Vissza a tartalomjegyzékhez

Hazafi Zsolt
Ki lesz az új miniszterelnök?
Sűrűn emlegetik Putyint – A váltás forgatókönyvei

Orbán Viktor sorra találkozik az üzleti élet szereplõivel. Ellenzékiek szerint a Fidesz azt készíti elõ, hogy megnyerje a szerintük Gyurcsánytól elfordult multikat és bankárokat. Közben mintha Gyurcsány Ferenc is fordulatot készítene elõ: lehet, hogy ha Fodor Gábor nyeri az SZDSZ elnökségéért folytatott küzdelmet, akkor a miniszterelnökkel közösen találnak egy „külsõs” kormányfõt.


Fotó:MTI

Bár a Fideszben a legtöbben azt tartják a legvalószínûbbnek, hogy az MSZP vezette kormány valahogy kihúzza 2010-ig, ennek ellenére a konzervatív párt már most tudatos építkezésbe kezdett, hogy megnyerjék az üzleti elit támogatását. Orbán Viktor többször találkozott a gazdasági élet szereplõivel, és nemcsak az elkötelezett jobboldalinak tartott üzletemberekkel. Több találkozóját is úgy szervezték meg, hogy semleges, illetve baloldali szakértõkkel is konzultálhasson a volt miniszterelnök. (A megrögzött balosokat, illetve az MSZP-tõl függõ kapcsolatrendszerrel rendelkezõ üzletembereket azért mellõzték.)
Az ilyen rendezvényeken forrásaink szerint Orbán Viktor nagyon pragmatikus, és egyáltalán nem ideologikus elõadásokat tart, törekedve arra, hogy ne tûnjék kioktatónak, vagy arrogánsnak. Az egyik ilyen konzultáció résztvevõje úgy fogalmazott a Heteknek, hogy szerinte Orbán tudatosan igyekszik ellenpontozni Gyurcsány Ferenc „küldetéstudatos” és olykor kioktató stílusát. Orbán együttmûködõnek és befogadónak tûnik, törekszik arra, hogy ne gondolják róla: kormányra kerülve a Vlagyimir Putyin által megvalósított sajátos (kvázi) demokráciát vezetné be.
Bár a Fidesz gazdasági programjáról kevés konkrétum szivárog ki, az Index úgy tudja, Orbán is a kiegyezés híve, és részletes beruházásbarát tervei vannak. Azt szeretné elérni, hogy a befektetõknek kevesebb bürokratikus akadállyal kelljen megküzdeniük ahhoz, hogy Magyarországon el tudják helyezni pénzüket. Az engedélyeztetési rendszer leépítése és a közbeszerzési szabályok egyszerûsítése az állami kiadások csökkentésével is párosulna.
Vannak olyan tervek, amelyek szerint a versenyképesség megõrzése érdekében a Fidesznek hozzá kell nyúlnia az önkormányzati rendszerhez, amely rengeteg pénzt emészt fel feleslegesen. A még körvonalazódó elgondolás szerint csökkentenék az önkormányzatok számát, akár a jelenlegi negyedére.
Orbán pillanatnyilag az egykulcsos adó híve, de a Fidesz-vezetés több tagja, például Varga Mihály volt pénzügyminiszter a családi adórendszerre esküszik.
A Hetek értesülése szerint az is felmerült a Fideszben, hogy a társadalmi kiegyezés érdekében akár baloldali szakértõket is bevonnának egy esetleges Fidesz-kormányba, miként Nicolas Sarkozy tette Franciaországban. Az még nem világos, hogy a Fidesz gazdasági programját melyik gazdasági iskolához tartozó közgazdászkör írja, ráadásul ezek nem túlságosan kedvelik egymást. Ha a közgazdász körökben a legnagyobb tekintélynek örvendõ Járai Zsigmond ex-jegybankelnök és Varga Mihály volt pénzügyminiszter, Fidesz-alelnök köre „írhatja” a programot, akkor a Fidesz borítékolhatóan elnyeri az üzleti körök támogatását is.
A pályára azonban - sportnyelven szólva - igyekszik felfutni a Matolcsy György volt gazdasági miniszter mögött álló szakértõi stáb, sõt még Széles Gábor nagyvállalkozó, aki a saját tévéjében, az Echo TV-ben hirdetett gazdasági programot. Forrásaink azonban nem sok esélyt jósolnak erre a szerepre Szélesnek, aki látványosan igyekszik fideszes lenni.
Eközben az MSZP-ben egyre erõ-teljesebb az elbizonytalanodás, hiszen a hétfõi parlamenti szavazások - mikor is leszavazták a kormány képviselõit - bizonyították, hogy az SZDSZ támogatása nélkül csak üres szöveg a kisebbségi kormányzás. Õsszel a költségvetés vitájánál így el fognak bukni, tehát valahogy újra kell kötni a koalíciót, ami szinte elképzelhetetlen Kóka János pártelnökkel - már amennyiben õ nyeri a megismételt választást. Fodor Gábor már deklarálta, hogy elnöksége esetén megkezdené a tárgyalásokat a koalíció reparálására, de tartalmi és személyi feltételei lennének. Már-már közszájon forog a parlamenti folyósokon, hogy - összebeszélve az MSZP vezérkarral - bizonyára Gyurcsány Ferenc „fejét”, azaz a miniszterelnök lecserélését követeli majd.
Az összeesküvés-elmélet szépséghibája, hogy Fodor ezt soha nem mondta: mindig kellõen homályosan fogalmazott ahhoz, hogy ezt legfeljebb csak bele lehessen érteni. Másrészt stábjának tagjai is azt mondják, hogy egy ilyen liberális ultimátumra (a Medgyessy Péter kikényszerített távozása és a köztársaságielnök-választási fiaskó miatt) nem mondhatna igent az MSZP, miközben egy kisebb „áldozatra”, miniszterek cseréjére igent mondhatna.
Az egyik lehetséges forgatókönyv, hogy Gyurcsány, aki tisztában van azzal, hogy az MSZP vezérkarában már „megbukott”, így vele elképzelhetetlennek tartják a fordulatot, egy putyini megoldáshoz nyúl. A Putyin-Medvegyev-váltáshoz hasonlóan hátrébb lép, de õ marad a szocialisták politikájának irányítója. Azaz megállapodik Fodor Gáborral, hogy egy külsõ, szakértõ miniszterelnököt válasszanak, a kezdeményezés élére áll, és eközben pártelnökként megõrzi a befolyását.
Pozíciója miatt ugyanis az MSZP-n belülrõl nem tudják leváltani a miniszterelnököt. Pontosabban leváltani könnyû, de Gyurcsány konstruktivitása híján, új kormányfõt állítani szinte lehetetlen. Ez esetben viszont egy biztosan elvesztett elõrehozott választások elé nézne az MSZP.
A miniszterelnök környezetének az az álláspontja, hogy már õszre látványosan javulnak a gazdaság mutatói, növekednek a reálbérek, és az MSZP már túljutott a népszerûtlenségi mélypontján - tehát, Gyurcsány marad.
Az MSZP önkormányzati köreibõl érdekes módon hallani olyan véleményeket, miszerint kedvező lenne számukra egy előrehozott választás. Ugyanis ez esetben a kormányra kerülő Fideszbõl való kiábrándulás és népszerûségvesztés még a 2010 októberére várt önkormányzati választások elõtt megtörténne, tehát maradna esély arra, hogy a szocialisták választásokat nyerjenek a városokban, amire a jelenlegi közvélemény-kutatási adatok szerint semmi remény nincs.