Mostanában sokat hallhatunk arról, hogy belátható idõn belül kimerülnek
földünk kõolajkészletei. Bizonyított tény azonban, hogy az olajnál is hamarabb
fogy el a rohamosan növekvõ számú emberiség rendelkezésére álló termõföld. Az
élelmiszerválság jeleit hazánkban még alig érezzük, a világ kevésbé szerencsés
felén viszont már mindennapi tapasztalat az éhezés.
A termõtalaj „eltûnése” számos kérdést vet fel, hiszen jelenkori
civilizációnk alapja az a tény, hogy néhány évtizede nagyon könnyû élelmiszerhez
jutni. Az emberek nagy többségének nem kell reggeltõl késõ estig a földeken
fáradoznia. Így több idõnk és lehetõségünk van mûvelõdni, meggazdagodni,
szórakozni és önmagunkat tönkre tenni - állítja Németh Tamás akadémikus, az MTA
fõtitkára.
A talaj nem egyszerûen tápanyagraktár, hanem élõlényeknek, szerves és szervetlen
anyagoknak dinamikusan változó együttese. Egy maroknyi jó minõségû talaj több
mikroszkopikus élõlényt tartalmaz, mint ahány ember a földön él. Annak ellenére
nem becsüljük meg a jó termõtalajt, hogy a jó életminõséget szolgáló összetevõk
- tiszta víz, megfelelõ élelmiszer, kellemes környezet - mind kapcsolatban
vannak vele. Éppen ezért el kell döntenünk, hogy akarunk-e megfelelõ
életminõséget - vallja Németh Tamás -, mert ha igen, akkor figyelembe kell
vennünk a legkorszerûbb kutatási eredményeket.
A szakember szerint jelenleg a mûtrágyázásnak köszönhetõen nem omlott még össze
az élelmiszeripar.
Korunk társadalmi berendezkedésének egyik alapja, hogy egy-egy ember a saját
létfenntartásához szükségesnél sokkal több élelmiszert tud termelni. Úgy
becsülik, hogy a vadászó-gyûjtögetõ ember életben maradásához 20-100 hektár
földre van szükség, egy hagyományos mezõgazdasági közösségben ez az érték 0,5-5
hektár, míg a mai intenzív gazdálkodásnál 0,2 hektár. Pár évtized múlva azonban
- a népesség rohamos növekedése és a talajpusztulás üteme miatt - egy emberre
csak 0,1 hektár jut. A fejlett országokban a talaj adottságainak maximális
kihasználása már megtörtént a talajjavítás, az öntözés és drénezés
leghatékonyabb módszereinek használatával. A jól ellátott talajok termékenysége
több mûtrágya adásával már nem növelhetõ, és a szakemberek vizsgálatai szerint a
jelenlegi növényfajták potenciálja is már százszázalékosan kihasznált, már csak
a génmanipulált verziók jelenthetnek újdonságot.
A kedvezõ adatok miatt sokáig úgy tûnt, hogy felesleges további összegeket
invesztálni a mezõgazdaságba. Így például az USA is lecsökkentette a
mezõgazdasági befektetések mértékét a nyolcvanas években elõirányzott évi 9-rõl
5 milliárd dollárra. Azóta a rendelkezésre álló termõföld nagysága és minõsége
sajnos tovább csökkent, és amellett, hogy a városok is a legtermékenyebb
területeken szeretnek tovább növekedni, az energiaínség enyhítésére termelt
megújuló energiahordozók is mezõgazdasági területeket kívánnak. Jelenleg az
egyetlen lehetséges - de igen rossz - megoldásnak az tûnik, hogy természetes
területeket, például esõerdõket vonnak be a termelésbe.
Nagy kincs a trágya
A talajok pihentetésének szükségességére tapasztalati úton jöttek rá eleink,
felismerték, hogy így lesz jobb a termésátlag. A rómaiak már ismerték a szerves
trágya talajjavító hatását és a meszezést is. Kiszámolták, hogy mekkora
területre lehet egy adott mennyiséget szétteríteni. Természetesen nem ismerték a
tudományos magyarázatokat - teszi hozzá az akadémikus. A trágyázás hasznát és a
trágyafajták közötti különbséget az ókortól kezdve már más népek is felfedezték.
Hollandiában például a gazdag papi rendházak trágyájáért többet fizettek, mint a
fegyházak hasonló melléktermékéért. A történelem során több civilizációnál
megfigyelhetõ - görög, római, maja stb. -, hogy miután túlnépesedtek,
elhasználták erdeiket is, és kimerítették a rendelkezésükre álló talajt. Ez
vezetett sok esetben - persze más tényezõkkel együtt - egyes civilizációk
összeomlásához. Columella i. sz. 100 körül így ír: „Nézetem szerint az látszik
bizonyosnak, hogy a föld, mint mi emberek is, elöregedett, és terméketlensége
inkább elõdeinktõl származik, akik annak mûvelését tudatlan cselédek
kénye-kedvére bízták.” „Egyedül az egyiptomi civilizáció mûködése volt
alapvetõen más, mint a többié. A Nílus évenkénti áradásával tápanyagban gazdag
iszapot terített szét. Úgymond isten trágyázta föld volt. Mi most a
mûtrágyázással tulajdonképpen ezt a folyamatot modellezzük” - mondta el a
Heteknek Csathó Péter, az MTA doktora, az MTA Talajtani és Agrokémiai
Kutatóintézetének tudományos tanácsadója.
A hagyományos módon elérhetõ terméshozamok a 18. századra Európában 0,5 és 0,7
tonna/hektár között stabilizálódtak. Ekkor ismerték fel, hogy éhínség fenyegeti
a föld egészét. Malthus ennek kapcsán alkotta meg törvényét a túlnépesedésrõl,
és elkezdõdött a mezõgazdaságnak és a talajok mûvelésének egy igen intenzív
szakasza. Oroszországban a periódusos rendszer megalkotójának, Mengyelejevnek a
vezetésével 1867 és 1869 között kipróbálták minden ismert mûtrágya hatását a
talajra és a termésre. Elindultak a tartamkísérletek, amelyek sok éven,
évtizeden keresztül ugyanazon a helyen folyó kísérleti rendszerek, ilyen például
az 1878 óta folyó „örökrozs” Németországban.
Hazánk kivételes képessége
Magyarország legfontosabb természeti erõforrása a termõföld, amely területünk
60 százalékát borítja. Elõnyünk ott jelentkezik, hogy a föld átlagosan
mûvelhetõ területeinek aránya amúgy csupán 6 százalék. Számítások alapján a
„magyar föld” 50 millió ember számára is biztosíthatna táplálékot. A magyar
mezõgazdaság jelentõsége nemcsak a jó földben rejlett, hanem a szakmai háttérben
és a kutatásokban is. Magyarországon a 19. században egyedül a mezõgazdaságban
mûködött jól fejlett kutatóintézeti hálózat. A költségeket az állam állta, az
eredmények viszont a nagybirtokosoknak jelentettek hasznot és a nemzetközi
piacra jutás lehetõségét. A 20. században a magyar mezõgazdaságnak nemcsak a
második világháború viszontagságait kellett túlélnie, hanem a két erõszakos
kollektivizálást is. A föld elvesztése azóta is kitörölhetetlenül beleégett a
magyarok lelkébe. A mezõgazdaság viszont látványos fejlõdésnek indult, nem kis
mértékben azért, mert minden eszközzel igyekeztek bizonyítani, hogy a nagyüzemi
szocialista termelés eredményesebb. Ezt biztosították a korszerû laboratóriumok,
a gépesítés, a jól képzett kutatói és szaktanácsadói szakembergárda és az állami
pénzek beáramoltatása minden olyan területre, amely fontosnak tûnt. Így teljes
állami támogatást élveztek a talajvédelmi intézkedések, és tonnaszám szórták a
mûtrágyákat. A terméshozam ugrásszerûen, volt hogy a háromszorosára is megnõtt.
Például az õszi búza és a kukorica termésátlaga a két világháború közötti 1-2
tonna/hektárról 6-7 tonnára nõtt.
A kommunista gigantománia és a kollektivizálás gyakorlatilag megszüntette a
tulajdonosi szemléletet, s ez többek között talajdegradációhoz is vezetett. Az
ötvenes évek második felében és a hatvanas években végeztek hazánkban olyan
kísérleteket, melyek célja az optimális mûtrágyamennyiség megtalálása volt, de
vizsgálták azt is, hogy az istállótrágya vagy a mûtrágya a megfelelõbb. Az
eredmények felhasználásának köszönhetõen az össztermés a nyolcvanas években volt
a legmagasabb, mivel ekkor volt a legintenzívebb a mûtrágyázási idõszak is.
A rendszerváltás körüli változások meglepõ módon jelentek meg a mûtrágya
felhasználása terén. A nitrogéntartalmú mûtrágya felhasználása a negyedére esett
vissza, de a foszfor és a kálium pótlása is a korábbi érték huszadára csökkent.
Az 1985-tõl kezdõdõ drasztikus állatszámcsökkenésnek „köszönhetõen” szerves
trágyából is csak a korábbi szint fele jutott ki a földekre. Ennek hatása a
kilencvenes években még kevésbé volt látható a nagyobb mértékû
terméscsökkenésekben, hiszen a korábban adott mûtrágyák utóhatásai
megakadályozták ezt. „Ha a megtermelt takarmányt a hazai állatállománnyal
etetnék fel, akkor a tápanyagok kétharmada a szerves trágyán keresztül
visszakerülne a szántóföldre. Így viszont az exportált növények
tápanyagtartalmának száz százaléka elhagyja az országot” - állítja Csathó Péter.
A rendszerváltozás óta hazánkban 80 ezer hektár területet vontak ki véglegesen a
termelésbõl, több száz hektár terület pedig mûveletlenül várja, hogy ismét
hasznosítsák. Hazai tudományos műhelyek közreműködésével - MTA TAKI és MTA
Mezőgazdasági Kutatóintézet - a kilencvenes években új trágyázási
szaktanácsadási rendszer fejlesztése kezdődött meg. A rendszer, amely a 2007.
évi Magyar Innovációs Nagydíj nyertese lett, 40 év magyar kutatási eredményeire
épít. Célja, hogy nagy terméseket biztosítson ésszerűen mérsékelt
trágyaadagokkal. Nem a talaj trágyázása a cél, hanem a növény adott évi
harmonikus tápanyagellátása. A fejlesztők természetesen figyelembe vették a mai
kor követelményeit, precíz és áttekinthető szoftver segíti a felhasználókat.
„Nagyon fontos, hogy a növények tápanyagellátását úgy biztosítsuk, hogy közben
ne terheljük túl a környezetet. Van egy keskeny sáv, igen fontos, hogy ne
menjünk föléje, de fontos az is, hogy azt elérjük” - mondja Csathó.
Az unió dúskál és szûkölködik
Az EU nagy fejlettségû és népsûrûségû országaiban termelõdött hatalmas
mennyiségû szerves trágya valóságos környezeti fenyegetést jelenthet a jövõben.
„A Benelux államokban hozzánk képest tízszeres az állatállomány. Hollandiában és
Belgiumban egészségtelenül nagy az egységnyi mezõgazdasági területhez köthetõ
állatsûrûség. Ezekben az országokban a kijuttatott szerves trágya mellett
intenzív a mûtrágyahasználat is, vagyis komoly túltrágyázás zajlik, annak
ellenére, hogy 15 éve bevezették a nitrátdirektívát. Az EU keleti régióiban
viszont a talajzsaroló tápanyag-gazdálkodás a jellemzõ” - vázolja Csathó Péter
az EU-n belüli agrár-környezetvédelmi, illetve agronómiai anomáliákat.
Hazánkban viszonylag kicsi az állatsûrûség, ezért istállótrágyával csak a
növények igényeinek 5-10 százalékát lehet biztosítani. Általános elv, hogy
érdemes a növényi, állati és emberi „mûködés” maradványait - pl. szerves trágya,
komposzt - minél nagyobb hányadban visszajuttatni a talajba. A „biogazdálkodók”
nemcsak a vegyszerek, de a mûtrágyák használatát is igyekeznek elkerülni, így
megkérdõjelezik azt a 19. század közepén felállított tételt, hogy a talajok
termékenységét csupán mûtrágyával is fenn lehet tartani. A kutatások azt
igazolták, hogy a talaj és a növények szempontjából is közömbös, hogy szerves
vagy szervetlen forrásból érkeznek-e az elemek. Éppen emiatt érdemes volna
felhagyni az orwellien szigorú kategóriákkal - szerves trágya jó, mûtrágya
rossz.
Németh Tamás szerint az elnevezés is hozzájárul a mûtrágyák negatív hazai
megítéléséhez. „Minden más nyelvben ásványi trágyáról beszélnek, és ez sokkal
korrektebb megfogalmazás, hiszen az alapjuk valamilyen természetes anyag, amit
esetleg dúsítanak. Nálunk viszont amikor valaki meghallja, hogy a trágya »mû«,
akkor ösztönösen arra gondol, hogy mûanyagból van, nem bomlik le, és veszélyes”
- állítja a szakember, aki szerint mind a biogazdálkodást, mind az intenzív
gazdálkodást lehet jól és rosszul is csinálni. A lényeg a szakértelmen és a föld
szeretetén múlik.