Vissza a tartalomjegyzékhez


A jövő háztartási gépei

Az Electrolux idei nemzetközi dizájnversenyén egy osztrák egyetemista találmánya vitte el a pálmát.

A bécsi Iparművészeti Egyetem hallgatója olyan hűtőszekrényt tervezett, amelynek alapja egy központi hűtőegység, amelyre négy tárolómodul helyezhető. A különálló rekeszek lehetővé teszik, hogy egy közösség (például az együtt lakó egyetemisták) minden tagja saját hűtőtérrel rendelkezzen, az egyes modulok pedig személyre szabhatók a burkolat színének megválasztásával, és egyéb kiegészítők segítségével. A Flatshare fantázianévre keresztelt hűtőszekrény esetében mindenki csak a saját rekesze tisztításáért felel, és azt tárol benne, amit csak szeretne - indokolta a fejlesztés piacképességét Stephan Buchberger. A verseny második helyezettje a kínai Guopen Liang i-Basket elnevezésű, vezeték nélküli hálózatra csatlakoztatható szennyestartó-mosógépe lett, a harmadik pedig a francia Antoine Lebrun Coox néven bemutatott görgethető multifunkciós főzőasztala. Az Electrolux dizájnversenyét már a hatodik alkalommal rendezik meg. Az idén 49 országból több mint 600 pályamű érkezett a felhívásra, melyek közül 2 magyar diák munkája is bekerült a legjobb 9 közé. Püspöki Apor E-bag nevű hűtőtáskája és Sáfrány Attila Stratosphere elnevezésű szobainasa az összes döntős pályaművel együtt dicsérő elismerésben részesült az október 9-ei zürichi döntőn.