Magyarországnak sürgõsségi ellátásra - vagyis határozott pénzügyi
konszolidációra - van szüksége. A beavatkozás után a beteg várhatóan életben
marad, ám teste nagyobb része továbbra is fertõzött lesz, és további kezelést
igényel. Problémát jelent azonban, hogy a páciens nincs tudatában saját
állapotának, és a kezelésben sem hajlandó együttmûködni - ezekre haraggal,
tagadással és depresszióval reagál. Így jellemzi Jaksity György közgazdász, a
Concorde Zrt. vezérigazgatója hazánk jelenlegi állapotát.
A költségvetés bevételi és kiadási oldalának egyensúlya, nyugdíjbomba,
egészségügy, adóreform, foglalkoztatottság, oktatás, versenyképesség és a
társadalom hozzáállása - ezek azok az érzékeny területek, amelyek a
legjelentõsebben befolyásolják a „magyar beteg” állapotát. Vagyis nem elégséges
a pénzügyi válság kapcsán elindított kríziskezelés, továbbra is szükség van
mélyreható változásokra, reformokra. Errõl szól az idén készült, Jaksity György
közgazdász által jegyzett prezentáció. A lényegre törõ, figyelemfelhívó
slideshow elsõ fontos megállapítása, hogy hazánkban az adóterhelés a bruttó
hazai össztermék (GDP) 50 százalékát is eléri, vagyis minden második megtermelt
forint a költségvetésbe folyik. Ez 10 százalékkal magasabb arány, mint az
iparilag fejlett országok közösségéhez, az OECD-hez tartozó tagállamok átlaga, s
ez jelentõsen rontja versenyképességünket.
Ráadásul a feketegazdaság a magyar GDP (mintegy 28 ezer milliárd forint) 20-30
százalékát teszi ki, személyes jövedelmünkbõl pedig 2-2,5 ezer milliárd forintot
illegálisan szerzünk meg. Emiatt aztán 1,2 ezer milliárd forinttal rövidebb a
jövõre 8,3 ezer milliárdos bevételi oldallal tervezett költségvetés. Mindeközben
kis túlzással azt is állíthatjuk, hogy tulajdonképpen 1,5 millió ember tartja el
az egész országot: félmillióan nem fizetnek jövedelemadót, 1,8 millióan
minimálbérre vannak bejelentve, több mint 300 ezren munkanélküliek, 3 millióan
pedig nyugdíjasok. Az EU-ban az aktív lakosság arányát tekintve a második
legrosszabb helyen állunk. A kör ördögi: a magas adók és járulékok miatt a
lehetségesnél alacsonyabb a foglalkoztatottság, és erõs a feketegazdaság, ami
megakadályozza az adók és járulékok csökkentését.
Barcza György, a K&H Bank vezetõ közgazdásza (kis képünkön) a Hetek kérdésére
ehhez hozzátette: az elmúlt években lett volna lehetõség kitörni ebbõl a
spirálból, mint ahogy az több, az Európai Unióhoz velünk együtt csatlakozott
országnak sikerült. „Mintegy 2,5-2,8 ezer milliárd forinttal kellene csökkenteni
az adóbevételeket és értelemszerûen a kiadásokat is versenyképességünk
növeléséhez, és a foglalkoztatottság bõvüléséhez. Az elmúlt évek gazdasági
növekedése révén erre lehetõség is nyílt. 3 százalékos gazdasági növekedés
esetén ugyanis az adóbevételek révén mintegy 400-500 milliárd forint
pluszbevétellel gyarapodik az államkassza. Ha a kiadásokat csak az inflációval
növeljük - vagyis az állam takarékosan gazdálkodik -, akkor ezt az összeget
minden évben a terhek mérséklésére lehet fordítani. Pontosabban csak lehetett
volna - 2002-2003-tól kezdve -, hiszen jövõre a hazai gazdaság várhatóan nem
növekedni, hanem szûkülni fog” - magyarázta Barcza.
Magyarország azonban a „bõ esztendõk” alatt nemhogy az adóterheket nem
csökkentette, hanem a kiadásokat is jelentõsen növelte, olykor még adósság
terhére is. A közgazdász szerint ennek hátterében az a közgazdaságtani elmélet
húzódott, miszerint a kínálat növelésével és a fogyasztás serkentésével
erõsíteni lehet a gazdasági növekedést. „Papíron elképzelhetõ, hogy például az
autópálya-építéseknek és a támogatott hitelek révén meglendült lakásépítési
hullámnak van ilyen hatása, ám a gyakorlatban ez nem mûködött. A növekedés
alapja valójában a termelés, vagyis ha többen és többet dolgoznak. Ám ehhez
adócsökkentésre lenne szükség. És ezzel a kör bezárult” - fogalmazott a szakértõ,
megjegyezve, hogy amennyiben ezek a stabil alapok egy gazdaságban rendben
vannak, akkor a kereslet növelésének is van létjogosultsága. Például éppen most,
a válság idején, a csökkenõ termelést „kisegítheti” a kereslet bõvülése. Ezt a
gyakorlatot követi például Szlovákia, ahol egyébként a növekedés alapját
korábban éppen az adócsökkentés teremtette meg.
Magyarország esetében a nem mûködõképes közgazdaságtani elmélet erõltetése odáig
vezetett, hogy külsõ adósságunk mintegy 100 milliárd euróra bõvült: egyéves
nemzeti összjövedelmünket teszi ki. Másként fogalmazva, ha minden tartozásunkat
egyszerre akarnánk törleszteni, akkor az egy évben megtermelt 28 ezer milliárd
forintunkat kellene erre áldozni. Érdemes megjegyezni, hogy a pénzügyi válság
éppen a magas külsõ adósságállományunk miatt sodort veszélybe bennünket. A
csõdbe jutott Izland esetében is ez volt a fõ gond, ahol 400 százalékos volt a
GDP-hez viszonyított devizaadósság.
A demográfiai hullámvölgy, az alacsony foglalkoztatottság és az adóelkerülés,
valamint a csekély személyes megtakarítások a jövõben az eddiginél még komolyabb
gondokat eredményezhetnek a hazai nyugdíjrendszerben. Súlyosbítja a helyzetet,
hogy döntéshozóként a nyugdíjasok - akik egyre jelentõsebb szavazócsoportot
képviselnek - nem támogatták a reformokat, és nem kívántak rövid távú
áldozatokat hozni nyugdíjuk érdekében. Jaksity szerint a fejlesztési és
növekedési források jelentõs része a következõ évtizedekben a nyugdíjhiány
kiegyenlítésére fog elmenni.
Az elvileg a nyugdíjjárulékokból finanszírozott, mintegy 3 ezer milliárdos
nyugdíjkasszát jövõre is mintegy 600 milliárd forinttal kell kisegíteni az
adóbevételekbõl vagy végsõ esetben hitelbõl. És ami még drámaibb: az
elõrejelzések szerint 2025-re Magyarország elveszíti népessége 8 százalékát, és
40 százalékkal megnõ a 65 év felettiek száma, vagyis még kevesebb embernek kell
még több nyugdíjast eltartani. Elemzõk szerint ez komoly csapást mérhet a hazai
gazdaságra.
Érdekes adat, hogy a lakosság csaknem 8 százaléka rokkantnyugdíjas, akik
közül minden második aktív lehetne, hiszen nem érte el a nyugdíjkorhatárt.
Barcza György hozzátette: alapvetõen nem az öregségi nyugdíjasok száma túl nagy,
hanem azoké, akik különbözõ más jogcímeken részesülnek ellátásban. A hárommillió
nyugdíjas közül õk egymillióan vannak. Nyilván nem mindannyian „ügyeskedõk”, ám
jelentõs részük a munka elõl menekül. A szociális rendszer egészét tekintve a
potyautasok száma akár a félmillió fõt is elérheti.
Beteg testben, beteg lélek - Jaksity György így jellemzi a hazai egészségügy
helyzetét, amelyben véleménye szerint nem annyira magával a rendszerrel, mint
inkább az azt igénybe vevõkkel van probléma. Ugyanis nem fizetünk (elegen)
hozzájárulást, egészségtelenül táplálkozunk, dohányzunk és túl sok szeszesitalt
iszunk. Magyarországon minden harmadik lakos dohányzik. Az ÁNTSZ-től kapott
elemzés szerint dohányosonként havonta több mint 16 ezer forint értékű munkaidő
vész kárba a cigiszünetek miatt. A közvetett és a közvetlen károk további
mintegy 350 milliárd forintot emésztenek fel évente. Az egymillió alkoholbeteg
pedig évi 700 millió forintjába kerül az országnak. A magyar népesség egyharmada
ráadásul túlsúlyos, további egyötöde pedig elhízott. Becslések szerint ennek
közvetlen kára 30 milliárd forintra tehető.
Ezen kívül minden negyedik magyar mentális problémákkal küzd, és az átlagnál
15-20 évvel rövidebb ideig él, mivel az egészségügyi ellátórendszernek nincs
megfelelõ válasza a problémájukra. Ehhez hozzájárul még, hogy miközben a
gyógyszergyártóknak erõs, a pszichológus szakmának gyenge a lobbija - holott
ennek éppen fordítva kellene lennie. Bár a GDP több mint két százalékát költjük
gyógyszerre, és ezzel az OECD-országokat tekintve az elsõk között vagyunk, a
fentiek miatt ez az átlagéletkorban mégsem jelenik meg: 73 évünkkel utolsó
elõttiek vagyunk ebben az összevetésben.
Gilly Gyula egészségügyi közgazdász szerint viszont felmerül az
alulfinanszírozottság problémája is. A GDP-hez viszonyítva 6-7 százalékos
egészségügyi ráfordítás - ez mintegy 1800 milliárd forint - akár elégségesnek is
tûnhet, ám figyelembe kell venni, hogy az alacsony bérek miatt egyre nagyobb az
egészségügyi dolgozók elvándorlása, az intézmények pedig összességében 60-65
milliárdos adósságállományt görgetnek maguk elõtt. A szakértõ szerint alapvetõ
probléma, hogy amíg a finanszírozás hiányossága a potyautasokra van „kenve”, a
döntéshozók nem veszik figyelembe, hogy a járulékok összege magas, beszedési
rendszerük pedig logikátlan. Ráadásul - jegyezte meg - az APEH még az Országos
Egészségbiztosítási Pénztár érdeklõdésére is adótitokként kezeli, hogy
egészségügyi hozzájárulásból mennyi pénz folyik be az államkasszába. Vagyis
megeshet, hogy ez nagyobb összeg, mint amit a költségvetési törvény azután az
OEP-kasszában meghatároz.
Egy adott ország jövõjét illetõen nem mellékes a kimûvelt emberfõk száma sem,
amelyben az oktatásnak meghatározó szerepe van. Jaksity György értékelése
szerint miközben a társadalom 60 százaléka évente egyetlen könyvet sem olvas el,
és a 18-29 éves korosztály harmada életében nem volt még könyvtárban, több órát
töltünk a televízió elõtt. Nem csoda, ha nem értjük, amit olvasunk: a
funkcionális analfabéták aránya 20-40 százalékos. Megjegyzi továbbá, hogy
ellenségesek, türelmetlenek vagyunk azzal szemben, amit nem értünk: lehet ez a
globalizáció, egy másik etnikum vagy akár egy reformtörekvés.
Konklúzióként a szerzõ úgy fogalmaz: amennyiben a társadalom hozzáállásában nem
következik be radikális és gyors változás, egyik fentebb tárgyalt kérdésben sem
várható érzékelhetõ javulás.