Vissza a tartalomjegyzékhez

Tamás Csilla
Ej – biztosan – ráérünk arra még?
Karácsonyi kalkuláció – kicsit másként 3. rész

A karácsonyi sürgés-forgás főszereplői között - a gyerekek után - vétek lenne kihagyni a nagyszülőket, hiszen az ünnepek nélkülük, valljuk be, sokkal szegényebbek volnának. E heti írásunk célja az, hogy a médiában manapság gyakran hangoztatott demográfiai válság ellenére megnézzük, mit tehetünk annak érdekében, hogy 10-20-30-40 év múlva a legfőbb gondunk nekünk is az unokák és gyerekeink megörvendeztetése legyen.

Ahhoz, hogy mindenki értse, miért is nem olyan egyértelmű, hogy a több évtizedes munka után jöhet a jól megérdemelt pihenés és nyugodt öregkor, be kell vállalnunk egy kis ünneprontást. „Nem irigylem magunkat: az elkövetkező két-három évtizedben gyilkos cunamik csapnak le ránk. Már közeledik a hullámfront, nem sokáig napfürdőzhetünk tovább a politikai önbecsapás illuzórikus tengerpartjain” - fogalmazott nemrégiben egy jövőbiztosítási szakértő a jelenlegi nyugdíjrendszer és a jövőbeni kilátások kapcsán. Mik ezek a hullámfrontok, amelyek ráadásul még negatívan gerjesztik is egymást?
Kezdjük a legtöbbet emlegetett problémával, mely nem csupán hazánk gazdasági szakembereinek okoz fejtörést, hanem egész Európában komoly gondot jelent: az elöregedéssel. Európa lakossága a legidősebb a világon. Az öreg kontinensen élő emberek 21 százaléka 60 évesnél idősebb. A Világbanknak egy nemrégiben készült jelentése szerint Magyarországon 2025-re 40 százalékkal megnő a 65 év felettiek aránya, vagyis minden ötödik állampolgár 65 évnél idősebb lesz. Egy másik tanulmány azt állítja, hogy míg ma három emberre jut két nyugdíjas, 2020-ra mindenkire jut majd egy. Ma három millió nyugdíjasunk van, 2020-ban négy millió lesz. Mindamellett, hogy az idősek száma nagy arányban növekszik, a születések, majd az idővel aktívvá válók száma csökken.
A demográfiai változások mellett még egy komoly kihívással is szembe kell néznünk: Jelenlegi nyugdíjrendszerünk alapja az úgynevezett felosztó-kirovó rendszer, melynek alapelve, hogy a dolgozó népesség tartja el az időseket, azaz az aktív dolgozók járulékaiból finanszírozzák a mindenkori nyugdíjkifizetéseket.
Ha csupán e két fő tényezőt vetjük össze, már rögtön megértjük, miért is olyan fontos a mostanság oly sokat emlegetett reform, és akkor még nem is beszéltünk más, a válságközeli helyzetet tovább fokozó összefüggésekről, mint a várható élettartam és ezzel együtt az inaktív időszak meghosszabbodása - ami egyébként egy örömteli tény -, emellett a születések számának évről évre való csökkenése - ami viszont elszomorító -, vagy az egészségellátás válsága. Már a mai nyugdíjakból is jól látható, hogy az állam reformeszközei (nyugdíjkorhatár emelése, kifizetések csökkentése) végesek, ráadásul igen fájdalmasak is. A szakemberek szerint azonban a csúcspont 2015 körül várható, amikor az úgynevezett Ratkó-generáció (1950-1953) eléri a nyugdíjkorhatárt. A kép még riasztóbb, ha meggondoljuk, hogy e korosztály nagy része önfoglalkoztató vállalkozóként dolgozik ma, és többnyire a minimálbér után fizeti a közterheket.
Nos, mit tehetünk? A kiegyensúlyozott, boldog nyugdíjaskor egyik legfontosabb feltétele az anyagi biztonság. Ez pedig már csak a legritkább esetben teremthető meg öregkorban, erre fiatalon kell előkészülni. Jó hír, hogy főként Amerikában és Nyugat-Európában már bizonyították életképességüket az előző két cikkünkben már említett, különféle hosszú távú öngondoskodási rendszerek. Olyannyira, hogy például az USA lakosságának kezében lévő magánvagyon közel 75 százalékát napjainkban a 60 év feletti állampolgárok birtokolják. Érdemes tehát ismét kalkulálni; a fiatalabb korosztály egészen lelkesítő számokkal találkozhat majd a hosszú időtáv miatt, ami a kamatoskamat-számítás egyik lényegi eleme, de az idősebbek sem fognak csalódni.