Végre egy film, ahol csaknem minden a helyén van. A Börtönvonat Yumába
csapatjáték, amelyben Russel Crowe az „arc”. Nem hiába húzónév, most is
szépen teljesít, de a pompás összképben ott vannak a színésztársak, meg persze
az író (mély dialógusok) és a rendezõ (nincs üresjárat), az atmosz-férát
hátterezõ idõnkénti zene alkotójával karöltve.
Nehéz megállni, de (a holnapi nézõk miatt) a tartalom legyen szándékoltan
karcsú. Evans, a földjén küszködõ farmer kétszáz dolláros munkát kap: az
elkapott bandavezért kell többedmagával a menetrendszerû (!) börtönvonatra
eljuttatni, hogy Ben Wade végre - a többszörösen kiérdemelt akasztófán át -
belépjen az örökkévalóságba. Ez utóbbi nem hatásvadászat: a létezés legnagyobb
kérdései vetõdnek fel ugyanis két lövöldözés között, s ez önmagában kiemeli a
filmet a western, egy néha kimúlni látszó, aztán mégis megéledõ mûfaj patinásabb
darabjai közül.
Különleges ajánlat ez a film az Amerikát szitokszóként emlegetõknek - legyenek
bár gárdatagok vagy bármi miatt keseredettek, akik könnyen okolnak kívülállót a
bajukért. Hogy miért? Itt minden együtt van, ami azt a fránya újvilágot akárhogy
is, de naggyá tette. Látunk gürcölõ földmûvescsaládot, õket nyomorgató hitelezõt,
proletárt és elnyomóját, ha tetszik, kik mégis együtt küzdenek a banditák és az
indiánok ellen. Aztán itt van Charlie, a nyápicnak tûnõ alvezér, megkapó
hûségével fõnöke iránt. Meg persze a pénzrõl való nyers, ám õszinte beszéd és a
szabad vállalkozás a maga veszélyeivel, Samuel Colt ügyes találmányának és a
bibliai idézeteknek a helyzethez illõ használatával. Ha ez így túl tömény: nincs
szó egyfajta „a szabad világ himnusza”- pátoszról, mindezek a maguk
ellentmondásaival jelennek meg a Börtönvonat képein. S hogy ebbõl a káosznak
látszó elegybõl megszületik valami ott a tényleg vad nyugaton, ami mûködteti
Amerikát - nem kevesek bánatára - azóta is.
Rafinált produceri döntés (szerintünk), hogy Ben Wade összetett jellemrajzát épp
Russel Crowe adja. Talán nem csak az Oscarok aranya miatt került az ausztrál
színész fejére cowboykalap, kezébe aranyfeszülettel díszített pisztoly, hanem
korábbi ismert szerepei - meg a bulvárból kiszivárgó hírek miatt Crowe féktelen
ivászatáról és nõügyeirõl. Ezek együtt hatnak míg ezt az intelligens, végig
filozofálgató gyilkost nézzük. Aki némelyeket ugyan megöl; másokat viszont
tanulmányoz: lerajzolja õket, idézget a Példabeszédekbõl, velük mond áment az
ételáldásra - kezén bilinccsel egy család asztalánál. Útja a vonat felé egyben
hamleti monológ, melybõl ki-kilép õrei felé. Ilyenkor õ a cinikus kísértõ
(szinte Madáchtól): kinek a rést feszegeti a tisztességén, másnak a keresztény
hitét szembesíti a tetteivel. Kiváló emberismerõ, s a bûnt rövidebb
célbajutásként ajánlja Evans farmer fiának, kinek szinte példaképévé lesz,
miközben apját tiszteli, a maga alternatív sorsát látja benne. Végül, némi
tûzharc után önként lép fel a börtönvonatra, mert - pár villanás egyértelmûen
jelzi - újra van reménye másnak, jobbnak lenni… Egy végsõ csavar a filmben
azonban ezt is kétségessé teszi.