Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Magyar beteg
Másfél millió magyar adójából él az ország

Magyarországnak sürgõsségi ellátásra - vagyis határozott pénzügyi konszolidációra - van szüksége. A beavatkozás után a beteg várhatóan életben marad, ám teste nagyobb része továbbra is fertõzött lesz, és további kezelést igényel. Problémát jelent azonban, hogy a páciens nincs tudatában saját állapotának, és a kezelésben sem hajlandó együttmûködni - ezekre haraggal, tagadással és depresszióval reagál. Így jellemzi Jaksity György közgazdász, a Concorde Zrt. vezérigazgatója hazánk jelenlegi állapotát.

A költségvetés bevételi és kiadási oldalának egyensúlya, nyugdíjbomba, egészségügy, adóreform, foglalkoztatottság, oktatás, versenyképesség és a társadalom hozzáállása - ezek azok az érzékeny területek, amelyek a legjelentõsebben befolyásolják a „magyar beteg” állapotát. Vagyis nem elégséges a pénzügyi válság kapcsán elindított kríziskezelés, továbbra is szükség van mélyreható változásokra, reformokra. Errõl szól az idén készült, Jaksity György közgazdász által jegyzett prezentáció. A lényegre törõ, figyelemfelhívó slideshow elsõ fontos megállapítása, hogy hazánkban az adóterhelés a bruttó hazai össztermék (GDP) 50 százalékát is eléri, vagyis minden második megtermelt forint a költségvetésbe folyik. Ez 10 százalékkal magasabb arány, mint az iparilag fejlett országok közösségéhez, az OECD-hez tartozó tagállamok átlaga, s ez jelentõsen rontja versenyképességünket.


Ráadásul a feketegazdaság a magyar GDP (mintegy 28 ezer milliárd forint) 20-30 százalékát teszi ki, személyes jövedelmünkbõl pedig 2-2,5 ezer milliárd forintot illegálisan szerzünk meg. Emiatt aztán 1,2 ezer milliárd forinttal rövidebb a jövõre 8,3 ezer milliárdos bevételi oldallal tervezett költségvetés. Mindeközben kis túlzással azt is állíthatjuk, hogy tulajdonképpen 1,5 millió ember tartja el az egész országot: félmillióan nem fizetnek jövedelemadót, 1,8 millióan minimálbérre vannak bejelentve, több mint 300 ezren munkanélküliek, 3 millióan pedig nyugdíjasok. Az EU-ban az aktív lakosság arányát tekintve a második legrosszabb helyen állunk. A kör ördögi: a magas adók és járulékok miatt a lehetségesnél alacsonyabb a foglalkoztatottság, és erõs a feketegazdaság, ami megakadályozza az adók és járulékok csökkentését.

Barcza György, a K&H Bank vezetõ közgazdásza (kis képünkön) a Hetek kérdésére ehhez hozzátette: az elmúlt években lett volna lehetõség kitörni ebbõl a spirálból, mint ahogy az több, az Európai Unióhoz velünk együtt csatlakozott országnak sikerült. „Mintegy 2,5-2,8 ezer milliárd forinttal kellene csökkenteni az adóbevételeket és értelemszerûen a kiadásokat is versenyképességünk növeléséhez, és a foglalkoztatottság bõvüléséhez. Az elmúlt évek gazdasági növekedése révén erre lehetõség is nyílt. 3 százalékos gazdasági növekedés esetén ugyanis az adóbevételek révén mintegy 400-500 milliárd forint pluszbevétellel gyarapodik az államkassza. Ha a kiadásokat csak az inflációval növeljük - vagyis az állam takarékosan gazdálkodik -, akkor ezt az összeget minden évben a terhek mérséklésére lehet fordítani. Pontosabban csak lehetett volna - 2002-2003-tól kezdve -, hiszen jövõre a hazai gazdaság várhatóan nem növekedni, hanem szûkülni fog” - magyarázta Barcza.
Magyarország azonban a „bõ esztendõk” alatt nemhogy az adóterheket nem csökkentette, hanem a kiadásokat is jelentõsen növelte, olykor még adósság terhére is. A közgazdász szerint ennek hátterében az a közgazdaságtani elmélet húzódott, miszerint a kínálat növelésével és a fogyasztás serkentésével erõsíteni lehet a gazdasági növekedést. „Papíron elképzelhetõ, hogy például az autópálya-építéseknek és a támogatott hitelek révén meglendült lakásépítési hullámnak van ilyen hatása, ám a gyakorlatban ez nem mûködött. A növekedés alapja valójában a termelés, vagyis ha többen és többet dolgoznak. Ám ehhez adócsökkentésre lenne szükség. És ezzel a kör bezárult” - fogalmazott a szakértõ, megjegyezve, hogy amennyiben ezek a stabil alapok egy gazdaságban rendben vannak, akkor a kereslet növelésének is van létjogosultsága. Például éppen most, a válság idején, a csökkenõ termelést „kisegítheti” a kereslet bõvülése. Ezt a gyakorlatot követi például Szlovákia, ahol egyébként a növekedés alapját korábban éppen az adócsökkentés teremtette meg.
Magyarország esetében a nem mûködõképes közgazdaságtani elmélet erõltetése odáig vezetett, hogy külsõ adósságunk mintegy 100 milliárd euróra bõvült: egyéves nemzeti összjövedelmünket teszi ki. Másként fogalmazva, ha minden tartozásunkat egyszerre akarnánk törleszteni, akkor az egy évben megtermelt 28 ezer milliárd forintunkat kellene erre áldozni. Érdemes megjegyezni, hogy a pénzügyi válság éppen a magas külsõ adósságállományunk miatt sodort veszélybe bennünket. A csõdbe jutott Izland esetében is ez volt a fõ gond, ahol 400 százalékos volt a GDP-hez viszonyított devizaadósság.
A demográfiai hullámvölgy, az alacsony foglalkoztatottság és az adóelkerülés, valamint a csekély személyes megtakarítások a jövõben az eddiginél még komolyabb gondokat eredményezhetnek a hazai nyugdíjrendszerben. Súlyosbítja a helyzetet, hogy döntéshozóként a nyugdíjasok - akik egyre jelentõsebb szavazócsoportot képviselnek - nem támogatták a reformokat, és nem kívántak rövid távú áldozatokat hozni nyugdíjuk érdekében. Jaksity szerint a fejlesztési és növekedési források jelentõs része a következõ évtizedekben a nyugdíjhiány kiegyenlítésére fog elmenni.
Az elvileg a nyugdíjjárulékokból finanszírozott, mintegy 3 ezer milliárdos nyugdíjkasszát jövõre is mintegy 600 milliárd forinttal kell kisegíteni az adóbevételekbõl vagy végsõ esetben hitelbõl. És ami még drámaibb: az elõrejelzések szerint 2025-re Magyarország elveszíti népessége 8 százalékát, és 40 százalékkal megnõ a 65 év felettiek száma, vagyis még kevesebb embernek kell még több nyugdíjast eltartani. Elemzõk szerint ez komoly csapást mérhet a hazai gazdaságra.

Érdekes adat, hogy a lakosság csaknem 8 százaléka rokkantnyugdíjas, akik közül minden második aktív lehetne, hiszen nem érte el a nyugdíjkorhatárt. Barcza György hozzátette: alapvetõen nem az öregségi nyugdíjasok száma túl nagy, hanem azoké, akik különbözõ más jogcímeken részesülnek ellátásban. A hárommillió nyugdíjas közül õk egymillióan vannak. Nyilván nem mindannyian „ügyeskedõk”, ám jelentõs részük a munka elõl menekül. A szociális rendszer egészét tekintve a potyautasok száma akár a félmillió fõt is elérheti.
Beteg testben, beteg lélek - Jaksity György így jellemzi a hazai egészségügy helyzetét, amelyben véleménye szerint nem annyira magával a rendszerrel, mint inkább az azt igénybe vevõkkel van probléma. Ugyanis nem fizetünk (elegen) hozzájárulást, egészségtelenül táplálkozunk, dohányzunk és túl sok szeszesitalt iszunk. Magyarországon minden harmadik lakos dohányzik. Az ÁNTSZ-től kapott elemzés szerint dohányosonként havonta több mint 16 ezer forint értékű munkaidő vész kárba a cigiszünetek miatt. A közvetett és a közvetlen károk további mintegy 350 milliárd forintot emésztenek fel évente. Az egymillió alkoholbeteg pedig évi 700 millió forintjába kerül az országnak. A magyar népesség egyharmada ráadásul túlsúlyos, további egyötöde pedig elhízott. Becslések szerint ennek közvetlen kára 30 milliárd forintra tehető.
Ezen kívül minden negyedik magyar mentális problémákkal küzd, és az átlagnál 15-20 évvel rövidebb ideig él, mivel az egészségügyi ellátórendszernek nincs megfelelõ válasza a problémájukra. Ehhez hozzájárul még, hogy miközben a gyógyszergyártóknak erõs, a pszichológus szakmának gyenge a lobbija - holott ennek éppen fordítva kellene lennie. Bár a GDP több mint két százalékát költjük gyógyszerre, és ezzel az OECD-országokat tekintve az elsõk között vagyunk, a fentiek miatt ez az átlagéletkorban mégsem jelenik meg: 73 évünkkel utolsó elõttiek vagyunk ebben az összevetésben.
Gilly Gyula egészségügyi közgazdász szerint viszont felmerül az alulfinanszírozottság problémája is. A GDP-hez viszonyítva 6-7 százalékos egészségügyi ráfordítás - ez mintegy 1800 milliárd forint - akár elégségesnek is tûnhet, ám figyelembe kell venni, hogy az alacsony bérek miatt egyre nagyobb az egészségügyi dolgozók elvándorlása, az intézmények pedig összességében 60-65 milliárdos adósságállományt görgetnek maguk elõtt. A szakértõ szerint alapvetõ probléma, hogy amíg a finanszírozás hiányossága a potyautasokra van „kenve”, a döntéshozók nem veszik figyelembe, hogy a járulékok összege magas, beszedési rendszerük pedig logikátlan. Ráadásul - jegyezte meg - az APEH még az Országos Egészségbiztosítási Pénztár érdeklõdésére is adótitokként kezeli, hogy egészségügyi hozzájárulásból mennyi pénz folyik be az államkasszába. Vagyis megeshet, hogy ez nagyobb összeg, mint amit a költségvetési törvény azután az OEP-kasszában meghatároz.
Egy adott ország jövõjét illetõen nem mellékes a kimûvelt emberfõk száma sem, amelyben az oktatásnak meghatározó szerepe van. Jaksity György értékelése szerint miközben a társadalom 60 százaléka évente egyetlen könyvet sem olvas el, és a 18-29 éves korosztály harmada életében nem volt még könyvtárban, több órát töltünk a televízió elõtt. Nem csoda, ha nem értjük, amit olvasunk: a funkcionális analfabéták aránya 20-40 százalékos. Megjegyzi továbbá, hogy ellenségesek, türelmetlenek vagyunk azzal szemben, amit nem értünk: lehet ez a globalizáció, egy másik etnikum vagy akár egy reformtörekvés.
Konklúzióként a szerzõ úgy fogalmaz: amennyiben a társadalom hozzáállásában nem következik be radikális és gyors változás, egyik fentebb tárgyalt kérdésben sem várható érzékelhetõ javulás.