Vissza a tartalomjegyzékhez

Becski Leonóra
Divatbolond férfiak
Ki viselje a szoknyát?

Melírozott hajtincsek, szõrtelen mellkas, karcsúsított öltönyök és szûk felsõk - ezek a stílusjegyek jellemzik a huszonegyedik századi férfiideált, amely a reklámokból,
a magazinok címlapjairól belépett mindennapi életünkbe. Nõies jegyeivel, túlzott érzékiségével mára lelkes követõkre és rajongókra talált: a 35 év alatti férfiak 40 százaléka a nõies divatot követte 2004-ben, és a stílus egyre népszerûbb.

Húsz-harminc évvel ezelõtt senki nem gondolta volna, hogy az olyan külsõségek, mint a szõrtelenített test, túlzottan ápolt bõr és haj, különféle nõies attitûdök és ruházatok egyszer a - hangsúlyozottan - heteroszexuális férfiak körében is népszerûvé válnak. Az alapokat a hetvenes-nyolcvanas években elszaporodott életmód- és stílusmagazinok tették le: a fotók a nemekre jellemzõ stílusjegyek egybemosásával tudatosan szolgáltak ki mindenkit, nemtõl függetlenül - már csak azért is, hogy minél szélesebb olvasótáborra leljenek. Ez a stratégia nem hatott volna, ha ezekben az években nem robbant volna be az „önmegvalósító nõ” típusa, miközben mindenfajta nemi irányultság is egyenjogúságra tört, és az uniszex - azaz a „nemiség nélküli” divat - is ekkor kezdte szárnyait bontogatni. A kilencvenes évektõl ezekhez a folyamatokhoz kapcsolódott a szingliség mint életforma. A hagyományos nemi szerepek átalakulása a nõies férfiideál megszületéséhez vezetett, s napjainkra kiterjedt divathullámmá vált. Magyarországra ezek a folyamatok általában késve és „redukálva” érkeznek meg: ami tõlünk nyugatabbra már harminc éve jelen van, az csak most kezdett hozzánk begyûrûzni, meglehetõsen érdekes verzióban.
A feminin férfitípus színre lépését a kilencvenes évek elejére teszik. Ekkor jelentek meg olyan divatfotók, amelyeken híres férfi színészek, sportolók félmeztelenül pózoltak. A társadalom reakciója kettõs volt: sokan úgy gondolták, hogy ezek a reklámok a homoszexuális vásárlórétegnek szólnak, viszont pontosan a látvány finomsága, érzékenysége miatt a nõi társadalom pozitívan, nyitottan fogadta e jelenséget, és a férfiak is kezdtek megbarátkozni az új divattal. Ennek a teljesen új trendnek az egyik úttörõje a másságát nyíltan vállaló Calvin Klein divattervezõ volt, aki e mozgalom egyik emblematikus figurájává vált.
Ezekben az években született meg az az új fogalom, amellyel késõbb a társadalom definiálta azt a réteget, ahol ez a stílus elkezdett fejlõdni és otthonra lelni. A szakirodalom által sokat emlegetett Mark Simpson író, publicista a kilencvenes évek közepén a The Independent hasábjain foglalkozott a szerinte nevetségesen nõies férfiakkal, akiket a homoszexuálisoktól megkülönböztetve metroszexuálisoknak nevezett el. Paradoxonnak tûnik, de a bevallottan homoszexuális író ebben a cikkében nemcsak a nõies férfiakat kritizálja szatirikusan, hanem és leg­fõ­képp a divatvilág marketingeseit, akik az új férfiideál létrehozásán fáradoznak, pusztán azért, hogy a „macsók” tömegeit is vásárlásra ösztökéljék.
S lám: az új, marketingesek által generált férfiideál megjelenése óta a férfitársadalom, amely eddig a nõkhöz viszonyítva kevésbé számított nagy vásárlóerõnek, megváltozott: a divat- és szépségipar ma már külön üzletágakat épít a férfiakra, hatalmas forgalommal. Sok meleg lenézi ezt a trendet, nem igazán örül neki, mivel úgy érzi, hogy már nem tudja az egyéniségét úgy kifejezni, mint korábban.
A metroszexuálisok évének német források 2004-et tartották. Amit manapság a mindennapi életben látunk, az a jelenség „olcsóbb” változata, hiszen a kifejezés szigorúan csak egy bizonyos réteget jelez. Egy olyan narcisztikus életstílust hivatott definiálni, amely eredendõen metropolisz-, azaz városlakó férfiakról szól (innen a szó eleje), akik magasan kvalifikáltak, általában médiában, reklámszakmában vagy valamely mûvészeti ágban dolgoznak, bár ma már a sportolókat és a pénzügyi szektor dolgozóit is ide sorolják. Ez a típus átlag feletti keresettel rendelkezik, és mivel független, nem családjára költ, hanem csak és kizárólag divatos, márkás ruhákra, luxuslakásra, luxusautóra, drága kozmetikumokra, esetleg plasztikai sebészre (nem veti meg a rúzs, szempillafesték, púder használatát sem - természetesen natúr színekben). Szórakozni bárokba jár, és a felesleges kalóriáktól, amelyeket szigorúan számon tart, mindennapos edzéssel szabadul meg. Gyakran látogatja fodrászát, kozmetikusát, nemcsak bõrápolás, hanem szõrtelenítés céljából is.
Mindezt az életstílust a divatvilág is erõsen ösztönzi. Napjainkra a férfidivat tervezõi, a stylistok között alig találunk heteroszexuális beállítottságú egyént, a férfidivat pedig a korábbi évtizedekben nem volt érdekes senki számára, amíg el nem kezdett színesedni és új formát ölteni. A kifutókon a lányos arc, a divatos frizura, a kidolgozott, szõrtelen test ma már alapvetõ elvárás a férfi modelleknél. Extrémebb férfi divatbemutatókon nem ritka a szoknya, a magas sarkú cipõ és az erõs smink sem. A tévécsatornákon egyre népszerûbbek azok a showmûsorok, ahol a lakástól kezdve a ruhatárig a férfiakat átváltoztatják, természetesen homoszexuális dizájnerek, életmód-tanácsadók segítségével.
Sokan persze nem tehetik meg, hogy ilyen életszínvonalon éljenek, viszont a stílus iránti kereslet megugrott az utóbbi években. Ezért - fõleg a divat- és szépségüzletekben - egyre több olcsó termék jelent meg a nõiesség jegyében - férfiak számára.
Kutatások szerint a 35 év alatti férfiak 40 százaléka a nõies divatot követte 2004-ben, és a stílus egyre népszerûbb. Új fogalmak is megjelentek a szakirodalomban, amelyek célja más stílusirányzatok definiálása volt. A metroszexuális ellentéteként megjelent a retroszexuális (aki a természetesség jelszóval minimális pénzt és idõt szán a testápolásra), valamint a kettõ között található az überszexuális (ápolt, de szélsõségektõl és érzékenységtõl mentes férfi). A homoszexuálisok - válaszreakcióként - külsõségekben elkezdtek férfiasodni. Hogy milyen uralkodó stílus kerekedik ki mindebbõl, az talán tíz év múlva kiderül…