Vissza a tartalomjegyzékhez

Kulcsár István
Oroszország és a válság
Putyin és Medvegyev: ki húzza a rövidebbet?

A Kreml-közeli Gosztyinnij Dvor épületében tartotta meg kongresszusát a múlt héten az Egységes Oroszország párt. Jóllehet ez a szervezetnek már a tizedik ilyen tanácskozása, az elsõ azóta, hogy az államfõ, Dmitrij Medvegyev kereken kimondta róla: „Ez az ország vezetõ politikai ereje, egyszerûbben szólva: az irányító párt.”

Az elmúlt hetekben-napokban nem kisebb figyelmet keltett Orosz­országban és az egész világon egy ezt megelõzõ, és egy ezt követõ moszkvai esemény: Dmitrij Medvegyev üzenete a parlamenthez, illetve az alkotmány módosításának jóváhagyása az állami dumában.
Üzenetében az államfõ azt javasolta, hogy a parlament módosítsa az Oroszországi Föderáció alkotmányát olyképpen, hogy a saját mandátuma az eddigi 4 helyett 5, az államelnöké pedig 5 helyett 6 év legyen. Az orosz, de fõként a külföldi sajtóban erre óriási találgatás kezdõdött arról, hogy ezzel az úgymond Putyin-kreatúra Medvegyev „gazdájának” kíván-e megágyazni: hamarosan lemond az elnöki posztról, és akkor ismét Putyin foglalhatja el a legmagasabb állami tisztséget, méghozzá 12 évre. (A hatályos alkotmány értelmében ugyanis - és ez most sem fog változni - egy személy egymás után csak kétszer töltheti be az elnöki tisztet. Ezért nem indulhatott Putyin idén az elnökválasztáson.) Ezt Medvegyev kereken cáfolta, már csak azzal is, hogy az alkotmánymódosítás hatálya csupán a következõ választási ciklustól lesz érvényes. Szavai szerint az 5, illetve 6 éves ciklust az ország stabilitásának megszilárdítása és az elõtte álló kihívásoknak való megfelelés teszi szükségessé.
Az állami duma (az alsóház) néhány nap múlva neki is állt az 1993-ban, népszavazáson elfogadott „jelcini” alkotmány elsõ lényeges módosításának tárgyalásához, és azt három olvasatban nem egészen egy hét alatt lezavarta. Méghozzá a minimálisan szükséges kétharmadosnál jóval nagyobb arányban. A vitában a módosítás ellen csak a Zjuganov-féle kommunisták és Zsirinovszkij úgynevezett Liberális Demokrata Pártjának képviselõi érveltek, ám mint jóformán minden hasonló esetben, az utóbbiak csak a szájukat jártatták, de aztán igennel szavaztak. Végeredményben a duma 392 képviselõje közül csupán 57 kommunista és még 2 honatya nem adta áldását a mandátumok meghosszabbítására. Az alkotmánymódosítás most a szövetségi tanács (a felsõház) elé kerül, ahol jóváhagyásához ugyan már háromnegyedes többség szükséges, ám tekintve, hogy ez a kamara a központi hatalom által kinevezett helyi vezetõkbõl áll, kétség sincs afelõl, hogy ez simán megtörténik.
Oroszország - mármint a hatalom - ugyanis egységes. Ezt tükrözte a hajdani állampártra mind inkább hasonlító és nevében is Egységes Oroszország párt X. kongresszusa is. A televízión élõ adásban közvetített ünnepélyes tanácskozást Dmitrij Medvegyev elnök nyitotta meg. Fõként általánosságokat tartalmazó beszédében csak mintegy a politikai alaphangot adta meg, annál is inkább, minthogy érdemi mondanivalóját már a parlamenthez intézett nem sokkal korábbi beszédében elõadta. A kongresszus fõ szónoka Vlagyimir Putyin volt, aki hivatalosan a párt vezére, ugyanakkor - páratlan módon - formailag nem tagja a pártnak. A kommentátorok többsége szerint ez kifejezetten miniszterelnöki beszéd volt, e sorok íróját azonban mégis inkább a szovjet idõszak pártkongresszusain elhangzott fõtitkári beszámolókra emlékeztette. Igaz, hogy a kormányfõ elsõsorban a gazdasági és szociális kérdéseket helyezte beszéde középpontjába, de vajon nem ez jellemezte-e az ügyeletes elsõ számú pártvezetõnek a Szovjetunió Kommunista Pártjának kongresszusain elhangzott beszámolóit is?
Putyin nem tagadta, hogy a nemzetközi pénzügyi-gazdasági válság nehéz helyzetbe hozta az Oroszországi Föderációt is - abból kell kivezetnie a pártnak az országot -, de azután a hallgatónak olyan benyomása támadhatott, hogy az orosz vezetés párhuzamot lát a Szovjetunióba számos ok miatt be nem gyûrûzött 1929-es kapitalista világválság és a mai oroszországi helyzet között. Putyin szerint az orosz gazdaság változatlanul erõs, és az ország eredményesen meg fog küzdeni az Egyesült Államok okozta pénzügyi világválsággal. Ám hogy ez sikerül-e, abban sokan kételkednek. Az orosz gazdaság ugyanis már most sincs a legjobb formában. A Világbank adatai szerint 2008-ban 50 milliárd, jövõre mintegy 100 milliárd tõkét vonnak ki Oroszországból, ahol egyébként az infláció az idén 13,5 százalékos, és valószínûleg 2009-ben sem sikerül 12 százalék alá szorítani.
Eközben az utóbbi évek gyors növekedésének alapját képezõ olaj- és földgázexportból származó bevételei jelentõsen visszaesnek, hiszen a kõolaj világpiaci ára már ma is alig több mint egyharmada a néhány hónappal ezelõttinek. Szinte napról-napra olvad a kincstár egyébként valóban igen jelentõs valutatartaléka. Több szakértõ szerint a rubelnek a dollárral és az euróval szembeni árfolyama nem lesz tartható. A GDP az idén 6, jövõre már csak 3 százalékkal növekszik, ám számos tényezõ mutat arra, hogy az orosz gazdaság akár recesszióba is fordulhat. Hivatalos adatok szerint októberben, tehát egyetlen hónap alatt a munkanélküliség növekedésének üteme 8,7 százalék volt, miközben a lakosság reáljövedelme fél százalékkal csökkent.
A pártkongresszuson elhangzott beszédében a miniszterelnök 20 milliárd dolláros gazdasági serkentõ programot jelentett be, továbbá a nagyvállalatok nyereségadójának 4 százalékos csökkentését és a kis vállalkozások iparûzési adójának 15-rõl 5 százalékra való leszállítását. Megígérte, hogy kevesebb lesz az idén lakást vásárlók személyi jövedelemadója, jelentõsen felemelik a nyugdíjakat, és továbbra is elsõrendû feladatnak tekintik az oktatás és az egészségügy gyors fejlesztését.
Cinizmustól sem mentes külföldi kommentárok szerint, ha mindezt nem sikerül teljesíteni, Putyin a formailag jelenleg regnáló Medvegyevet teheti meg bûnbaknak, és 2012-ben annál könnyebben térhet vissza a hatalomba. Kizárni természetesen semmiféle spekulációt sem lehet, mindamellett úgy tûnik, hogy a Putyin-Medvegyev tandem hibátlanul mûködik, és egyiküknek sem áll szándékában a jelenlegi egyensúlyon, illetve erõviszonyokon változtatni. Legalábbis egyelõre. A következõ években természetesen ez megváltozhat, és teljességgel persze az sem zárható ki, hogy Dmitrij Medvegyev, ráérezve a hatalom ízére az egyértelmûen elnöki köztársaságban, az államfõi mandátum meghosszabbításával nem Vlagyimir Putyint, hanem saját magát akarja 2012 és 2018 között az államfõi székben látni. Mint ahogyan jelenleg az sem világos, hogy amikor a demokrácia kiterjesztését, a tényleges ellenzék parlamentbe jutásának megkönnyítését, a sajtószabadság kiterjesztését, az igazságszolgáltatás függetlenségének megszilárdítását szorgalmazza, e fogalmakat csak a meglehetõsen sajátos „szuverén demokrácia” keretei között értelmezi, vagy pedig valóban a mostani putyini gyakorlat alternatíváját vázolja fel. A X. pártkongresszus, az alkotmánymódosítás mindenesetre egye­lõre a jelenlegi elit hatalma további megszilárdításának szándékáról tanúskodik.