Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Dacpolitika foglya Sólyom
Parlament kontra államfő

Lapzártánkat követően látja vendégül a parlamenti frakciók vezetőit Sólyom László, miután a hét elején újabb két ombudsmanjelöltjére mondott nemet az országgyűlés. A jelek szerint a köztársasági elnök nem fogja tudni megtörni azt az íratlan szabályon alapuló tradíciót, amelynek értelmében pártok közötti alku eredményeként születik konszenzus a jelöltek személyéről. Lapunk nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy a következő jelölés előtt az államfő „rászánja magát az egyeztetésre”.

A hét elején zajlott a második fordulója annak a csatának, amely a parlament és Sólyom László között dúl. Az országgyűlési biztosokat ugyanis a köztársasági elnök jelölése alapján választja az Országgyűlés kétharmados többséggel hatéves időtartamra, ám a T. Ház ismét elutasította az államfő jelöltjeit: Fülöp Sándort és Zombor Ferencet. Mivel egy páros - Nagy Boldizsár és Péterfalvi Attila - „elvérzett” már decemberben, sejteni lehetett, hogy ha a köztársaság elnöke nem változtat jelölési gyakorlatán, ezúttal is kellemetlen helyzetbe kerülnek az általa kiválasztott kiváló szakemberek.
Az MSZP jó előre be is jelentette, hogy nem fogja támogatni az adatvédelmi biztos személyét, a jövő nemzedékek ombudsmanjának jelölésével kapcsolatban lelkiismereti szavazást rendelt el. Az SZDSZ szintén úgy döntött, hogy nem támogatja a jelölteket, bár a liberális párt környezetvédelmi minisztere, Fodor Gábor szimpátiájáról biztosította a jövő nemzedékek ombudsmanjelöltjét.
„Nagyon sajnálom, hogy az országgyűlés a két jelöltet nem választotta meg” - mondta el a köztársasági elnök, aki természetesen tudta, hogy újabb párosa sem kerül pozícióba. Az államfő hiányolta a pártok konkrét indokait, és bejelentette, hogy - lapzártánk után - csütörtökön meghívja a frakcióvezetőket a Sándor-palotába, és megpróbálja nekik elmagyarázni, miért nem hajlandó velük, a korábbi gyakorlatnak megfelelően előre egyeztetni. Minderre - mint mondta - „nagyon súlyos” és „alkotmányos” indokai vannak. „Az egyeztetés azt jelentené, hogy előzőleg titkos alkukat kötünk, az én célkitűzésem pedig az, hogy a nyilvánosság előtt folyjon ez a procedúra” - érvelt Sólyom.
Az aktuális jelöltek meghallgatásánál az alkotmányügyi bizottság szocialista elnöke képviselte az MSZP álláspontját. Avarkeszi Dezső jegyzőkönyvben rögzített szavai szerint a nagyobbik kormányzópárt továbbra is aggályosnak tartja azt a gyakorlatot, ahogyan a köztársasági elnök úr az országgyűlés által választott tisztségviselők jelölése tekintetében eljár, azaz, hogy nem egyeztet előzetesen a pártokkal.
Ami viszont meglepő, hogy az elnök iránti lojalitás miatt igennel szavazó Fidesz ezúttal egy platformra került a szocialistákkal. „A Fidesz tudomásul veszi az elnök törvényes és alkotmányos eljárását a jelölések tekintetében, de nem tartja azt célszerűnek. Sólyom Lászlónak meg kell fontolnia, milyen módon gyakorolja az őt megillető jogokat” - mondta el lapunknak Répássy Róbert. A legnagyobb ellenzéki párt frakcióigazgatója úgy véli: abból, hogy a köztársasági elnök nem a parlamenti pártok akaratának automatikus végrehajtója, nem következik az, hogy kész tények elé állíthatja a pártokat. Az alkotmányos szerveknek ugyanis együtt kell működniük azért, hogy ne szuverenitási vita legyen a köz érdekeit szolgáló ügyekből.
A parlamenti demokráciákban normális és szükséges dolog, hogy a minősített többségű döntések politikai alkuk eredményeként születnek meg - állítja Répássy, és hozzáteszi, hogy az államfő eddig sikeresen megválasztott jelöltjei is politikai érdekek egyeztetése eredményeként maradtak fent a parlamenti rostán.
Az elnöki hivatalban azonban épp Sólyom László elveihez való ragaszkodásának gyümölcseként értékelik Kállai Ernő, Szabó Máté ombudsmanok és Kovács Tamás legfőbb ügyész sikeres megválasztását. „Az államfő keresi a lehetőséget a kialakult helyzet megoldására, ami nem lehet az, hogy visszatér egy rossz gyakorlathoz” - mondta el a Heteknek Kumin Ferenc, aki szerint a pártok azért sincsenek általuk kész tények elé állítva, mert elegendő idejük van, hogy tájékozódjanak a jelölt személyét illetően, és kifogásaikat a szakbizottságokban szóvá tegyék. Ilyen azonban sem a mostani, sem a decemberi szavazás előtt nem történt. Az elnöki hivatal Stratégiai és Kommunikációs Főosztályának vezetője szerint véget kell vetni annak, hogy a nyilvánosság előtt nem deklarált indok miatt utasítják el a legrátermettebb szakembereket.
Véleményével nincs egyedül, ám a parlamenti pártok mindezt nem úgy képzelik el, hogy akit csak kitalál az államfő, azt ők elvtelenül megszavazzák. Répássy egyenesen az „elmélet és a gyakorlat konfliktusaként” jellemzi a kialakult helyzetet, és arra figyelmeztet, hogy a köztársasági elnök nem egy légüres térben lebegő autonóm szereplő, hanem többféle politikai érdek és erővonal ütközőzónájában áll. „Ha ez így megy tovább, egy olyan nemkívánatos helyzet állhat elő a Fidesz számára, amelyben a kompromisszum hiánya miatt valójában csak azokból lehet közjogi szereplő, akiket a szocialisták is támogatnak” - érvel a Fidesz jogi kabinetjének vezetője, és bevallása szerint az is aggasztja, hogy a vita elmélyülése kontraszelekcióhoz vezethet. Ezalatt azt érti, hogy a jelölési „izmozás” sokadik fordulója után egyre kevesebben és egyre alkalmatlanabbak fogják majd elvállalni a szerepeket, akik politikailag ugyan megfelelőek, de szakmailag nem a piramis csúcsán tartózkodnak.
„Nem az alkotmányos szereposztáshoz való ragaszkodás, hanem éppen a pártok alkui vezethetnek kontraszelekcióhoz a jelölési folyamatban” - mondja erre Kumin Ferenc, jelezve, hogy valamennyi vonatkozó jogszabály szellemisége azt követeli meg: a pártpolitika minél inkább maradjon ki a független intézmények autonóm vezetőiről zajló jelölési folyamatból.
Márpedig az igazán nagy hal még hátra van: a Legfelsőbb Bíróság elnökének megválasztása során nem engedhető meg, hogy széke - az adatvédelmi biztoséhoz hasonlóan - hónapokig üresen álljon. A Fidesznek egyébiránt az a gyanúja, hogy a szocialisták már Lomnici Zoltán utódlására készülve „keménykednek” az ombudsmanok ügyében, és már előre jelzik Sólyomnak: az eddigi jelölési technika nem vezet majd eredményre. (A szocialisták már kiszivárogtatták, hogy mennyire elégedetlenek Sólyom ez irányú lépéseivel, például Lomnici szempontjából megalázónak tartják, hogy az államfő nem jelölte újra e tisztségre - a szerk.)
Lapunk nem hivatalos forrásból úgy értesült, hogy a következő jelölés előtt az államfő „rászánja magát az egyeztetésre”. És az MDF időközben napvilágot látott javaslata is arról győzködi Sólyomot, hogy „a jövőben a Sándor- palotában ismertesse előzetesen jelölési szándékait a parlamenti pártok elnökeivel vagy frakcióvezetőivel”.