Vissza a tartalomjegyzékhez

S. L.
Átalakítják Budapest legrondább metrómegállóját

Budapesten hamarosan átalakítják a Köki - Kőbánya-Kispest metróvégállomás - környékét, és a régi, ’80-as években épült, elavult épületkomplexumot egy teljesen újjal cserélik fel.


Fotó: Somorjai László

Az Új Köki Terminál háromszintes bevásárlóközponttal fog gazdagodni, 200 üzlettel és különféle szolgáltató egységekkel (éttermek, irodák, kávézók, szórakoztató egységek), a mozgáskorlátozottak számára négy külön lift épül, az új parkolót pedig kerékpártárolóval is ellátják majd. A csomóponton, ahol naponta mintegy 200 ezer ember halad keresztül, a metró peronjával párhuzamosan húzódó, fedett autóbusz-végállomást is kialakítanak, s az utasoknak könnyebb lesz az átszállás - ígérik a beruházók, a R-CO Ingatlanforgalmazó Zrt. és a BKV Zrt. megbízottjai, akik egyben úgy látják: Budapest nemcsak „egyik szégyenfoltjától” szabadul majd meg, hanem a Köki a város legkorszerűbb központjává is válhat. Az ütemterv szerint a fejlesztések 2009 végére fejeződnek be a környéken.