Munkatársainktól
Játszmák és kényszerek
Zajlik a kiszorítósdi az MSZP-ben és az SZDSZ-ben

Szétverik-e a pártjaikat a kormánypárti elnökök? A legtöbben ezt a kérdést teszik fel a baloldalon. Mindenesetre nagyon erõs képzelõerõre van szüksége annak, aki az elmúlt napok történéseiben racionalitást kíván felfedezni. Kormányzati forrásaink szerint óráról órára változnak az erõviszonyok, a reggeli megállapodások estére érvényüket vesztik, miközben mindenki a hogyan továbbról ötletel.

Kóka János olyat tett, amilyet szabad demokrata koalíciós politikus még nem: korábbi fenyegetéseit beváltva felrúgta az SZDSZ-MSZP szövetséget. Hogy miért is, arról eltérõek a vélemények. A kevés idealista szerint a szabad demokrata elnök egyszerûen besokallt attól, hogy a szocialisták rendre felpuhítják a reformokat. A pragmatisták viszont azt gondolják, Kóka saját túlélése miatt választotta el a liberálisokat a baloldaltól. Abban azonban mindenki egyetért (de a szocialisták leginkább), miszerint a koalíció építménye akkor kezdett repedezni, amikor kétségessé vált, hogy szabályosan emelkedett-e pártelnökké Kóka.
Ám a jelek szerint az SZDSZ a közelmúltat végképp eltörölte, már senki nem beszél arról, hogy az egész ügy akkor kezdõdött, amikor Kóka elrendelte: vizsgálják ki, vajon négy Borsod-Abaúj-Zemplén megyei álküldött szavazott-e a szabad demokraták tisztújító küldött­gyûlésén. A kutakodás gyors volt, de nem alapos.
A Kóka bizalmi emberének számító Jüttner Csaba Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei elnök vette górcsõ alá a küldöttgyûlés jelenléti íveit, talált is négy fiktív aláírást a megyébõl, s azt is kiderítette, hogy a szignók tulajdonosai valószínûleg Kóka riválisát, Fodor Gábor környezetvédelmi minisztert támogatták. Ám Kóka nem triumfálhatott, pár nap alatt kisült, hogy Jüttner megyéjében is akadnak álküldöttek, majd jött a kegyelemdöfés: az Index megszámolta a küldöttgyûlés jelenléti ívein szereplõ aláírásokat, s megállapította, hogy az urnákban 26-tal több voks lapult, mint ahányan felvették a szavazólapokat.

Felpörögtek

Ezt követõen felpörögtek az események, és az SZDSZ vezérkara bejelentette: küldöttgyûlést hív össze április végén, amelyik elrendeli a nyárra tervezett tisztújítást. És megkezdõdött Kóka János koalíciós ámokfutása. Az eredmény: két pártelnök megerõsödése. Egyrészt Kóka visszaépítette magát Fodor Gáborral szemben, illetve elérte, hogy a tervezett küldöttgyûlésrõl már nem úgy beszélnek, mint a kétes legitimációjú elnök ügyében döntõ plénumról, hanem mint szervezetről, amelyik kimondja a végsõ szót a koalíció ügyében. Másrészt lehetõséget teremtett arra, hogy Gyurcsány Ferenc stabilizálja beroskadt pozícióját az MSZP-ben.
Kóka a Hetek információi szerint már jóval korábban felismerhette, hogy csak úgy reparálhatja saját és az SZDSZ imázsát, ha borítja a szocialisták és a szabad demokraták együttmûködését. Ezt támasztja alá, hogy a március 29-ei, szombati pártértekezletet (itt kötött útilaput Gyurcsány Horváth Ágnes egészségügyi miniszter talpára) megelõzõ szerdán a koalíciós egyeztetésen Kóka és Horn Gábor koalíciós államtitkár különbözõ válságforgatókönyveket vázolt. Minimálprog-ramként Horváth Ágnes cseréjét nevezték meg, de szóba jött a tárcacsere is. (Igaz, megegyezés nem született a tervekrõl.)
Így egyébként akár magyarázható is az, miért mondta Gyurcsány a pártértekezletet megelõzõ elnökségi ülésen, hogy ugyan nem egyeztetett Horváth visszahívásáról, de azt majd benyeli az SZDSZ. (Lendvai Ildikó unszolására azért megígérte, hogy reggel felhívja Kókát és Horváthot.) Az az elsõdleges értelmezés nem életszerû, miszerint Gyurcsány elhitte, hogy ha összecseng két szándék, akkor nem lesz baj. MSZP-s prominensek inkább két másik verziót valószínűsítenek.

Nyilvános kivégzés

Az egyik verzió szerint Horváth Ágnes nyilvános kivégzése garantáltan kirobbantja a koalíciós válságot, aminek során a pártszövetségért és a vele járó elõnyökért (több ezer felügyelõ bizottsági, igazgatósági és egyéb állami poszt) aggódó mérsékelt szárny Fodor Gábor vezetésével „kókátlanítja” az SZDSZ-t. Ezt követõen pedig módosítható az egészségbiztosítási törvény, s így elkerülhetõ a pénztárak magántõkétlenítését célzó népszavazás.
A másik hipotézis azt taglalja, hogy az egyre erõtlenebb miniszterelnök úgy számolt: a koalíciós válság „összetolja” õt és az elnökséget. Következésképp a reformkormányzással elégedetlen „nagyok” (Kiss Péter kancelláriaminiszter, Lendvai Ildikó frakcióvezetõ, Veres János pénzügyminiszter, Szekeres Imre honvédelmi miniszter) kénytelenek lesznek ejteni tervüket (legalábbis ezt és így gondolják a gyurcsányisták a pártban), miszerint Gyurcsány ugyan végigviheti a ciklust, ám a jövõ év eleji tisztújító kongresszuson megfosztják pártelnöki címétõl, és az MSZP új elsõ embere vág neki a 2010-es választási kampánynak.
Lehet, hogy csak véletlen egybeesés, de erre rímelt Kóka kommunikációja is. Április elsején még azzal rukkolt elõ, hogy egyben maradhat a koalíció, ha Gyurcsány veszi a kalapját. Sõt sajtóinformációk szerint még Lendvai Ildikót is felhívta: keresnének-e együtt miniszterelnök-jelöltet. Április 2-án viszont az SZDSZ elnöke már azt sulykolta: pártja összességében elégedetlen a reformokkal, és mindenképp válik. (A reformelégedetlenségnek akadtak elõzményei, Kóka például a kormánykabinet ülésein rendszeresen szekírozta Gyurcsányt, Kisst és Verest, hogy nem elég elkötelezettek a reformok mellett.)
Ebben a kommunikációs környezetben az MSZP vezetõsége nem tehetett mást, összezárt Gyurcsány mögött, ha fogcsikorgatva is. Ugyanis a tagság felzúdult a kókai zsaroláson, márpedig az országos elnökség sem mehet szembe a Gyurcsány bázisát adó talpasokkal. (Az MSZP-ben így hívják az egyszerû párttagokat. Emlékeztetõül: Gyurcsányt 2004 augusztusában épp ezen „mezei hadak” emelték miniszterelnök-jelölté az egész vezérkar által támogatott Kiss ellenében.)

Mondjon le a kormány!

Nem véletlen, hogy a kormányfõ-pártelnök ismét a tagsággal kívánja megerõsíttetni legitimációját, az más kérdés, hogy idõközben annyit vesztett támogatásából (például az új politikájáról tartott pártszavazáson csak az MSZP tagjainak 44 százaléka vette a fáradtságot, hogy voksoljon), hogy az elnökség képes volt megakadályozni két ilyen kísérletét. Elõször a pártértekezletet megelõzõ elnökségi ülésen forszírozta, hogy 2009 januárja-februárja helyett még nyár elõtt vezényeljék le a tisztújító kongresszust, ám mindössze hárman igenelték ötletét. Másodszor a most hétvégi elnökségi ülésen vetette fel, hogy a közeljövõben tervezett, az önálló kormányzás két évének programját szentesítõ kongresszuson az elnökség (vele együtt) ajánlja fel lemondását. Az indok: a kongresszus koalíciós kormányzásra adott felhatalmazást, most változott a helyzet, amire újra a küldöttek áldását kell kérni.
Csakhogy a jelek szerint Gyurcsány az elõrehozott tisztújítást próbálja visszacsempészni, ugyanis ha az elnökség lemond, akkor az alapszabály nem hagy játékteret, és elrendeli a tisztújítást. Ráadásul - érvelnek az MSZP vezérkarának tagjai - Gyur-csány összemossa a pártelnöki és a kormányfõi felelõsséget: az ország irányításáért ugyanis a kabinet felel, ajánlja fel hát lemondását a kormány. (Megjegyzendõ, hogy az MSZP-ben terjedõ pletykák szerint létezik egy olyan Gyurcsány-ötlet, ami szerint a kongresszusnak rögzítenie kellene, hogy a mindenkori kormányfõ egyben a pártelnök is, és fordítva. Mindenesetre, ha ez az alapszabály-módosítást igénylõ terv keresztülmenne, akkor semlegesíthetõ a fent említett év eleji menesztési szándék.)
Továbbá, magyarázzák az elnökség tagjai, egy tisztújító kongresszus most kész politikai öngyilkosság lenne. Miközben az MSZP-nek minden erejét az önálló (a kisebbségi jelzõ kikerült a kormányzati szótárból) kormányzásra kellene koncentrálni, egy három hónapot felemésztõ területi, helyi tisztújítás lebénítaná a pártot, sõt akár pártszakadáshoz is vezethet a rivalizálás. Emellett hiába nyerné meg a tisztújítást Gyurcsány az MSZP-ben, attól még a társadalomban nem lesz népszerûbb, magyarán: mit is nyer meg akkor?

Kényszerek

Úgyhogy jelenleg patthelyzet alakult ki: Gyurcsány nem képes összerántani egy tisztújító kongresszust, ahol a szocialista „nagyok” szerint is újraválasztanák, mivel még mindig bírja a tagság támogatásának 60 százalékát, az elnökség viszont kénytelen Gyurcsány mögött menetelni. Ezért valószínûleg marad a jövõ év elejére tervezett tisztújítás. Gyurcsány Ferencnek pedig egyetlen esélye van: markáns és társadalmilag elfogadott kormányzással feljebb kell tornáznia az MSZP népszerûségét. Különben megeshet, hogy a már említett „talpasok” hamarosan kihátrálnak mögüle, és körükben a 60 százalékos támogatottsága 50 százalék alá esik.
És közben valamiképp menedzselni kellene a koalíciós válságot is, vagy legalább meg kellene teremteni a parlamenti többséget. (Az ugyan igaz, hogy számtalan kérdést az MSZP-frakció 188 képviselõje is képes elrendezni, ám a nagy ügyekben bizton számíthatnak rá a szocialisták, hogy a külsõ támogatás árát az SZDSZ és az MDF is busásan megkéri, ha egyáltalán kötélnek állnak.)
Az MSZP hivatalosan még bízik abban, hogy a szabad demokraták április végi küldöttgyûlése visszatereli a kisebbik kormánypártot a koalíciós akolba, ám az SZDSZ országos tanácsának szinte egyöntetû koalíciós döntése után valószínûleg kár reménykedni. (H. Zs., N. Gy.)