődésüket a zene iránt.
"A lyoni régióból több iskolával is kapcsolatban állunk - meséli Guy Laroche.
- Meghívjuk a 8-12 éves gyerekeket egy hétre az Auditóriumba: délelőttönként
rendes tanításon vesznek részt, aztán meghallgatják a próbákat. Feljönnek a
színpadra, megmutatjuk a hangszereinket. Személyes kapcsolat alakul így ki közöttünk,
s bepillantást nyerhetnek egy zenekar munkájába, életébe. Szüleikkel együtt
meghívjuk őket arra a koncertre, amelynek a próbáit végighallgatták. Ők maguk
is készülnek egy kis hangversennyel, amelyet többnyire a főpróba után adnak
elő." Ebben a formában évente mintegy tízezer gyerek részesül maradandó
zenei élményben. A diákok és a 28 év alatti fiatalok féláron juthatnak hangversenyjegyhez,
de évadonként egyszer egy ingyenes koncertet is rendez számukra a zenekar.
"Van egy nagyszabású kamarazenei sorozatunk - folytatja Guy Laroche -,
amelyet a közönség is nagyon szeret. A zenekari tagok javasolnak darabokat,
amelyeket szívesen eljátszanának - a szólótól a 8-9 tagú kamaraegyüttesig -,
s ezekből válogat a vezetőség, és állítja össze a kétféle, öt-öt koncertet tartalmazó
kamarazenei bérletet. Időnként kamarazenekari műveket is előadunk, főként versenyműveket,
amelyek lehetőséget adnak egy-egy zenekari tagnak arra, hogy szólistaként is
bemutatkozzék."
Több mint tizenegyezer bérlő és kétszázezernél is több hallgató, illetve néző,
mindez egy (az elővárosokat nem számítva) 420 ezer lakosú városban. Vajon sikerül-e
megőrizni a zenekar színvonalát és népszerűségét Emmanuel Krivine távozása után?
A zeneigazgató ugyanis bejelentette, hogy az évad végén távozik posztjáról.
"Szeretnénk, ha Krivine utódja hasonló kvalitásokkal rendelkezne, mint
ő - fejezi ki a muzsikusok reményét Guy Laroche. - Nem lesz könnyű őt pótolni,
hiszen remek karmester, és rengeteget tett a zenekarért. Semmiképp sem szeretnénk
alább adni. Krivine kívánságára a zenekar szólamvezetőiből létrehoztunk egy
bizottságot, amely szintén részt vesz az utód keresésében, kikéri és képviseli
az együttes véleményét. Elsősorban azok között keresgélünk, akikkel már többször
volt alkalmunk dolgozni. Két nevet fogunk javasolni a város vezetésének. Az
egyik Gianluigi Gelmetti, aki a Stuttgarti Rádiózenekar vezető karmestere
volt, a másik David Robertson, aki a párizsi Ensemble InterContemporain
karmestereként dolgozott. Egészen különböző személyiségek, de mindkettejükre
sokan szavaztak a zenekarból." "Olyan emberre van szükség - fűzi hozzá
Francis Hunter -, aki továbbviszi ezt a művészi vonalat, ugyanakkor új impulzusokat
is ad a zenekarnak. Aki nem enged a színvonalból, de tovább bővíti a repertoárt."
Néhány hónapon belül eldőlhet, sikerül-e ilyen embert találni.
|
