Muzsika 1998. június, 41. évfolyam, 6. szám, 49. oldal
Erich Bergel
 

Karmester. Barcarozsnyón (Románia) született 1930. június 1-jén. Tanulmányait a kolozsvári Zeneművészeti Főiskola karvezetés és orgona szakán végezte. 1955-től 1959-ig Nagyváradon működött zeneigazgatóként, 1959-ben a Kolozsvári Filharmonikus Zenekar karmestere lett. 1959-ben koholt vádakkal letartóztatják: börtönbe, majd munkatáborba (Duna-delta) kerül, ahol embertelen körülmények között dolgoztatják. 1962-ben kiszabadul, a Kolozsvári Filharmonikus Zenekar trombitása lesz, majd 1965 és 1971 között ismét ő az együttes karmestere. Nemzetközi karrierje Herbert von Karajan pártfogásával indul: a Berlini Filharmonikusok zeneigazgatója 1971-ben hívja meg. 1975-ben a Német Szövetségi Köztársaságban telepedik le (már 1972-től a berlini Zeneművészeti Főiskola tanára). 1975-ben a Houstoni Szimfonikus Zenekar karmestere, 1989-től 1994-ig a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarának vezető karnagya, a Magyar Állami Operaház rendszeres vendégkarmestere. Behatóan foglalkozott Bach: Die Kunst der Fuge című sorozatával, a kompozícióhoz saját befejezésváltozatot készített, melyet elvezényelt a budapesti Dohány utcai zsinagógában. Életének 68. évében, 1998. május 3-án hunyt el.