Vissza a tartalomjegyzékhez


Számok

300 forintos, egységes parkolási óradíj lesz az V. kerületben - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Egyhangú határozattal döntöttek arról, hogy augusztus elsejétől egységesítik a kerületben a közterületeken a várakozási díjakat.

100-szor gyorsabb is lehet az internet, ha beválik a Sydney Egyetem munkatársainak fejlesztése. A kutatók négy év alatt egy olyan üvegszálas mikro­áramköri technológiát fejlesztettek ki, amely által már az előzetes kísérletek során is hatvanszor gyorsabban tudtak netezni.

600 kalóriát is elégethet óránként egy dobos egy koncert alatt. Az ezt igazoló kutatás egy nyolc éve zajló projekt része, amiben túlsúlyos gyerekek számára keresnek alternatív testmozgási lehetőségeket a sportolás mellett.

13 600 fővel csökkent a központi közigazgatás nettó létszáma 2006-2007-ben. Ezáltal a költségvetés nettó megtakarítása 46 milliárd forint volt - közölte Veres János pénzügyminiszter egy sajtótájékoztatón.

3 millió dollárnál is több gyermek- és asszonytartással tartozik családjának egy amerikai apa, aki az 1980-es évek végétől nem gondoskodott családjáról. A Los Angeles-i Legfelsőbb Bíróság most elfogatóparancsot adott ki a férfi ellen.

2,5 milliárd forintot szánnak technológiafejlesztésre.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség két és félmilliárd forinttal mintegy tízmilliárd forintra emelte a mikro- és kisvállalkozásoknak szóló technológiafejlesztési pályázat idei keretét az Új Magyarország Fejlesztési Terv Gazdaságfejlesztési Operatív Programban - közölte a pályázatot kezelő Magyar Gazdaságfejlesztő Központ Zrt.