Vissza a tartalomjegyzékhez

Piros Péter
Ideológiai front
A szocializmusról szavazhatunk – vagy mégsem?

Ötágú vörös csillaggal és „Népszavazás a szocializmusról” szlogennel kampányol az SZDSZ a március 9-ei népszavazás ellen. A politikai paletta mindkét oldalán kiakadtak ezen.


Kóka János

Kóka János pártelnök kampány-megnyitóján jelentette be, hogy központi mondanivalójuk egyetlen mondat lesz: „Mondjunk nemet a szocializmusra.” Azóta óriásplakátokon köszön vissza nagyjából ugyanez a szöveg, plusz némi dekoráció: egy magyar zászló mellett elhelyezkedő, ötágúnak és vörösnek látszó csillag. A plakát jelképrendszere a Fidesz kampányát igyekszik kifigurázni.


Tarlós István

„Ahhoz, hogy értelmezni lehessen ezt az üzenetet, először arra lenne szükség, hogy maguk a koalíciós partnerek megegyezzenek egymással a témában” - értékelt Tarlós István, a Fidesz kampányának irányítója.
A Heteknek nyilatkozó politikus szerint a legnagyobb kérdés jelenleg az, hogy mit szól ehhez az egész kampányhoz az MSZP, melynek nevében szerepel a „szocialista” szó. „Csak úgy tudom ezt az egészet értelmezni, hogy az SZDSZ saját elveinek feladására szólítja fel nemcsak saját koalíciós partnerét, hanem a hozzá kötődő baloldali szavazókat is” - tette hozzá a Fidesz kampányvezetője.
Természetesen szerettük volna megismerni a nagyobbik kormányzó párt álláspontját is, ám valamennyi fórumon zárt ajtókkal találkoztunk.


Thürmer Gyula

Thürmer Gyulának, a Magyar Kommunista Munkáspárt elnökének viszont határozott véleménye van. Megkeresésünkre elmondta, hogy „liberális undormányként” tartja számon az SZDSZ mondandóját, amit szerinte a párt azért talált ki, hogy „saját, úri közönségét szórakoztassa általa viccesnek vélt dolgokkal”.


Krausz Tamás

„Húsz éve nincs itt kommunizmus, az pedig politikai amatörizmus, hogy most egy párt ezzel próbálja riogatni az embereket” - mondja Krausz Tamás, az MSZP Baloldali Tömörülés Platformjának alelnöke. Az ELTE professzora szintén nem rokonszenvezik a liberálisok ötletével, sőt, „a párt kisebbrendűségi érzésének kifejeződését” látja benne, amit „kontraproduktív harakiriként” jellemzett a Heteknek. Meggyőződése, hogy a szöveg a kispárt bukását készíti elő. ()