Vissza a tartalomjegyzékhez


A hét eseményei

Lejtmenetben az Arena
Az Arena Plaza kisbérlõi levelet írtak
a tulajdonosoknak, amelyben szeretnék elérni, hogy a mûködtetõk a jelenleginél jobban reklámozzák a plázát, vagy csökkentsék bérleti díjaikat. A jelenlegi látogatószám mellett ugyanis nem látnak esélyt befektetéseik megtérülésére. Piaci elemzõk szerint azonban már most látszania kellene az Arena látogatottságán, hogy nemcsak egy a sok közül, hanem meghatározó szereplõ a piacon. Megítélésük szerint nem a marketinggel van gond, inkább az épület megközelíthetõségével. Ám ez az Arena Plaza igazgatója szerint adottság, amivel a kereskedõk mindig is tisztában voltak. Ezzel együtt az üzemeltetõ dolgozik azon, miként lehetne javítani a helyzeten.

Dupla fizetés a fõvárosokban
Magyarországon és Szlovákiában ugyanazért a munkáért ugyanakkora fizetést kap a munkavállaló, míg Csehországban 30 százalékkal magasabbat - áll a három ország jövedelmi adatait mérõ bérinformációs portál kimutatásában. Magyarországon belül ugyanazért a munkáért
a legrosszabbul Békés megyében,
a legjobban Budapesten fizetnek. Általánosan jellemzõ, hogy az országok legrosszabbul és legjobban fizetett területei közötti eltérés az 50 százalékot is elérheti. A legmagasabb fizetéseket mindhárom országban a fõvárosokban lehet elérni. A prágaiak bruttó átlagfizetése átszámítva 287 ezer forint, a budapestieké, valamint a Pozsonyban és környékén dolgozóké 230 ezer forint körüli.
A hazai munkavállalók bruttó bérük 57, míg Csehországban 70, Szlovákiában pedig több mint 80 százalékát vihetik haza.

Adócsökkentéssel az üzemanyagárak ellen
Kínában nagy adókedvezményt vezetnek be a nyersolajimportra, hogy ezzel mérsékeljék az olajcégek finomítási veszteségeit.
Az adócsökkentés elkerülhetõvé teszi az üzem-anyagárak emelését, aminek inflációs hatása lenne. Az olajcégek által javasolt és a kínai államtanács által is támogatott adócsökkentési javaslat szerint Peking háromnegyedével csökkentené a nyersolajimportra kivetett 17 százalékos hozzáadottérték-adót. Az adócsökkentési terv, amely egyes elemzõk szerint akár már e hónapban hatályba léphet, megóvhatja a kínai vezetést attól, hogy a 11 éves csúcson levõ infláció közepette üzemanyagár-emelésre kényszerüljön.