Vissza a Hetek archívum borítólapjára
XII. évfolyam, 18. szám, 2008. május 02

Arcok

Kiss Tünde
A kiégett teniszcsillag

Teniszütõjét ütõkártyára cserélné a tenisz negyvenéves német legendája, a háromszoros wimbledoni bajnok, akinek nevéhez adócsalása óta büntetett elõélet és válását követõen leépült családi utóélet is fûzõdik. Boris Becker játékszenvedélyét újabban a pókerben éli ki, s az eddigi eredmények szerint a szerencsétlen szerencsejátékosok kiemelt helyéért küzd.


Belföld

Hazafi Zsolt
Gyurcsány időt nyert
Három új minisztérium és hat új miniszter

Lényeges és váratlan kormányátalakítást hajtott végre Gyurcsány Ferenc, aki alaposan meglepte a párttársait húzásaival. A miniszterelnök lépésében több politikai stabilizációs elem felfedezhetõ, mint például az MSZP megyei vezetõi szintjének beemelése a kabinetbe. Emellett két fontos területre, az egészségügyre és a közlekedésire is sikerült erõs személyiségeket igazolnia. Ráadásul civilek bevonásával cáfolni igyekezett, hogy a kormánya elszige-telõdött volna. Persze, ettõl még nem biztos, hogy sikeresebb lesz - immáron SZDSZ nélkül - a kormányzás. Az egyik, sõt talán a legjobb „igazolásnak” Székely Tamás sebészorvost, az Országos Egészségügyi Pénztár fõigazgatóját tartják a kormányzati körökben. Az orvostársadalomban tekintéllyel rendelkezõ szakember olyan területre érkezik, amelyen legutóbbi két szabad demokrata egészségügyi miniszter, Molnár Lajos és Horváth Ágnes hivatali ideje alatt mély társadalmi ellenszenvet vívott ki a koalíció. Molnárnak - aki korábban kórházigazgató volt - ugyan szakmai szempontból volt tekintélye, de konfliktusos tárgyalási stílusa miatt rövid idõ alatt sok ellenséget szerzett magának az egészségügyben. A tárgyalási stílusban elõdje hagyományát követõ Horváth Ágnesnek viszont a szakmai tekintélye sem állt rendelkezésre, hogy konszolidálja az egészségügyben - az orvosi kamarával és az egészségügyi érdekképviseleti szervezetekkel, illetve a szakértelmiséggel - idõközben kialakult állóháborút.


Hetek-összeállítás
Fideszes szálak Orbán megfigyelési ügyében
Kapolyival kezdődött, Kékessynél tart, de hol áll meg?

A Magyar Nemzet a múlt csütörtökön robbantotta ki a botrányt, amikor arról írt, hogy Kapolyi László, az MSZP ország­gyûlési képviselõje, a szociáldemokrata párt elnöke 2002 végén szerzõdést kötött egy magánnyomozó céggel, amelyik vállalta, hogy Orbán Viktor leköszönt kormányfõ, Simicska Lajos egykori APEH-elnök és Kalmár István, a Magyar Posta volt vezérigazgatója ellen terhelõ adatokat gyûjt. 


Sebestyén István
Egy nagy blöff története
Avagy hogyan futtatja magát lesre egy minisztérium

Az internetszolgáltató cégek és a szakmai szervezetek felháborodása mellett az MSZP-n belül sem egységesek az álláspontok az úgynevezett internetadó bevezetése kapcsán. Úgy tudjuk, az eredeti elképzelés nem az elõfizetések, hanem a tartalomszolgáltatók „terhelésérõl” szólt volna - ám a kulturális és a gazdasági tárca közötti egyeztetések „félrecsúsztak”.


Életmód

Fabini Piroska
Aki kövér, az a legkövérebb?
A divat mint virtuális vírus

„Nincsen ideálom - szõkék, soványak, ducik -, egysze-rûen a feleségemet szerettem meg, és mikor megkértem a kezét, úgy éreztem, hogy belehalnék, ha nemet mondana. Egyébként is, én meg kopaszodom. Na és? Ezek jelentéktelen dolgok” - válaszolja István arra a felvetésre, hogy ismét itt a jó idõ, a nagy nõi fogyókúraszezon. Tény, hogy a magyarok többsége túlsúlyos vagy elhízott, de ennél nagyobb probléma az, hogy ingatag önbizalmukat elõszeretettel építik a külsejükre. Szemben például az amerikaiakkal vagy a németekkel, akik kövérebbek és optimistábbak nálunk.


Háttér

Lukács András
Sok beszéd, több hiba
Szavahihetőségükért küzdenek a demokrata jelöltek

Ha el nem is döntötte, de mindenképpen fordulót hozott a demokrata elnökjelöltek küzdelmében a pennsylvaniai elõválasztás. Ebben kulcsszerepet játszott az a televíziós vita, amely során nem az elnökjelöltek programjai, hanem választhatóságuk került elõtérbe, ebben pedig kétségkívül Hillary Clinton szerepelt jobban.


Németh Csillag
Kereszténymentes olimpiát akar London
Földönfutóvá tették a legnagyobb brit felekezetet

Miközben Európa legnagyobb mecsete zavartalanul épülhet Londonban, addig Nyugat-Európa egyik legna­gyobb keresztény felekezetét saját földtulajdonától fosztották meg a 2012-es olimpiára készülõ brit fõvárosban.


Bagyarik Cecília
Hatvan éve vár a Várban
Uniós pénzből talán végre elkészül a főváros büszkesége

Ha egy turista fellátogat a Budai Várba, nemcsak a páratlan mûemlékekben és a panorámában gyönyörködhet, hanem közelrôl szemlélheti meg a második világháború pusztításait is. Az egykori Hadügyi Tömb maradványa a mai napig magán hordozza a lövések nyomait. Itt volt hajdan a Vár központja, s itt állt a középkorban a hírhedt vérpad is. A környék fejlesztése immár hatvan éve húzódik, és - úgy tûnik - csak az uniós állampolgárok zsebébôl idevándorló összeg tehet pontot az ügy végére.


Vígh Gábor
Szakítópróba
Válságban az SZDSZ: kivel és merre menjenek?

Az elveink fontosabbak, mint a hatalom - hangoztatja büszkén a koalícióból való kilépése óta az SZDSZ. De vajon fogja-e konstruktívan támogatni a Szabad Demokraták Szövetsége a kisebbségben kormányzó MSZP-t úgy, hogy júniusban elnökválasztásra készülõdnek, és ez megoszthatja a pártot? Eközben az sem tudható, hogy az egész­ségügyi reform „bedõlésével” mi lesz a párt új irányvonala.


Makki Marie-Rose
Anyák napi kormánycsomag
Könnyebb lesz az örökbefogadás

Átláthatóbbá és gyorsabbá tenné az örökbefogadások menetét a Ptk. törvénymódosító tervezete, hogy az örökbe adható állami gondozottak minél elõbb családba kerülhessenek, és ne felejtõdjenek a „rendszerben”. Eközben a meddõségi centrumok forgalma minden korábbinál nagyobb, mondhatni, külön iparág lett a lombikbébigyártás. Az örökbefogadások és a lombikbébik számát egyaránt növelné az a friss nemzeti ifjúsági stratégia, amely a nagyobb népszaporulatot tûzte ki céljául. A jelenlegi helyzet mindenképpen indokolja a változtatásokat.


Hit és értékek

Benke László
Pio atya biztos üzlet
Az olasz Las Vegas vonzereje a szerzetes üvegkoporsója

Negyven évvel halála után egy kristálykoporsóban közszemlére tették a legnépszerûbb olasz szent, Pio atya földi maradványait. Bár az exhumálást és fõként a kapucinus szerzetes körül kialakult ereklye- és bóvlibizniszt a hívek jelentõs csoportjai rosszallják, San Giovanni Rotondo falucska - az egykori pap plébániája - már jó ideje Európa egyik legnépszerûbb zarándokhelye.


Somorjai László
Az iszlám píárosai
Interjú Zafer Bayjal, a Gül Baba Alapítvány f otilde titkárával

-A prófétákat Isten küldte, ezért üzeneteiket szent könyvekben adták közzé, ők lényegében ugyanazt fogalmazzák meg. Amit Mózes hirdetett a szeretetről, családról, körülbelül ugyanazokat fogalmazta meg Mo­­ha­med próféta is. A mi üzenetünk is hasonlít ezeknek a bibliai személyeknek az üzeneteihez.


Interjú

Szlazsánszky Ferenc, Németh Szilárd
Nemzetbiztonság: játszmák és hazugságok

Megszûnt a Nemzetbiztonsági Hivatalból az illetéktelen kiszivárogtatás, az információk áruként való felfogása és politikai kapcsolatokra való kihasználása. De nemcsak a Fidesz felé szûnt meg, hanem az MSZP felé is - állította lapunknak Szilvásy György, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelõ miniszter. A politikus szerint a Fidesz hazugságokkal és rágalomkampánnyal próbálja bizonyítani, hogy káosz van, és a kormány mindent alantas politikai szándékból vagy hozzá nem értõ módon tesz. Szilvásy az Orbán-kabinetet a korrupció kormányának nevezte.


Külföld

Széchey Noémi
Ki állíthatja meg Iránt?

Az Izrael politikai és katonai vezetõi közötti konszenzus soha nem volt még olyan törékeny, mint napjainkban. Tekintettel arra, hogy a fennállásának 60. évfordulóját a közeljövõben ünneplõ ország létének elsõ huszonöt évében a puszta túlélésért küzdött, a fenti kijelentés igencsak aggasztó - véli a közel-keleti helyzetet elemzõ írásában a Jerusalem Post.


Hechs László
Atomerőmű a béke útjában
A Golán sem elég engedmény Szíria számára

Az elmúlt napokban hírek kaptak lábra arról, hogy Izrael és Szíria békét köt. A zsidó állam egy béke-szerzõdésért cserébe állítólag kész kivonulni a teljes Golán-fennsíkról. A köz­vetítõk útján vitt titkos tárgyalások tényét és annak tartalmát al-Aszad elnök is megerõsítette. Ám nem mindig és nem minden az, aminek látszik. A kedvezõ fejlemények ellenére a valóságos áttörésre - úgy tûnik - még várni kell.


Karl Pfeifer, Rimaszombati Andrea
A rémségek háza
A föld alá zárt család története megdöbbentette a világot

Egy névtelen bejelentés vetett véget a kettõs életnek: õrizetbe vette a rendõrség a hetvenhárom éves Josef Fritzlt, aki a DNS-vizsgálat után vallotta be, hogy huszonnégy évig fogva tartotta és szexuálisan bántalmazta legnagyobb lányát háza pincéjében, az alsó-ausztriai Amstettenben. Elisabeth Fritzl hét gyermeket szült saját apjának. A példátlan bûncse­lek­mény világszerte megdöbbenést váltott ki.


Morvay Péter
Az osztrák talány

Ausztria ismét megdöbbentette a világot. Az idilli alpesi országban, a hófödte hegycsúcsok és festõi völgyek paradicsomában egy évtized leforgása alatt már a harmadik, gyermekek elleni brutális bûncselekmény kerül napvilágra - jórészt a véletlennek, és nem a hatóságok éberségének köszönhetõen. Sokan felteszik a kérdést: mi a baj Ausztriával?


Online

Bardot: Rasszizmus a vád

A 73 éves egykori filmsztárt akár két hónapig tartó felfüggesztett börtönbüntetésre és 23 500 dolláros bírságra is ítélhetik, amennyiben bûnösnek találják.


Hódít a póker

Rövid idõn belül a póker népszerûbb lehet hazánkban, mint a foci. Évrõl évre többen játszák kaszinókban Magyarországon, de az interneten is tömegeket hódított már meg a kártyajátékok királya.


Kalifornia retteg

Kaliforniában már a San Diego-i sheriff is bekapcsolódott helikopterével annak a fehércápának a felkutatásába, amely a strandon nem­rég megölt egy férfit.


Korosodó modell is beválik a luxuscégeknél

Az egyik legtöbbet keresõ reklámarc Angelina Jolie nemrég 12 millió dollárt (2 milliárd forintot) vágott zsebre a St. John márka kampányával.


Azt mondták
Tovább a cikkhez >>>

A hét fotója

Fotó: Petneházy Kristóf


Kisért a múlt

Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke a kommunista állam­rendõrség ügynöklistáit õrzõ Nemzeti Emlékezet Intézetének


Könyvfesztivál: 60 ezer látogató

„Minden eddigi látogatói rekordot megdöntött a XV. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál - mondta Zentai Péter László fesztiváligazgató.


Zöld út a Galileónak

2013-ra üzemkész lehet az európai mûholdas navigációs rendszer, a Galileo, miután az EP megszavazta az Európai Tanács és a parlament delegációi által már elfogadott kompromisszumos javaslatot.


Nem tesz jót a koedukált iskola

Jobban tennék, ha nem járnának a lányokkal egy osztályba a brit alsós fiúk, derült ki a bristoli egyetem kutatóinak felmérésébõl. Mint az Observer címû brit vasárnapi lap megtudta, a fiúk eredményei angolból például lényegesen jobbak, ha csak kevés lány van az osztályukban.


Számok
Tovább a cikkhez >>>

Hulladékból termel üzemanyagot

Egy apró illinois-i cég olyan módszert fejlesztett ki, amelynek segítségével gyakorlatilag bármilyen szemétbõl - növénymaradványok, háztartási szemét, használt abroncsok, faforgács - autókban is használható üzemanyagot lehet elõállítani.


2000 európai múzeum éjszakája

Kétezer európai - ebbõl mintegy ezer francia - múzeum csatlakozik az idén negyedszer megrendezendõ múzeumok európai éjszakájához, amely idén május 17-ére (és 18-ára) esik - jelentette be kedden a francia kulturális minisztérium.


Elhunyt az Exodus kapitánya

Kilencvenéves korában elhunyt Joszi Harel, a legendás Exodus nevû bevándorlóhajó egykori kapitánya, amely több ezer európai zsidót szállított Izraelbe a második világháború után.


Good bye Lenin

Születésének 138. évfordulóján még mindig megosztja az oroszokat Lenin megítélése. Most éppen az egykori kommunista pártvezér szülõvárosának neve vált vita tárgyává.


Sport

Morvay Szilárd
Nálunk bizonyíthat Koeman
Holland edző a labdarúgó-válogatott élén

Lothar Matthäus után újra külföldi szakember irányítására bízta az MLSZ a magyar labdarúgó-válogatott vezetését. A holland Erwin Koeman kinevezésérõl megoszlanak a vélemények. Mint emlékezetes, nem is olyan rég még szimpátiatüntetések voltak Várhidi Péter maradása mellett, aki elkezdett valami olyat, amirõl addig leginkább csak beszéltek, mintsem csinálták volna. A válogatott megfiatalítása az Olaszország elleni barátságos meccsen elért gyõze­lem­mel egy ország rokonszenvét nyerte el. Ami azonban utána jött, alaposan csökkentette a nagy lelkesedést.


Szabadidő

Erdei Judith
Tunézia Afrika kapuja

Budapestrõl mindössze kétórányi utazással elérhetõ az Afrika kapujának is nevezett Tunézia, ahova az év minden hónapjában szívesen látogatnak a turisták. Köszönheti ezt kellemes mediterrán éghajlatának, kristálytiszta tengerének, ezerháromszáz kilométernyi finomhomokos partjának, modern szállodáinak és a tunéziaiak utánozhatatlan vendégszeretetének!


Üzlet

Papp Levente, Brüsszel
Az írek kezében az EU
Központosított Európa

Az EU a szlovén elnökség csendes, csaknem eseménytelen napjait éli. A tervek szerint a tagállamok még az idén ratifikálják a lisszaboni szerzõdést, és ezzel párhuzamosan a francia elnökség után az unió teljes mûködési mechanizmusa átalakul. A napokban a dán és az osztrák parlament is megszavazta a dokumentumot. Az írek referendumra, Magyar­ország a Spanyolországgal és Belgiummal közös elnökségre készül.


Hajdú Sándor
Az édes élet vége
Romokban a hazai ágazat

A hazai cukorrépa­-ágazat lassan, de biztosan halad a kimúlás felé. A magyarázat szinte közhelyes: az unió így akarja. A rendszerváltáskor még 110 ezer hektár volt a cukorrépa vetésterülete, ez a terület az elmúlt évben 36 ezerre fogyott, idén pedig már csak hatezer hektáron vetnek répát a hazai termelõk, s a napokban érkezett a hír: egy újabb gyár zárja be a kapuit.