Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Pogrom Újlipótvárosban
Többen voltak az antifasiszták, mint a neonácik

Beégés lett a zsidóellenes provokációból, melyet az utcai zavargásokból jól ismert Polgár Tamás - fedőnevén Tomcat - szervezett egy jegyiroda elé. A bakancsosokat tízszeres túlerő fogadta, így kénytelenek voltak kapitulálni. Lapzártánk utánra azonban újabb megmozdulást szerveznek, ezúttal a teljes magyar szélsőjobb bevonásával. A környéken lakók szerint mindez a vészkorszak pogromjaira emlékeztet.

Március 20-án egy XIII. kerületi jegyiroda egyik alkalmazottja szóváltásba keveredett egy vásárlóval, aki a jobboldali körökben kedvelt Hungarica együttes koncertjére szeretett volna jegyet venni. Az eladó szerint a nemzeti érzelmű fiatal kezdett el zsidózni, míg az érintett azt vélte hallani: „Fasisztákat nem szolgálunk ki.” Akárhogy is történt, április 1-jén hajnalban Molotov-koktél repült az irodára, amely csaknem teljesen kiégett. A támadást a Magyarok Nyilai Felszabadító Hadsereg elnevezésű - a politikusok háza elleni Molotov-koktélos támadásokat és Csintalan Sándor brutális megverését is jegyző - terrorszervezet vállalta magára. A tulaj a rendőrséghez, egy a lehetőségen kapva kapó blogger pedig bajtársaihoz fordult, hogy flash-mobnak álcázott provokáció keretében vegyen elég­tételt.
„A boltra rárepült egy Molotov-koktél, de a jelek szerint a zsidó tulajdonos, és az általa alkalmazott oláh cigány sz*zsák nem értett még ebből sem. Kérünk mindenkit, hogy vegyen fel fekete nadrágot és bomberdzsekit, elmegyünk ebbe a jegyirodába néhány százan egyszerre, jegyet venni az április 19-ei Kárpátia-koncertre. Próbáljon kidobni mindenkit egyenként. A flashmobon ott lesznek valami gárda budapesti tagjai is” - áll Tomcat verbunkjában, ám az ötletgazda végül pár tucat tar fiatallal volt kénytelen akcióba lépni.
Beindultak viszont az „ellenreakciósok” is. Zsidó szervezetek és a Fidesz újlipótvárosi képviselője toborozta a békés polgárokat szintén be nem jelentett demonstrációra. „A múlt heti gyalázatos »zsidó-bolt égetés« után a nácik ma délután újabb balhéra készülnek. Meg kell akadályoznunk! 4-kor a Jászain, a szökőkútnál kell lennünk, hogy nekik fél ötre ne maradjon hely. Tavaszi sétára gyülekezünk” - kongatta meg a vészharangot egy elektromos körlevél, és az eredmény háromszáz dühös ember lett, akik „Nácik haza!” felkiáltással fogadták a közelgő kopaszokat.
A fokozott rendőri jelenlét miatt nem került sor összecsapásra. Feljelentésre viszont igen, ugyanis mindkét spontán rendezvény szervezője ellen gyülekezési joggal való visszaélés miatt indult eljárás. „Mi csak a fasiszta kisebbséggel szemben akartuk megmutatni, hogy sokkal többen vagyunk” - nyilatkozta Szabó György, a XIII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője.
Ez olyannyira sikerült, hogy még a miniszterelnök is szentelt neki egy blogbejegyzést, melyben azt írja: „Végre azok voltak többen, akiknek elegük van a radikálisokból, a megfélemlítésből, abból, hogy egy hangos kisebbség bemocskolja normális nemzeti érzelmeinket, és tönkretegye a demokratikus nyugalmat.”


Fotók: Somorjai László

Korán örültek azonban a győztesek, mert a fiaskó éjjelén újabb támadást intéztek a jegyiroda ellen. A kövekkel operáló két férfit elfogta a rendőrség, ellenük garázdaság és rongálás bűncselekménye miatt indult eljárás.
„Március 20-án volt itt egy hölgy, aki egy szélsőjobboldalinak nevezett koncertre szeretett volna jegyet vásárolni, és azon háborodott fel, hogy az eladó nem tudta pontosan, milyen rendezvényről van szó” - mesélte a Heteknek Kovács Zoltán, a jegyiroda vezetője, aki tagadja, hogy lefasisztázták volna az érdeklődőt. Ha így történt volna - mondja az irodavezető -, akkor a hölgy ezt megemlítette volna a panaszkönyvbe írt bejegyzésében.
Az iroda teljesen kiégett a Molotov-koktél okozta tűzben, többmilliós kár keletkezett. Mivel azonban Kovácsék ebből élnek, hat nap alatt rendbe hozták a helyiséget, melyet ma már két rendőr őriz. „Okot kerestek a provokációra” - próbálja megfejteni a miértet Kovács úr, és szerinte maga a környék is adott volt ehhez. (Erről lásd keretes írásunkat.)
Vele ért egyet egy neve elhallgatását kérő, zsidó származású környékbeli lakos is. „A jegyvásárlás csupán ürügy volt arra, hogy egy szélsőséges csoport kifejezésre juttathassa véleményét. A történelem során már többször láthattuk, hogy nehéz gazdasági helyzetben a társadalomban automatikusan beindul a bűnbakkeresés programja. Ez a mostani eset is ennek a programnak volt a része” - vélekedett lapunknak az idős hölgy.
Az ellenflashmob egyik vezéralakja, Gerendás Péter zeneszerző, énekes pár nappal azelőtt kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét, hogy a mélymagyar hölgy vitát provokált a jegyirodában.
„Én személy szerint azért mentem el a demonstrációra, mert volt egy illúzióm, hogy megfejthetem a gyűlölet okát. Sajnos rá kellett hogy jöjjek: ez lehetetlen. Ennek ellenére vallom, hogy demonstrálnunk kell azt, hogy minket nem lehet megfélemlíteni” - vallotta be lapunknak Gerendás, aki akkor döbbent meg leginkább, mikor a jegyiroda előtt keletkezett csődületből az egyik hölgy vadul elkezdte őt becsmérelni. „Azt hittem, a személyem inkább megbékélést, mint ellenségeskedést fog kiváltani, de tévedtem” - mondta meglepődve a zenész.
Miután az esetet szinte kivétel nélkül valamennyi orgánum antifasiszta győzelemként értékelte, a Bombagyár blog újabb flashmobot hirdetett ugyanoda, hogy így tiltakozzon „a magyarellenes atrocitások, a magyargyűlölet, az ostoba fasisztázás és újnyilasozás ellen”. A Tomcat nevével fémjelzett portálon olvasható, hogy a szervezők ezúttal nem bízzák a véletlenre. Megmozdulásukat a Jobbik Magyarországért Mozgalom, a Magyar Gárda, a Magyarok Világszövetsége budapesti szervezete, a Nemzeti Gárda, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom, a Hunnia Mozgalom, a Magyar Önvédelmi Mozgalom, a Lelkiismeret ’88, a Szent Korona Rádió, a kuruc.info és még sokan mások támogatják.