Busa Viola
Megbukott, de marad a diktáror
Élete végéig mentelmi jogot élvezhet a zimbabwei elnök

Igazi diktátor módjára, Mugabe elnök egyelõre nem enged. A március 29-ei elnökválasztáson leadott voksokat, úgy tûnik, azóta sem sikerült „hivatalosan” megszámolni, jóllehet az ellenzék adatai szerint Mugabe riválisa nyert. A nyomorgó országból az ellenzékieket megfélemlítõ hadjáratokról és farmfoglalásokról érkeznek aggasztó hírek. Pedig Mugabét állítólag tanácsadói is figyelmeztették: próbáljon meg méltósággal távozni a hatalomból.

A zimbabweiek mindeddig hõsies nyugalommal tûrték, amíg a választási eredményeket az állami média lassan-lassan elkezdte csepegtetni. Amennyiben hinni lehet a közzétételeknek, a parlamentben az ellenzéki Demokratikus Változásért Mozgalom (MDC) abszolút többséget szerzett, míg Mugabe pártja, a Zanu (PF) kisebbségbe került. Az elnökválasztással kapcsolatban azonban a Zanu váltig állítja, hogy egyik jelölt sem szerezte meg a szükséges 50 százalék plusz egy szavazatot, és szükség lesz még egy fordulóra, jóllehet Mugabe riválisa, Morgan Tsvangirai, az MDC vezetõje már gyõztesnek kiáltotta ki magát. Tsvangirai szerint az eredmények bejelentésének késleltetése mögött az állhat, hogy Mugabe keresi a hatalomban maradás lehetõségeit - például egy, a választásra vonatkozó elnöki rendelet kiadásával.
A pesszimisták várakozásait látszik igazolni az a tény, hogy az ellenzéki irodákat az utóbbi napokban feldúlták, és több külföldi újságírót letartóztattak. Emellett militánsok több mint hatvan fehér farmert ûztek el a földjérõl, és Mugabe legalább hét választási tisztviselõt letartóztattatott azzal a váddal, hogy szándékosan kevesebb szavazatot számláltak össze az õ neve alatt. Bár az optimistábbak még reménykedtek, hogy Mugabe megpróbál valamilyen egyezség mellett „méltósággal” távozni a hatalomból, a jelek szerint nehezen akarja kiadni a kezébõl a gyeplõt. Pedig a parlamenti és - nagy valószínûség szerint - az elnöki választás elvesztése megalázó vereséget jelent számára.
Mugabe azonban soha nem mutatott lelkiismeret-furdalást, amikor ellenfeleivel szemben erõszakot kellett alkalmazni. Amikor tíz évvel ezelõtt általános sztrájk lógott a levegõben, az állami televízióban szemrebbenés nélkül figyelmeztette a lakosságot: „Sok diplomát szereztem már erõszakból.” A kutatók szerint ezzel nagyon is igazat mondott: már a hetvenes években is vezetett egy felkelõ hadsereget, amely ezrével gyilkolta az ártatlan civileket, feketéket és fehéreket egyaránt. Késõbb saját parancsnokai közül is többet bebörtönzött és megkínoztatott, hûtlenség gyanúja miatt.
A legsúlyosabb bûntettekre azonban hatalomra jutása után, a nyolcvanas években került sor, 1982 és 1987 között. Hatalmának megszilárdításához ellenfelei megfélemlítésével és brutális felszámolásával látott hozzá. A délnyugati Matabeleland térségbe rendelte a hírhedt Ötödik Brigádot, amelyet többen Mugabe privát hadseregeként emlegettek. Késõbb vizsgálatok indultak a brutális terrorkampány ügyében, de a jelentést Mugabe eltussolta. Talán az új parlament napirendre tûzi a kiadását. A jelentés 3750 áldozatról számol be, de hozzáteszi: a valódi szám ennek akár a duplája is lehet. Ezenkívül tízezreket kínoztak meg, raboltak el, bántalmaztak és erõszakoltak meg ebben az idõben.

A beszámolók hihetetlen kegyetlenkedésekrõl tanúskodnak. Az áldozatokat itt is tömegsírokba temették, vagy bányaaknákba lökték. A kiszemelt áldozatokat sokszor megverték, vagy a kunyhójukban elevenen elégették. Egy terhes nõ így vallott emlékeirõl: „Hason vágtak a puskacsõvel. A gyermek darabokra szakadt bennem, csak Istenen múlott, hogy én életben maradtam. A baba késõbb darabokban jött világra.”
Mugabe nyíltan támogatta a brutális cselekményeket: „Kiirtjuk azokat a nõket és férfiakat, akik ételt adnak a disszidenseknek. Válogatás nélkül harcolunk, hiszen nem tudhatjuk, ki disszidens, és ki nem az.” A diktátor felelõssége az elemzõk szerint egyértelmû, mivel a nemzetközi jog alapján az emberiség elleni bûntettek miatt akkor is felelõsségre vonható egy személy, ha az atrocitásokat végrehajtó erõknek a parancsnoka volt.
2005-ben hasonlóan katasztrofális, ámbár látszólag kevésbé brutális kampányt hajtott végre. Télvíz idején úgy döntött: rendbe teszi Zimbabwe városait. Bulldózereket küldött a fõváros, Harare és más városok legszegényebb negyedeibe - ahol a lakosság a korábbi választásokon többnyire az ellenzéket támogatta -, hogy lerombolják az „illegális építményeket”. Ily módon néhány hét leforgása alatt házak, kunyhók, gyárak, kis üzletek és vállalkozások ezreit tették a földdel egyenlõvé. Az ENSZ jelentései szerint a program nyomán 700 ezer - már amúgy is nyomorgó - ember vált hajléktalanná vagy veszítette el megélhetési forrását.
A Chatham House nevû brit szervezet elemzõi szerint nem valószínû, hogy Mugabe távozni fog Zimbabwébõl, mert attól tart, hogy akkor háborús bûnök miatt felelõsségre vonják. Abszurdnak hangzik, de valószínû, hogy maga az ellenzék sem szorgalmazná Mugabe vád alá helyezését, egyrészt azért, hogy így biztosítsák be a békés hatalomátadást - már ha erre egyáltalán a közeljövõben sor kerül -, másrészt pedig a régi idõkbõl visszamaradt ellenséges érzületek miatt: nem akarják a volt gyarmatosító hatalmak kezében látni.
Amennyiben az ellenzék és Mugabe pártja között létrejön egyfajta megállapodás a hatalom megosztásáról, a diktátor élete végéig nyugodtan alhat: mentelmi jogot élvezhet, és a hivatali ideje alatt elkövetett bûntettekért senki nem vonhatja felelõsségre. Elvégre, amint maga is megjegyezte már: egy volt szabadságharcosnak kijár a tisztelet és a méltóság. Szintén abszurd helyzet, de utolsó éveit abban a több hektáros erdõben fekvõ, csekély 25 szobás luxusvillában töltheti majd el, amelynek - az adófizetõk pénzébõl történõ - megépítésével az elmúlt 28 év alatt elfoglalta magát. A villa ablakaiból állítólag szép kilátás nyílik arra a földre, amelynek népét sikerült nyomorba döntenie.