Vissza a tartalomjegyzékhez

Pálfy Gyula
A revolverhős életbölcsességei
Földbirtok, colt, Biblia

Végre egy film, ahol csaknem minden a helyén van. A Börtönvonat Yumába csapatjáték, amelyben Russel Crowe az „arc”. Nem hiába húzónév, most is szépen teljesít, de a pompás összképben ott vannak a színésztársak, meg persze az író (mély dialógusok) és a rendezõ (nincs üresjárat), az atmosz-férát hátterezõ idõnkénti zene alkotójával karöltve.

Nehéz megállni, de (a holnapi né­zõk miatt) a tartalom legyen szán­dékoltan karcsú. Evans, a földjén küszködõ farmer kétszáz dolláros munkát kap: az elkapott bandavezért kell többedmagával a menetrendszerû (!) börtönvonatra eljuttatni, hogy Ben Wade végre - a többszörösen kiérdemelt akasztófán át - belépjen az örökkévalóságba. Ez utóbbi nem hatásvadászat: a létezés legnagyobb kérdései vetõdnek fel ugyanis két lövöldözés között, s ez önmagában kiemeli a filmet a western, egy néha kimúlni látszó, aztán mégis megéledõ mûfaj patinásabb darabjai közül.
Különleges ajánlat ez a film az Amerikát szitokszóként emlegetõknek - legyenek bár gárdatagok vagy bármi miatt keseredettek, akik könnyen okolnak kívülállót a bajukért. Hogy miért? Itt minden együtt van, ami azt a fránya újvilágot akárhogy is, de naggyá tette. Látunk gürcölõ földmûvescsaládot, õket nyomorgató hitelezõt, proletárt és elnyomóját, ha tetszik, kik mégis együtt küzdenek a banditák és az indiánok ellen. Aztán itt van Charlie, a nyápicnak tûnõ alvezér, megkapó hûségével fõnöke iránt. Meg persze a pénzrõl való nyers, ám õszinte beszéd és a szabad vállalkozás a maga veszélyeivel, Samuel Colt ügyes találmányának és a bibliai idézeteknek a helyzethez illõ használatával. Ha ez így túl tömény: nincs szó egyfajta „a szabad világ himnusza”- pátoszról, mindezek a maguk ellentmondásaival jelennek meg a Börtönvonat képein. S hogy ebbõl a káosznak látszó elegybõl megszületik valami ott a tényleg vad nyugaton, ami mûködteti Amerikát - nem kevesek bánatára - azóta is.
Rafinált produceri döntés (szerintünk), hogy Ben Wade összetett jellemrajzát épp Russel Crowe adja. Talán nem csak az Oscarok aranya miatt került az ausztrál színész fejére cowboykalap, kezébe aranyfeszülettel díszített pisztoly, hanem korábbi ismert szerepei - meg a bulvárból kiszivárgó hírek miatt Crowe féktelen ivászatáról és nõügyeirõl. Ezek együtt hatnak míg ezt az intelligens, végig filozofálgató gyilkost nézzük. Aki némelyeket ugyan megöl; másokat viszont tanulmányoz: lerajzolja õket, idézget a Példabeszédekbõl, velük mond áment az ételáldásra - kezén bilinccsel egy család asztalánál. Útja a vonat felé egyben hamleti monológ, melybõl ki-kilép õrei felé. Ilyenkor õ a cinikus kísértõ (szinte Madáchtól): kinek a rést feszegeti a tisztességén, másnak a keresztény hitét szembesíti a tetteivel. Kiváló emberismerõ, s a bûnt rövidebb célbajutásként ajánlja Evans farmer fiának, kinek szinte példaképévé lesz, miközben apját tiszteli, a maga alternatív sorsát látja benne. Végül, némi tûzharc után önként lép fel a börtönvonatra, mert - pár villanás egyértelmûen jelzi - újra van reménye másnak, jobbnak lenni… Egy végsõ csavar a filmben azonban ezt is kétségessé teszi.