Vissza a tartalomjegyzékhez


Tarzan üvöltése: Nem lehet szabadalom

Edgar Rice Burroughs regényes kalandjain és a belőle készült filmeken nevelkedett minden ember tudja, hogy Tarzan üvöltésére az őserdő minden lakója felelt.

Az Európai Unió szabadalmi hivatala szerint azonban nem lehet azonosítani, ezért szabadalom sem lehet belőle. A kérelmet a regényíró örökösei indították el, mivel ez lehetővé tette volna számukra, hogy eladhassák, illetve megakadályozzák, hogy mások zsebeljék be a hasznát. A szabadalmi hivatal annak alapján mondott nemet, hogy reprodukálták az üvöltés modulációit, de lehetetlen volt az előállított anyagból megállapítani, hogy emberi hang vagy valami más. Az örökösök azonban nem adták fel, most elektronikus formában mutatták be az ominózus üvöltést Brüsszelnek, és új döntést várnak. Hogy Johnny Weissmüller hajdani kiáltása miből állt, máig nem világos. Az egykori olimpiai bajnok úszó azt mondta, hogy a jódli ihlette, amelynek gyerekkorában nagy művelője volt. Az MGM szerint állatok hangját is hozzákeverték. Megint mások arra esküsznek, hogy a hang valójában egy tenoré volt.