Muzsika 1998. június, 41. évfolyam, 6. szám, 31. oldal
Mesterházi Máté:
Szerepjátékok
Tóth Armand kamaraoperái a Pinceszínházban
 

Cserélődő szerepek s reménytelen szerelmek kötik össze azt a két drámát, amelyet Tóth Armand megzenésítésében, egyfelvonásos kamaraoperák alakjában láthatott öt alkalommal a Budapesti Pinceszínház közönsége. Mindkét színmű századunk húszas-harmincas éveiből való, és mindkettő gyökerei a vásári komédiákig nyúlnak vissza, noha oly távolságból, ahonnét ez az atavizmus immáron rituális játékká finomodik. A két darab mozgatója (az ibér helyszín azonossága ellenére) valószínűleg mégis két nagyon eltérő vérmérséklet, amelyeket Tóth Armand zenéje - érzésem szerint - nagyon különböző affinitással ragadott meg.
A partitúrák, az anyagi lehetőségek szűke miatt, csupán hangzó vázlatként csendülhettek fel. A szerző vezette, kis számú „hangszeres előadó" (fuvola, klarinét, hegedű...), valamint az orkesztrális hatást pótló (Morzsa Oszkár megszólaltatta) zongora önkéntelenül is "neoklasszicista" asszociációkat keltett. A zenei matéria szintúgy, század eleji, impresszionista hangulatokkal fűszerezetten, egyszersmind olyan, nagy tonális felületeket átfogó ritmikai profillal megszilárdítva, amely mármár minimalista-repetitív jegyeket mutat.
Igen jól illik ez a zeneszerzői hang a Bűvös kert című operában Federico García Lorca délszaki illatokban pompázó, lírai-szürrealisztikus világához. (Mellesleg a lorcai eredeti, a Don Perlimplin és Belisa szerelme a kertben című „erotikus alleluja" századunk nem egy komponistáját megihlette.) Az idős férj, Don Perlimplin, hogy ifjú és gyönyörű feleségéhez, Belisához fűződő szerelmének tragikus disszonanciáját feloldhassa, fiatal riválisa képében önmagát pusztítja el. A zenei motívumok tartós jelenléte, gyakori visszatérése itt jótékonyan erősíti fel a játék misztérium-jellegét.
Míg a Lorca-dráma mediterrán melankóliája Tóth Armand transzparens zenéjében meggyőzően teremtődött újra, ugyanez a kompozitorikus kelléktár a flamand Michel de Ghelderode bizarr, bruegheli látomásával szemben mégiscsak kicsit túl szelídnek bizonyul. S ami ott ihletett operaszerzőről tanúskodik, az itt inkább színházi kisérőzenék rutinos alkotójára vall. Az operáéval azonos című Ghelderode-egyfelvonásos, az Escurial a Király és az udvari bolond, Folial párviadalában hatalom és művész örök konfliktusát mutatja be úgy, ahogyan e konfliktusnak megoldódni rendre szokása: a művész erkölcsi győzelmével - fizikai megsemmisülése árán. Csakhogy a szerepcsere halálos tétje, a ghelderode-i vízió - mindenekelőtt verbális értelemben - őrjöngő kavalkádja a partitúrán sajnos nem süt át. Legkevésbé az olyan "karakteres" részeken, mint amilyen az udvari bolond valceres példálózása. Jó dramaturgiai ötlet viszont a fűtötten erotikus "vihar-elbeszélés" zenéjének a mű elején való exponálása, jellemző módon ez kompozitorikusan is a legerősebb anyag.
A két színművet Kroó András nagy gonddal ültette át librettókká, különösen a Ghelderode-darab absztrahálásakor hagyatkozott nem minden merészség nélkül a zenére. Régi operai tradíciót követve Kroó, a szövegkönyvíró volt egyben az előadás rendezője is, és a színházi faktótumok ki tudja, milyen régi hagyománya mentén - legalábbis részben - ő menedzselte, organizálta, „pr"-olta a produkciót. Hogy a Pinceszínház parányi pódiumán e kortárs operák valóban életre keltek, nem lebecsülendő tény (díszlet és jelmez: Romvári János), aminek jelentőségét egy-egy elektronikusan elidegenített, audiovizuális effektus enyhe öniróniája sem csorbította. Megfelelőbb körülmények között persze nyilván még bátrabb stilizációt, harsányabb teatralitást lehetne számon kérni az olyannyira 20. századi drámák színreállítójától. Kifejezetten jól érezték magukat szerepeikben a szólisták - Bátki Fazekas Zoltán (bariton: Don Perlimplin, Király), Székelyhidy Hajnal (szoprán: Belisa), Csányi László (tenor: Marcolfa, Folial), Cser Péter (basszus: Szerzetes/Sírásó) -, és értékes közreműködéssel járult hozzá az est sikeréhez a Dobra János vezette Budapesti Tomkins Énekegyüttes is.
Két egyfelvonásos operájával Tóth Armand jó színházi érzékű, fantáziának sem híján lévő komponistaként jelentkezett szólásra, a Ferencvárosi Önkormányzat pedig olyan kezdeményezést karolt fel, amelyet épp alternatív mivolta miatt érdemes folytatni.