Vissza a tartalomjegyzékhez

Papp Levente
Pingpongkommunizmus
Olimpia, és ami mögötte van

Az elmúlt hetekben az olimpiai játékok miatt Pekingre figyelt a világ. Kína el akarta kápráztatni a világot, és minden idõk legdrágább olimpiáját rendezte meg. Ez néha a visszájára sült el, de vajon összességében megérte-e 42 milliárd dollárt elkölteni?

A Kínai Népköztársaság becsült adatok alapján 42 milliárd dollárt költött az olimpiára. Ez az összeg Magyarország közel féléves költségvetésével egyenlõ. A játékokra nagyjából 2 milliárd, a pekingi és egyéb infrastrukturális beruházásokra 40 milliárd ment el. A költségek jóval nagyobbak voltak, mint eddig bármelyik olimpiáé. (Athénban például csak negyedennyit költöttek.) Kína mintaolimpiát akart rendezni, és a rekordösszeget befektetésnek szánta, ami minden bizonnyal hosszú távon megtérül az országnak. Rövid távon elsõsorban a szervezõ Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) járt a legjobban, ugyanis minden eddiginél magasabb, 3 milliárd dollár feletti bevételt realizálhat. A tv-jogdíjak hoztak a legtöbbet, 1,74 milliárd dollárt, a fõszponzoroktól 866 millió folyt be, a jegybevételek az olcsó jegyek miatt csak 240 milliót hoztak a konyhára.
Bár a kínai gazdaság a lassulás jeleit mutatta az olimpia elõtt, a bankszektor szárnyalni kezdett. Nemcsak az olimpiai éremtáblázaton, de a nemzetközi bankok képzeletbeli éremtábláján is átvették a vezetést a kínaiak. Az ország legnagyobb bankja, a Kínai Ipari és Kereskedelmi Bank a világ legértékesebb bankjává lépett elõ, és az elmúlt idõszakban rekordértékben, 57 százalékkal növelte nettó bevételeit. A hongkongi elemzõk szerint 5,05 milliárd fontos nettó bevétellel a kínai megabank olyan pénzintézeteket elõzött meg, mint a Citibank vagy a HSBC.
Kína annak ellenére, hogy kommunista berendezkedésû állam, gazdaságilag már évtizedek óta kapitalista elemekkel építkezik. Ahogy a nyolcvanas évek végén a magyar szocializmus is sajátos egyvelege volt a pártállami rendszernek és a nyugati államokkal folytatott külkereskedelemnek, így Kína is már évtizedek óta építi sajátos „pingpongkommunizmusát”. Azaz, amit jónak látnak az elvtársak, azt beengedik a kapitalizmusból, sõt le is másolják, ami nekik nem tetszik, az elõtt bezárják a kaput. Ez a mentalitás az olimpiára is rányomta a bélyegét, valamint az is, hogy a kifelé mutatott kép nem mindig valódi, ahogyan ezt a kommunizmus idején az egész keleti blokkban megtapasztalhattuk. A megnyitóünnepség az ország méreteihez és gazdasági potenciáljához méltóan monumentálisra sikerült, a szervezõk azonban néhány „szemfényvesztést” is becsempésztek. Azóta is mindenki a számítógéppel manipulált tûzijáték-közvetítésrõl és a lecserélt énekes kislányról beszélt, hogy egyéb kifogásokat ne is említsünk. De nemcsak a nézõk csalódtak a turpisságok miatt, hanem a szervezõk is az elmaradt külföldi roham híján. A kínai szállodák félházzal üzemeltek az olimpia alatt, és kezdeti magas áraikat a játékok végére már 50 százalékkal is mérsékelték, hogy vendégeket fogjanak. A Pekingi Vörös Hotel, amelynek a neve is sokat mond, az olimpia elõtt még a maoista idõket idézte. Másfél millió dollárból lett felújítva és kibõvítve, hogy az olimpiára megfeleljen a nyugati turisták igényeinek is. A megújult hotelben egy éjszaka 262 dollárba került a játékok kezdetén, ami hatszorosa volt a felújítás elõtti árnak. Mivel a foglaltság nem érte el még az 50 százalékot sem, az olimpia második felében már csak 130 dollárért kínálták a szobákat. A Pekingi Turisztikai Hivatal adatai szerint a 22  300 ötcsillagos hotelszoba 77 százalékban, a 34  500 négycsillagos szoba csupán 45 százalékban volt telített a játékok idején. Ami ennél is kínosabb, hogy néha a lelátókon is voltak foghíjak, annak ellenére, hogy mindig minden jegy elkelt. Nem ritkán a szigorú biztonsági intézkedések tartották távol a nézõket, vagy éppen a jegyüzérek miatt maradt üresen a lelátó egyes része, ahová a szervezők egyenruhás, „hivatásos” szurkolókat ültettek. A kevés külföldire több magyarázat is szolgál: Kína emberi jogokat, valamint a vallásszabadságot két lábbal taposó kommunista politikája vagy éppen a tibeti konfliktus miatti nemzetközi tiltakozás. Ezek a demonstrációk már az olimpiai láng nemzetközi útját is végigkísérték. A rendezõk szerint a terrorfenyegetés és a nemrégiben történt földrengés miatt is sokan maradtak távol, de a nyugati sportrajongók leginkább mégis politikai okok és a nyugati nagyvárosoknál is nagyobb légszennyezettség miatt maradtak otthon.
A malõrök, a kritikák és a számos távol maradt külföldi látogató ellenére az ország imázsának jót tett a többhetes nemzetközi figyelem. Kínának jókor jött ez a figyelem ugyanis a világ második legnagyobb gazdaságának apróbb megtorpanásokkal és a munkanélküliség emelkedésével kell szembenéznie a következõ évben. Ennek ellenére néhány éven belül nemcsak az olimpiai éremtáblázaton, de a világgazdaságban is a legmeghatározóbb hatalom lesz a távol-keleti ország. Több nyugat-európai iskolában az angol, német, francia nyelv után már kínait is tanulnak a diákok felkészülve az új érára, amelyben Kína gazdasági nagyhatalom lesz. Mindez persze együttjár azzal is, hogy a világ legnagyobb energiafelhasználója és egyben környezetszennyezõje is az ország, ami miatt az imázsjavításra szintén szükség volt (és van). Gyakorlatilag erre szolgált az olimpia, és ez több-kevesebb sikerrel be is jött.