Vissza a tartalomjegyzékhez

Kulcsár István
Mi zajlik Ukrajnában?
Narancsos forradalomból a kormányválság-sorozatig

Miközben Oroszország és Fehéroroszország a tényleges többpártrendszer elhalásának irányába halad, a harmadik szláv posztszovjet köztársaságban, Ukrajnában a szó szoros értelmében dühöng a demokrácia. Olyannyira, hogy az egymás ellen fenekedõ pártok már a parlament munkáját szabotálják. Állítólag csak napok kérdése Julija Timosenko miniszterelnök másodszori eltávolítása. Igaz, a politikai elemzõk ezt már két hónappal ezelõtt is állították Kijevben.

Hol van már a tavaly õszi parlamenti választásokon másodszor is gyõztes „narancsos” koalíció egysége?! Julija Timosenko miniszterelnök, a sajátmagáról elnevezett pártszövetség vezetõje energiái nagy részét arra fordítja, hogy elérje a korábban amúgy is megnyirbált államfõi jogkörök további minimalizálását. Azt akarja, hogy a Verhovna Rada (a Legfelsõ Tanács) alakítsa Ukrajnát parlamenti köztársasággá, amelyben az elnök csak formai hatalommal, protokolláris jogkörrel rendelkezik. Ezt az elnököt pedig, aki minden tõle telhetõt megtesz, hogy megszabaduljon a jelenlegi kormányfõtõl, Viktor Juscsenkónak hívják. Megválasztását 2004-ben éppenséggel az ukrán Jeanne d’Arcnak is nevezett, egyébként orosz-örmény származású politikusnak, Julija Timosenkónak köszönhette, akit ezt követõen miniszterelnökké nevezett ki, majd egy idõ után leváltott. De a „narancsos forradalom” ismét egy táborba állt pártjainak tavaly õszi parlamenti gyõzelme sem lett volna lehetséges Timosenko nélkül. Sõt, a gyõztes koalíció erõsebbik pártja, a BJUT, éppen az övé volt, míg Juscsenko hívei (a Mi Ukrajnánk - Népi Önvédelem tömörülés) a harmadik helyre szorultak vissza az ellenzék fõ ereje, a fõként Dél- és Kelet-Ukrajnában erõs Viktor Janukovics-féle Régiók Pártja mögé.
Most aztán nemcsak az ellenzék és a kormánypártok kiabálnak egymásra kígyót-békát, hanem a hatalmon lévõ koalíció két pártja is javában dobálja egymásra a sarat. A helyzetre jellemzõ például, hogy bár Viktor Juscsenko az év elején megállapodott orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal az Ukrajna számára oly fontos földgázszállítások ügyében, Timosenko érvénytelennek kiáltotta ki az egészet, és maga akarja újratárgyalni az üzletet Moszkvával. A BJUT követeli az elnöki hivatal - szerintük korrupt - vezetõjének, Juscsenko jobbkezének, Viktor Balogának a felelõsségre vonását. Az ellenzék itt Timosenkóékat támogatja, akárcsak az elnöki hatalmat tovább korlátozó alkotmánymódosítás kérdésében, viszont a miniszterelnök asszony menesztésében az államfõ számíthat rájuk. Az elszigeteltségbõl kitörni próbáló Juscsenko tett is már néhány gesztust a „halálos ellenség”, a Régiók Pártja felé. Példának okáért néhány emberüket bevonta a Nemzetbiztonsági Tanácsba. Eközben a parlament munkája többet szünetel, mint zajlik, mert hol a BJUT-nak, hol a Régiók Pártjának tagjai állják el az ajtókat, ülnek be erõszakkal az elnökség helyére, fizikailag is blokkolva a törvényhozás normális tevékenységét. Timosenko és fõvárosi hívei a kijevi polgármestert is megpróbálták megbuktatni, de sikertelenül.
Az igazán mély árkok természetesen a széthulló „narancsosok” és Janukovicsék között húzódnak. Az elõbbiek mindent vagy legalábbis sok mindent feltettek egy lapra: Ukrajna nyugati integrációjára, NATO-csatlakozására. Az utóbbi ügyében hivatalosan is megkeresték Brüsszelt. Az ország déli és keleti, számottevõ részben oroszul beszélõ részét képviselõ Régiók Pártja viszont tûzzel-vassal igyekszik megakadályozni ezt. Igaz, tûzre-vasra aligha lesz szükségük: a felmérések szerint ugyanis az ukrajnai lakosság nagy többsége egy referendumon leszavazná a NATO-csatlakozást. A kormányzat és pártjai erre a nacionalizmus szításával próbálnak elõretörni: pajzsra emelik, tenyerükön hordozzák a nácikkal annak idején együttmûködõ, a Szovjet Hadsereg ellen harcoló, pogromista banderisták emlékét, illetve túlélõit és nap nap után emlegetik fel a holodomort, a több millió halálos áldozatot követelõ 1932/33-as éhínséget, amelyet szerintük Moszkva szándékosan idézett elõ Ukrajnában. Az orosz média erre tömény ukránellenes (pontosabban: az ukrán kormányzat elleni) propagandával, hangulatkeltéssel válaszol. Különösen kiélezõdtek a nézeteltérések a Krím és az orosz fekete-tengeri flotta szevasztopoli állomásoztatásának ügyében.
A félszigetet 1954-ben Nyikita Hruscsov Ukrajnának (azaz az Ukrán Szovjet Szocialista Köztársaságnak) ajándékozta. Csakhogy a többségében oroszok lakta Krím a Szovjetunió felbomlása után a független Ukrajnáé maradt. Kijev nemrégiben persona non gratának nyilvánította az orosz „megmondóembernek” ismert Jurij Luzskov moszkvai polgármestert, aki - nem is burkolt formában - irredentista megjegyzéseket engedett meg magának a Krím hovatartozását illetõen. És tette ezt éppen a krími Szevasztopolban, ahol a haditengerészeti támaszpontot a jelenleg hatályban lévõ szerzõdés értelmében Oroszország 2017-ig bérli. A hivatalos Kijev most ott tart, hogy a szerzõdést nem fogja meghosszabbítani. Ezt ugyan kevesen hiszik el, mindenesetre ebben az ügyben Moszkva hadászati érdekeit fenyegetõ kihívást lát. Aligha kérdéses, hogyan változna itt az ukrán álláspont, ha az oroszbarátnak nevezett, Moszkva által nyíltan támogatott Régiók Pártja jutna hatalomra Ukrajnában.
Ez a párt egyébként az utóbbi idõben egyre inkább szorgalmazza az elõrehozott parlamenti választásokat, mivel jónak ítéli meg a saját esélyeit. Annál is inkább, minthogy a négy hónapja kormányzó Timosenko-kormány, bár tett egyet és mást a szociális helyzet javítására, és emelte a nyugdíjakat, a korrupciót nem tudta visszafogni, és az Európában ma leggyorsabban száguldó inflációt sem képes lassítani. Március-áprilisban a fogyasztási cikkek árának emelkedése éves szinten számítva meghaladta a 30, az élelmiszereké a 40 százalékot. És figyelembe véve, hogy az orosz, illetve a közép-ázsiai földgáznak az ukrán gazdaság eddigi viszonylagos stabilitását biztosító alacsony ára az idén akár meg is duplázódhat, az infláció mérséklõdésére aligha lehet számítani.
Julija Timosenko hívei nem is nagyon titkolják, hogy a jövõ év végén tartandó elnökválasztáson vezérüket, az ukrán politika harcos nagyasszonyát szeretnék az államfõi székbe emelni. Igaz, ha jelenlegi alkotmánymódosítási erõfeszítéseik sikerrel járnak, az elnöki poszt addigra teljesen leértékelõdik, birtokosának jóformán nem lesz tényleges hatalma. Kivéve persze, ha addig (vagy akkor) nem módosítják ismét az ország alaptörvényét…