Vissza a tartalomjegyzékhez

Morvay Péter
Nukleáris dzsihádot hirdetett az al-Kaida
Az Iszlám Napja eljövetelét akarják siettetni

Nukleáris dzsihádot hirdetett meg az al-Kaida terrorszervezet a héten közzétett legújabb videoüzenetében - közölte az FBI. A Nukleáris dzsihád: a végsõ terror címû közlemény az al-Ehlaasz címû internetes portálon jelent meg. Ebben a következõ hallható: „Számunkra elfogadható az a gondolat, hogy sok embert öljünk meg. Az emberi áldozatok nagy száma tömegpusztító fegyverek alkalmazásából származhat.” Bin Laden és követõi abban hisznek, hogy a nukleáris kataklizma sietteti az „Iszlám napjának” a bekövetkeztét, amikor az egész világ meghajtja térdét Allah trónja elõtt.

Az ABC amerikai televízió értesülése szerint a Szövetségi Nyomozóiroda riasztotta a 18 ezer FBI-ügynököt, hogy készüljenek fel egy tömegpusztító eszközökkel történõ támadásra. A hivatal szerint nincs információjuk közvetlen fenyegetésrõl, de komolyan veszik az al-Kaida üzenetét, amelyben biológiai, vegyi és nukleáris eszközök bevetésére szólítanak fel a Nyugat ellen.
Robert Mueller, az FBI igazgatója a Newsmax nevû amerikai hírmagazinban megjelent interjúban azt mondta: tisztában vannak azzal, hogy az al-Kaida végsõ célja olyan nukleáris eszköz felrobbantása, amely több százezer amerikait ölhet meg. „Idõnként olyan reálisan látom magam elõtt ezt a fenyegetést, hogy egész éjszaka ezen gondolkodom” - tette hozzá Mueller, aki az interjúban azt is elismerte, hogy bin Laden jelenleg aktívan, de ugyanakkor elszigetelten tevékenykedik, és továbbra is kapcsolatban áll al-Kaida-sejtekkel, melyeknek egy része az Egyesült Államokban mûködik. Mueller felhívja a figyelmet arra, hogy mivel az elmúlt években nem érte támadás az Egyesült Államokat, fennáll a veszély, hogy az amerikaiak önelégültté válnak. Mint mondta, az al-Kaida rendkívül türelmes, és nem sajnálja az éveket arra, hogy az országba szivárogtassa embereit, akik kivárják a megfelelõ alkalmat. Az FBI igazgatója biztos abban, hogy lesz még támadás, a kérdés csupán az, hogy mikor és milyen mértékû lesz.


Paul Williams egykori FBI-tanácsadó tavaly májusban megjelent Az iszlám napja: Amerika és a nyugati világ megsemmisítése címû könyve szerint egyszerre hét amerikai metropolisz ellen készül atomtámadás. A nukleáris apokalipszissel az al-Kaida egyetlen, végsõ csapást mérne a zsidó-keresztény civilizációra, amelynek helyébe az iszlám világuralmat szeretné állítani.
Williams FBI-forrásokra hivatkozva azt állítja, hogy az al-Kaida már az 1990-es évek elején - jóval a szeptember 11-ei támadások elõtt - elkezdte a tömegpusztító fegyverek elõkészítését. A tervek szerint hét amerikai város - New York, Washington, Las Vegas, Miami, Boston, Houston és Los Angeles - ellen egy idõben hajtanának végre taktikai atomtöltetekkel támadást, de az európai nagyvárosok is célponttá válhatnak.
Williams idézi a CIA egyik vezetõ tisztviselõjét, Michael Scheuert, aki elismerte: a hírszerzõ ügynökség „tudomására jutott, hogy bin Laden és az al-Kaida különlegesen kifinomult és professzionális erõfeszítéseket tett annak érdekében, hogy tömegpusztító fegyvereket szerezzen. 1996 végére világos volt, hogy teljesen más szervezettel állunk szemben, mint elõtte bármikor”.


Hamid Mir, az egyetlen újságíró, aki 2001 szeptember 11-e után beszélt bin Ladennel

A könyv is fényképekkel dokumentálja, hogy bin Laden dúsított urániumot vásárolt Szudánban és nukleáris berendezéseket szerzett be a csecsenektõl és az orosz maffiától. Az „amerikai Hirosimához” szükséges eszközök elõállításában és beszerzésében Williams információi szerint Abdul Khader Khan pakisztáni atomtudós, a nukleáris feketepiac leghírhedtebb szereplõje is segédkezett. Az al-Kaida mintegy 80-100 millió dollárt költött az eszközök - taktikai atomfegyverek és radioaktív „piszkos bombák” megvásárlására. Ez a pénz elsõsorban az Afganisztánban elõállított heroin-kereskedelembõl származott.
Az al-Kaida mostani üzenetének nincs közvetlen elõzménye: a terrorszervezet eddig nyíltan nem fenyegette meg tömegpusztítással a Nyugatot. Oszama bin Laden, az al-Kaida vezetõje legutoljára május 18-án  jelentkezett egy neki tulajdonított felvétellel, amelyen nekitámadt  az Izrael alapításának 60. évfordulóján részt vevõ nyugati  vezetõknek, és leszögezte: a muzulmánok nem adnak fel egy hüvelyknyit sem Palesztinából.
Igaz, Omár molla, az afganisztáni tálibok vezetõje 2001 végén beszélt errõl a lehetõségrõl a BBC-nek adott nyilatkozatában, amelyben azt mondta, hogy az al-Kaida célja egy, a szeptember 11-ei támadásnál is „nagyobb ügy”, amely nem más, mint „Amerika lerombolása”. Omár nem nevezte meg pontosan, hogy milyen eszközzel hajtanák végre a támadást, de utalt arra, hogy a terv végrehajtása már folyamatban van: „Allah akaratából végre fogjuk hajtani. Az emberi akaratot és felfogóképességet meghaladó feladatról van szó, de bízunk az isteni segítségben.”
A támadás elõkészítésében az FBI szerint kulcsszerepet játszik Adnan el-Sukridzsuma, aki már rég tökéletesen beilleszkedett az amerikai kultúrába és társadalomba. Robert Mueller ezt az embert „a következõ Mohammed Attának” nevezte, a szeptember 11-ei akció kitervelõjére utalva. Mueller szerint Sukridzsuma nemcsak a támadás összehangolását végzi, hanem akár már nukleáris anyagot is csempészhetett az országba, mivel „hátborzongató képességgel rendelkezik ahhoz, hogy egy tömegben elvegyüljön, kinéze­tét változtassa, és többféle személyazonosságot vegyen fel”. Tökéletesen beszél angolul, és általában amerikai olasznak adja ki magát. Paul Williams szerint az FBI mulasztást követ el, mivel bár a világ talán legveszélyesebb emberérõl van szó, Adnan el-Sukridzsuma nevét a legtöbb amerikai még soha nem hallotta, és a képét sem látta.


Adnan el-Sukridzsuma, az al-Kaida amerikai vezetõje

Az al-Kaida titkos arzenáljáról szóló híreket megerõsítette egy neves pakisztáni újságíró is. Hamid Mir azzal vált híressé, hogy õ volt az utolsó riporter, aki interjút készített Oszama bin Ladennel 2001 októberében, közvetlenül az afgán tálib kormány megdöntése elõtt. Mir szerint az al-Kaida az 1990-es évek során 42 szuperügynököt képezett ki és telepített az Egyesült Államokba. Közülük 19-en vettek részt a szep-­tember 11-ei támadásokban, 23-an azonban „alvóügynökként” készen állnak arra, hogy megkapják a parancsot az újabb támadásra.
Mir figyelmeztet arra, hogy a terrorszervezet bejelentéseit nem szabad dezinformációnak tekinteni, mivel ezért egyszer már drága árat kellett fizetni, amikor nem vették komolyan Oszama bin Ladent, aki 1998-ban háborút hirdetett Amerika ellen. „A megfelelõ pillanatra várnak - állítja a pakisztáni újságíró. - Azt akarják, hogy az Egyesült Államokat muzulmánok elleni tömeggyilkossággal lehessen vádolni (például egy Irán elleni támadás során), hogy igazolást találjanak a tettükre. Ezt részletesen elmondta az al-Kaida egyik vezetõje, amikor Afganisztánban a Kunar-hegységben interjút készítettem Oszama bin Ladennel.”