Vissza a tartalomjegyzékhez

Papp Levente, Brüsszel
Nem kukoricáznak
Vége az olcsó élelmiszernek

Változatos évet nyitottunk meg: a világgazdaság számos érdekes, mozgalmas eseményt ígér. Nincs elemző, aki megmondhatná, meddig tart az amerikai pénzpiaci krízis, milyen mértékben lassul le a világgazdaság növekedése, milyen szerepet hasít ki magának Kína és India, hol áll meg az olaj ára.


Fotó: Somorjai László

Eddig csupán az energiaárak drasztikus emelkedése sokkolta a fogyasztói társadalmat, az idén azonban újabb „rém” is felütheti a fejét: az élelmiszerárak megugrása. 2007-ben a búza és a kukorica világpiaci ára rekordmagasságokat ért el. Más gabonafélék, sőt a húsok ára is stabilan emelkedett, ami egy közel harmincéves stagnáló élelmiszerártendencia végét jelzi. A fő ok az Economist gazdasági lap elemző cikke szerint Kína és India lakosságának életszínvonal-emelkedése, valamint az USA bioetanol-programja. Fejlett agráriummal rendelkező gazdaságok, így hazánk is, nyerhetnek rajta.
Észre sem vettük, hogy évtizedekig milyen olcsó élelmiszerárakkal kényeztetett el minket a világpiac. Az IMF élelmiszerár-indexe 2005-ben alacsonyabb volt, mint 1974-ben, ami azt jelenti, hogy az inflációt leszámítva, az alapélelmiszerek reálértéke az elmúlt harminc évben háromnegyedével csökkent a világpiacon. Fontos megjegyezni, hogy ez a megállapítás az alapélelmiszerekre vonatkozik, mivel az élelmiszeripar számos új terméket fejlesztett, és a hozzáadott értékkel alaposan megnövelte a kiskereskedések polcain található kész élelmiszerek árát. Összességében ma a fejlett országokban jóval kevesebbet költenek élelmiszerre, mint negyven évvel ezelőtt. Egy átlag amerikai a hatvanas években a fizetése negyedét költötte élelmiszerre, 2005-ben ugyanez a kiadás a fizetésének kevesebb, mint hetedrészét tette ki. A londoni Nemzetközi Gabonatanács jelentése szerint 2007-ben az 1,66 milliárd tonnás gabonatermés rekordnak számít, és 89 millió tonnával meghaladja az előző évit. Ez a hatalmas mennyiség sem volt elegendő ahhoz, hogy az árak ne emelkedjenek. Ez a tény arra figyelmeztet, hogy valami gyökeres változás zajlik a világ élelmiszerpiacain.

Kína és India

Semmi rejtélyes dolog nem történt, csupán irtózatosan megnőtt a fizetőképes kereslet a gabona és más élelmiszerek iránt. Hogy miért? Az egyik ok: Kína és India feltörekvő gazdaságai egyre magasabb életszínvonalat biztosítanak az ott élő közel kétmilliárd ember számára. 1985-ben egy átlag kínai fogyasztó évente 20 kiló hús megvásárlását engedhette meg magának, ezzel szemben idén már 50 kiló húst vásárolt. Általános jellemző a fejlődő országokban, hogy amíg a gabonafélék iránti kereslet 1980 óta állandó, addig a hús iránti fizetőképes kereslet megduplázódott. Napjainkban 200-250 millió tonnával több gabonát használnak fel az állatok takarmányozására, mint húsz évvel ezelőtt. Sokkal több gabona fogy el, ha az emberek a szükséges kalóriákat hús formájában fogyasztják el, mintha gabonaféléket ennének. Egy kiló sertéshús termeléséhez három kiló takarmánygabona szükséges, egy kiló marhahús pedig már nyolc kiló takarmánygabonát feltételez. Az étkezési szokások megváltozása a fejlődő országokban megsokszorozza a világ gabonaszükségleteit. Mindez azonban önmagában még kevés lenne ilyen mértékű globális változáshoz.

Az USA és az EU

A kőolaj világpiaci árának instabilitása, valamint a globális felmelegedés okainak leküzdése miatt elindult bioetanol-program végképp megadta a kegyelemdöfést az alacsony gabonaáraknak. 2000-ben 15 millió tonna kukoricából állítottak elő bioetanolt az USA-ban. 2007-ben ez a mennyiség már 85 millió tonnára ugrott, és a magas olajárak garantálják a következő években a még drasztikusabb növekedést. A gabonaár-emelkedés fő oka a bioetanol. Mióta a kukorica ilyen jól eladható, az amerikai farmerek egyre több földjüket vetik be vele, csökkentve más növények termelését. Ez más gabonafélék árát is felverte. 2007-ben 335 millió tonnával több kukoricát termeltek az USA-ban, több, mint negyedével többet az előző évinél.
A harmadik ok, ami az alapélelmiszerek drasztikus drágulását idézheti elő, az Európai Unió agrártámogatásainak alapos megnyirbálása. Az immár 27 tagállamra bővített EU ugyanis nem engedhette meg magának, hogy a keleti bővítés után csatlakozott, javarészt a mezőgazdaságra épülő gazdaságú tagállamok ugyanolyan mértékű támogatásokat élvezzenek, mint amit évtizedekig megkaptak a nyugat-európai tagállamok. Ezért az EU „demokratikus” módon minden tagállam agrártámogatását lecsökkentette, és az eurómilliárdok olyan projektekbe vándorolnak, mint a Galileo űrprogram, ami jó néhány év múlva ugyan segíthet a mezőgazdasági termelés kontrollálásában, azonban aligha csökkenti az élelmiszerárakat.

Nyertesek és vesztesek

Első pillantásra úgy tűnhet, ha az élelmiszerárak emelkednek, akkor ennek csak vesztesei lesznek. Ez természetesen nem így van, mivel a magasabb áron értékesítő termelők mindenképpen nyernek. A Világbank adatai szerint a fejlődő országokban hárommilliárd ember, a világ szegény lakosságának mintegy háromnegyede lakik vidéki területeken. Közülük 2,5 milliárdan élnek a mezőgazdaságból. Elvileg ők mind nyerhetnek a gabona és a hús világpiaci árának emelkedésén. A valóságban azonban ők olyan olcsón dolgoznak, hogy többet veszítenek a kiskereskedésekben vásárolt élelmiszerek áremelkedésével, mint amennyit nyernek az alapélelmiszerek előállítása és értékesítése során. Biztosan veszítenek majd a nagy élelmiszer-importőr országok. Japán és Szaúd-Arábia talán észre sem veszi az áremelkedést, annál inkább a szegény ázsiai államok (Banglades és Nepál), valamint az afrikai importőrök, Benin és Niger. Gary Becker Nobel-díjas amerikai közgazdász szerint, ha az élelmiszerárak 30 százalékkal megemelkednek, ez a gazdag országokban 3 százalékos életszínvonal-csökkenést eredményez, míg a legszegényebb országokban 20 százalékkal csökkentheti az átlag-életszínvonalat. Ez a gyakorlatban tömeges éhínségeket jelentene a szegény államokban. Sajnálatos módon az élelmiszersegélyek mennyisége már 2007-ben jelentősen lecsökkent a magasabb világpiaci árak következtében. A legnagyobb vesztesek tehát a legszegényebb országok. Az USA bioetanol-programja és az EU űrprogramja leginkább azoknak kerül majd sokba, akik nem juthatnak hozzá az életben maradásukhoz szükséges alapélelmiszerekhez. A fejlett agráriummal rendelkező államok mindenképpen nyernek. Makrogazdasági szinten Magyarország is a nyertesek között lehet, ha a termelők az értékesítés során a magasabb árakat érvényesíteni tudják.