Idilli a kép: arany mezõ, ezüst folyó, Zoli megjegyzi: talán nincs is szebb
ennél a látványnál. A Holt-Körös gátján állunk, nem messze Öcsödtõl, és a lábunk
elõtt szõkén lengedez egy õsziárpatábla. Aratni kellene, de esik, nem szabad
hozzáfogni, pedig már a sok nedvességtõl megdõlt az árpa. Marad a várakozás, na
meg a gazda vigyázó tekintete, mert ha elkezd peregni a szem, akkor nem szabad
tovább várni, aratni kell.
Zoli saját megfogalmazása szerint ereiben paraszti, sûrû vér lüktet, amit
sohasem szégyellt. A föld szeretetét az anyatejjel szívta magába, a
földmûvelésre pedig a nagyapja és az apja tanította. Szakértõ szemmel vizsgálja
az árpakalászt, majd megjegyzi: talán kibírja még a hetet lábon a gabona. Aratás
elõtt mindig izgatottabb a gazda, az Isten és a természet elvégezte a dolgát,
most rajtunk a sor - mondja az örök igazságot.
Péter-Pál napja az aratás ünnepe, dologtiltó nap volt mindig is a történelemben.
A gazdálkodó alföldi emberek tapasztalata szerint erre a napra már megszakad a
búza gyökere, pár hét múlva lehet aratni. Az aratás kezdetét is ehhez a naphoz
kötötték - idézi a kalendáriumot a gazda, miközben a dûlõn megyünk a tanyája
mögötti földekre. A kalendárium azonban már a múlté; a gabonafélék nemesítésével
és a szeszélyes idõjárással jócskán elõbbre jött az aratás ideje.
Ahhoz, hogy a búza minõsége jó legyen, az utolsó két hétnek aszályosnak kell
lennie. Június 8-án, Medárd napján esett, ami a népi megfigyelés szerint esõs
negyven napot jelent. A gazda szerint, ha nincs is sok tudományos alapja a
megfigyelésnek, érdemes komolyan venni, ugyanis az elmúlt években többször
bevált ez a jóslat. Azt is elárulja a teljes igazság kedvéért, hogy bizony a
világhálón naponta megnézi a várható idõjárásról szóló jelentést.
Betakarítás elõtt biztató képet mutatnak a gabonaföldek a környéken. A gazdák
örülhetnek, hiszen a várható nagy termés ellenére az árak még mindig
elfogadhatóak lesznek - elemezzük a piac helyzetét. Egy tonna búza most 60 ezer
forintért adható el, igaz, néhány hete még 66 ezer volt az ára. Ha megnézzük a
tõzsdén, augusztusra 43 ezer forinton jegyzik a terményárakat, mégis jó pénzt
lehet keresni az idén a gabonával. A piacon folyamatosan csökken a készlet
mennyisége, máris van kereslet a friss árura.
Vendéglátónkat az elmúlt napokban keresték meg gabonafelvásárlók, és 45 ezer
forintot kínáltak a terményért csak úgy, a „kombájn alól”. Lefordítva ez azt
jelenti, hogy tisztítás és szárítás nélkül, learatva ennyiért vinnék a búzát és
az árpát. A gazda azonban hajthatatlan, hiába a nagy ígéret, nem alkuszik elõre
a medve bőrére, esetünkben a búza árára. „Nem szabad felelõtlennek lenni a mi
szakmánkban - mondja magabiztosan. - Apám megtanította, hogy aki nagyot markol,
keveset fog, ezért mindent csak a maga idejében szabad megtenni. Learatjuk,
megszárítjuk a búzát, aztán csak el tudjuk adni a pékeknek” - mondja derûsen a
gazda.
Állunk a búzatábla szélén, és nagyot hallgatunk, õ ezt a csendet nevezi
stresszoldásnak. A vidéki élet, amit egy időre hátrahagyott a nagyvárosért,
szerinte összehasonlíthatatlanul szebb az utóbbinál. „Parasztnak születtem,
hiába »üldöztek el« apámék, mondván tanuljak, legyen jobb sorsom, valami
visszahúzott ide a vidékre” - meséli, és mélyebben is kifejti: a mezõgazdasággal
foglalkozó ember, legyen farmer vagy paraszt, éljen a világ bármely tájékán,
nemcsak ösztöneivel, hanem minden ízével, porcikájával ragaszkodik a földhöz,
élete, munkája, gazdasága értelméhez. Nélküle hivatása nem értelmezhetõ, munkája
bizonytalan, élete teljesen kiszolgáltatott.
Az ötvenes évek végén, amikor a parasztságnak le kellett mondania mindenérõl,
szinte az élete addigi értelmét veszítette el. Olyan erõs sokk volt ez, hogy
sokan az öngyilkosságot választották - így történt Zoltánék családjában is. A
nagybácsi a téeszközpont elõtti fára akasztotta fel magát, mivel nem bírta
végignézni az alig egy évtizede kapott föld és jószág elvesztését. Zoltán
nagyapja is belebetegedett a téesz szervezésébe, nem tudott lemondani arról a
tulajdonáról, amely, ha szûkösen is, de családja megélhetését, biztonságát
jelentette. „Szinte kilátástalannak tûnt az élete, egyedül az Isten félelme
volt, ami miatt nem vált öngyilkossá” - avat be családja történetébe a gazda.
Apja nem szökött Nyugatra két testvérével, és neki lett igaza, mert az egyik
nagybácsi, bár sokra vitte külföldön, mégis csak az itthoni tanya melletti
méhesben tudja magát igazán kipihenni.