
Az „évnyitó táv” mintegy 40 kilométer. Prominens résztvevõként többek között
Karintia 2002-es olimpiai bajnoka, Fritz Strobl is nyeregbe pattan e jeles
alkalomból. A résztvevõk egy kiadós kerékpáros reggeli után két különbözõ
kiindulópontról - Lienzbõl és Spittal an der Drauból vághatnak neki a távnak. Az
útvonal felén Oberdrauburgban és Sachsenburgban pedig vidám ünnepségek várják a
kerékpárosokat. A vállalkozó kedvû „tekerõk” kis pihenõ és erõgyûjtés után
folytathatják útjukat, hogy eljussanak a zárórendezvénynek helyszínt adó
Greifenburgba.
Természetesen nemcsak a Dráva mentén várják ideális körülmények a
kerékpárosokat: Karintia számtalan tava és csodás tájegységei is változatos és
tökéletesen kiépített kerékpárutakkal várják a biciklizés szerelmeseit. A
Kultúra kerékpárút (R7) például egy régiókat átszelõ útvonal, amely a stájer
Dürnsteinbôl indul és Klagenfurtig vezet, miközben elhalad szinte valamennyi
jelentõsebb közép-karintiai kulturális látnivaló mellett. A kerékpárutat csodás
természeti környezet, várak, kastélyok, kolostorok és múzeumok szegélyezik. A
szálláshelyet is kínáló kerékpáros fogadók, otthonos vendégházak minden
korosztály számára feledhetetlen kalanddá varázsolják a kirándulást. A
kerékpáros túra ideálisan összeköthetõ a helyi vasúton való utazással is.
A Klopeiner See régióban található Jauntal új mûvészeti kerékpárútja viszont
Dél-Karintiába csábít biciklizésre. Az útvonal templomok, kulturális emlékek,
modern szobrok és egy gyógyforrás mellett vezet. Itt sem szabad megfeledkezni a
számtalan pihenõhelyrõl, amelyek egyedülálló kulináris élményeket tartogatnak a
megfáradt kerékpárosok számára. A Jauntal ugyanis két tipikusan helyi termékkel
igazi ínyencrégiónak számít. A jauntali szalámi valódi különlegesség a maga
nemében, míg a jauntali hajdinakása vitaminokban, ásványi anyagokban és
telítetlen zsírsavakban gazdag étel. Ezenkívül néhány látnivaló még a teljesség
igénye nélkül: Werner Berg Galéria, Kiki-Kogelnik kút, Obir- és
Griffen-cseppkõbarlangok, Stein im Jauntal kálvária. (További információk:
)