Hetek-összeállítás
Számháború lett Kolonics mentéséből

Kolonics György olimpiai bajnok halála óta a mentõk felelõsségérõl szólnak a viták, noha a szakértõk szerint a „hirtelen szívhalál” általános dolog Magyarországon, és a rohamkocsi 17 perc alatt kiért Csepelre, a kenusok bázisára. A tragédia kimenetele nem ezen múlhatott.

A szaktárca vizsgálata szerint 10.22-kor érkezett a bejelentés a mentõszolgálat központjába, és a diszpécser két perc múlva már indította a rohamkocsit, amely egy percen belül a belvárosból el is indult a peremkerületi helyszínre. A kocsi 17 perc múlva, tehát húsz perccel a riasztást követõen Csepelre ért, és két percen belül a szakorvos megkezdte az újraélesztési kísérletet.
Bár a szakemberek és a szakpolitikusok rendre a 15 perces „szintidõt” tartják ideálisnak, az orvosok szerint nem ezen a tényezõn múlt a sportoló élete. Ennek ellenére többen bírálták a mentõket, többek között Kolonics edzõje is, aki szakmai hiányosságokat vélt felfedezni a mentés során.
A bíráló nyilatkozatokra válaszul az Országos Mentõszolgálat munkatársai nyílt levelet fogalmaztak, amelyet már több mint százan írtak alá - ahogyan állítják - az õket ért igazságtalan vádak miatt.
A tragédia a politikusok figyelmét is felkeltette. Horváth Zsolt, a Fidesz szakpolitikusa szerint még mindig vannak olyan térségek az országban, ahol baj esetén nem ér ki a mentõ a nemzetközileg elvárt idõn, 15 percen belül. Horváth szerint a mentés kapcsán az volt az utóbbi hetek „legarcpirítóbb” kijelentése, amikor a kormányszóvivõ azt mondta: komoly eredménynek kell tekinteni, hogy a mentõk az esetek háromnegyed részében 15 percen belül a helyszínre érkeznek. Emlékeztetett: az Orbán-kormány idején a kiérkezési idõ - egy akkor elkészített felmérés szerint - 75-78 százalékban 15 percen belüli volt.
Az Egészségügyi Minisztérium közleményben válaszolt, miszerint a mentõ az Európai Unió tagállamaiban sem jut mindenhová el az ajánlott 15 percen belül. Magyarországon, az Országos Mentõszolgálat adatai szerint, az esetek 78 százalékában tudják teljesíteni a 15 perces kivonulási idõt. A kormány célkitûzése az, hogy ezt a 78 százalékot feljebb tornázhassa.
Ezt követõen a minisztérium azt kezdte sorolni, hogy az elmúlt években a kormány mennyi mindent tett a mentõszolgálat fejlesztésére. Hét milliárd forintot fordított a légimentés és az eszközpark korszerûsítésére, mentõállomások építésére és a mentõautók életmentõ-készülékekkel történõ felszerelésére. A mentõautók átlagéletkora 5 év alá csökkent, 26 állomás újult meg, illetve nyitotta meg kapuit, továbbá 396 esetkocsival, rohamkocsival és mentõgépkocsival bõvült az Országos Mentõszolgálat gépkocsiparkja.
Az elkövetkezendõ években közel 16 milliárdot fordítanak a sürgõsségi ellátás korszerûsítésére. Tovább folyik a mentés elmúlt években megkezdett korszerûsítése - új mentõállomások és mentõgépkocsik belépésével, a mozgó intenzív osztályok (MICU) és a légimentés fejlesztésével, a mentésirányítás rendszerének korszerûsítésével. Erre az Új Magyarország Fejlesztési Terv 11,5 milliárd forintot szán, illetve a mentésirányítási rendszer korszerûsítésére további 3,5 milliárdot különít el hat régió számára, továbbá a közép-magyarországi régió, hasonló céllal, 600 millió forint pályázati pénzzel rendelkezik.
Az igazság az, hogy a 15 perces kiérkezési idõ elérését évek óta elérendõ célként határozza meg az éppen aktuális egészségügyi miniszter (az elmúlt öt évben nem kevesebb, mint öt miniszter és hat fõigazgató felelt ezért a területért), de látványos sikert nem tudtak felmutatni. Noha már 2004-ben a „100 lépés” program egyik kiemelt eleme volt Rácz Jenõ akkori egészségügyi miniszter „21 lépésének” a mentés javítása.
Dr. Burány Béla, a mentõszolgálat módszertani központjának vezetõje tavaly nyáron publikált tanulmányából (amely egyébként krízishelyzetet vázol fel) ugyanis az derült ki, hogy 2000-tõl, amikor 76,94 százalék volt a 15 percen belüli kiérkezések aránya, mindössze másfél százalékot sikerült javítani 2006-ra, azaz 78,94 százalékra növekedett ez az arány. Ez ellenben azt is jelenti, hogy jelentõs „mennyiségû” beteghez „késve” érkezik a mentõ.
Az elemzés szerint több tucat fõállású szakorvos és szakképzett egészségügyi dolgozó hiányzik a rendszerbõl, és sokan másodállásban látják el a (nem túl magasan, közalkalmazotti bértábla szerint fizetett) tevékenységet, ami azt jelenti, hogy a szakmai továbbképzésük is korlátozott. Igaz, a megfelelõ mennyiségû és „minõségû” szakorvos szükséges, de nem elégséges a hatékony és igazságos mentéshez. „Ez nem képzelhetõ el korszerû mentésirányítás nélkül. Az OMSZ-nek e téren sem elhanyagolhatóak a restanciái” - fogalmazott Burány. Egyébként jelenleg is egy több évtizede kidolgozott manuális táblával történik a mentõk irányítása, noha ígéret szerint a legmodernebb számítógépes rendszert nemsokára bevezetik. A Népszabadság információi szerint azonban még a pályázatot sem írták ki.
Az elõbb említett szakember szerint „A nemzetközi viszonylatban is kimagasló múltjára méltán büszke magyarországi oxiológia (sürgõsségi orvostan, életmentési orvostan - szerk.) napjainkban riasztóan a kihalás felé sodródik. Ez a folyamat a hazai sürgõsségi ellátás eredményoldalán a megmentett betegek, életévek és minõségi életévek csökkenését - vagyis halottaink számának emelkedését - eredményezi.”
„Erre a minõségi problémára a »Van egy ötletem!« típusú, egyéni érdekek által vezérelt, tûzoltás jellegû válságkezelés helyett csak az érvényes adatokból kiinduló, társadalmi értékválasztáson nyugvó, rendszerszintû problémamegoldás adhat megnyugtató választ” - vélte az OMSZ módszertani központjának vezetõje. A mentõs szakszervezet belsõ fórumán folyó, lehangoló hangvételû hozzászólásokból úgy tûnik, az Országos Mentõszolgálat dolgozói szerint azóta sem történt fordulat.