Vissza a tartalomjegyzékhez

Németh Szilárd
Válságban a magyar sport?

Az olimpia elõtt szinte a teljes magyar közvélemény rálegyintett a Sports Illustrated magyarokat érintõ pesszimista „jóslatára”. A világ talán legtekintélyesebb amerikai sportlapja úgy tippelt, hogy a magyarok 3 aranyérmet, 7 ezüstöt és 5 bronzot nyernek, és ezzel 1924 óta a legrosszabb olimpiai eredményüket érik el. Nekik lett igazuk.

Más olimpiát kaptunk, mint amire számítottunk. A pekingi olimpiát ugyanis a vártnál sokkal kiélezettebb versenyek jellemezték, nüanszok döntöttek aranyérmekrõl, helyezésekrõl, szinte minden második versenyszámnál felborult a papírforma. Olyan országok szereztek érmet, amelyek elõtte még soha (lásd Panama, Bahrein), és olyan országok maradtak arany nélkül, amelyek elõtte szinte mindig szereztek legalább egyet. Aranyérem nélkül tértek haza Görögország sportolói, holott négy éve hatszor is a dobogó tetején álltak. Gyászol Horvátország is: világbajnok vízilabdázóik hatodik helyen zártak, a verhetetlennek hitt Blanka Vlasics magasugrásban csupán második lett, így déli szomszédaink összesen 2 ezüstérmet és 3 bronzérmet vihettek haza.
A legtöbb nemzet (kivétel: Nagy-Britannia vagy Jamaica) csalódott. Az Egyesült Államok több aranyat remélt, mint 36. A csalódottság oka egyetlen szó: Kína. A kínaiaktól elõzetesen 40-44 aranyat lehetett várni, végül szereztek 51-et. Jellemzõ példa az ökölvívás, ahol még sohasem szereztek aranyérmet, most három kínai is döntõt játszott, kettõ nyert is. Kína fölénye a versenyek végére nyomasztóvá vált, és elszipkázta az aranyérmet a kisebb sportnemzetektõl (például Kuba csak 2 aranyérmet szerzett). A fejlõdés hihetetlen: 1996, Atlanta, csupán 16 kínai arany. Tizenkét év alatt ez a szám megháromszorozódott.
Részben a kínai szereplés áldozata lett Magyarország is, amely hiába küldött rengeteg világbajnok sportolót az ötkarikás játékokra, legalább öt-hat másik világbajnok riválissal kellett megküzdenie a végsõ sikerért. Hiába van egy Darnyi Tamásnál is szinte tehetségesebb úszónk, Cseh László, ha legfõbb riválisa Michael Phelps.
Régóta nincs Egerszegi szintû világklasszis sportolónk, és Cseh Lacin kívül nincs olyan sportolónk sem, akitõl biztosan érmet várhattunk. Cseh 3 ezüstérme azért is óriási siker, mert az atlétika után az úszásban a legnagyobb a konkurencia, az úszás az olimpia egyik legnépszerûbb sportja, így Cseh sikere jó reklám az országnak.
Cseh Lacin kívül még a Janics-Kovács kajakkettõs az, amely márkanév a sport világában. Ugyanakkor badarság azt állítani, hogy Magyarország a legnagyobb kajak-kenu nemzet (a férfi vízilabdára viszont igaz az állítás): a sportág éremtáblázatán harmadikok lettünk (elõttünk Németország és Szlovákia), ami arra bizonyíték, hogy a szegedi világbajnoki cím nem jelent automatikus aranyérmet az olimpián. Ennek ellenére le a kalappal a kajakosok, kenusok elõtt, akik ezúttal sem okoztak csalódást. A Kolonics György tragikus halála után megszerzett 2 aranyérem, 1-1 ezüst és bronz nagyon szép teljesítmény.
Az egyik legnagyobb probléma Pekingben az volt, hogy a magyar sportolók nem bírták a kiélezett küzdelmeket. Schmitt Pál számítása szerint 8 érem úszott el az utolsó percben, az utolsó tusnál, az utolsó ütésnél. A gyengébb szereplést pedig nem lehet csupán a pénztelenségre fogni - ebben a sportvezetõk többsége is egyetért. Még akkor sem, ha a honi sport a költségvetés 0,2 százalékát kapja, míg az európai átlag 1 százalék. Kérdés azonban, hogy vajon Ukrajnában, Romániában, Lengyelországban jobb körülmények között készülnek-e a sportolók? Hiszen mind a három nemzet a magyarok elõtt végzett az éremtáblázaton.
Abban persze szintén nagy az egyetértés, hogy rendszerváltásra van szükség a magyar sportéletben. Azt sem ártana tudomásul venni, hogy az olimpia nemcsak kajak-kenuból, vívásból és vízilabdából áll. Jó lenne végre olyan modern sportágakban olimpikonokat képezni, mint a BMX, szörf, és még sorolhatnánk, amelyek egyre népszerûbbek, és egyre több aranyérmet osztanak szét közöttük. Emellett olyan sportokban kéne megerõsíteni a magyar jelenlétet, amely sportágaknak biztosított az olimpiai jövõje. Ezen sportágak közös jellemzõje, hogy könnyen közvetíthetõek a televízióban, ilyen például az atlétika.
És hogy mi várható Londonban? Remélhetőleg jobb eredmények. Az úszók idõsebbek és jobbak lesznek, több éremre lehet számítani. Generációváltás lesz a romokban lévõ öttusában és vívásban. A fiatal cselgáncsozók rutinosabbak lesznek, de már Pekingben sem voltak messze az éremtõl. A kajak-kenusok többre képesek, mint két aranyérem, és mivel fiatalok, Janics Natasa és Vajda Attila is megvédheti olimpiai bajnoki címét. Több világbajnok, Európa-bajnok maradt le Pekingrõl különbözõ okokból, velük még jobb lehet a magyar csapat.
A jó példa Nagy-Britannia lehet: a szigetországiak 1996-ban még egyetlen aranyérmet nyertek. Ezután tudatosan újraépítették a sportéletet, aminek meglett a gyümölcse: 2008, Peking, 19 aranyérem. Valami hasonlóra lenne szükség idehaza is.