Az Amerikai Filmintézet életműdíjjal jutalmazta Al Pacino amerikai
filmszínészt, aki - mint októberben kiderült - sajnos mégsem szerepel a
hazánkban készülő Diótörő című musicalben. A magányos farkas életet élő
„Keresztapáról” a kritikusok, kollégák, rajongók szuperlatívuszokban beszélnek.
Októberben megjelent Életem című interjúkötetét Lawrence Grobel amerikai
újságíró huszonhét év randevúi során gyűjtötte egybe. Bár a színész nem éppen az
a kitárulkozós fajta, a Marlon Brando-riportkönyv készítőjével mégis hajlandó
volt találkozni.
Alfredo James Pacino színészgenerációjának egyik legjobban képzett
képviselője, rejtélyes üzenetű filmjeiben titokzatos, sejtelmes alakokat
személyesít meg a legszívesebben. A Vanity Fair amerikai magazin szerint Al
legjobb filmjei a hatalom paradox megnyilvánulásairól szólnak, többnyire az
alvilághoz vagy az igazságosztókhoz kapcsolódva. Hollywood elismerése dacára
Pacino fényűzés nélkül, egyedül éli puritán életét szerény manhattani
albérletében kedvenceivel, Shakespearrel, Brechttel és Beethovennel.
Hallgatag, érdekes ember benyomását kelti, még az újságíró dörzsöltsége,
valamint a majd’ harminc éve zajló beszélgetéseik is kevésnek bizonyultak ahhoz,
hogy kiderüljön, valójában milyen szerzet. Ő maga azt állítja: „a munkám mondja
el igazán, ki is vagyok. A munkám szinte az életem.”
Szülei olaszok, míg nagyszülei a maffia szülőhazájából, a szicíliai Corleone
városából emigráltak. Al Kelet-Harlemben született, és egy igazi
olvasztótégelyben, a sokszínű Dél-Bronxban nőtt fel kilencedmagával,
nagynénikkel, nagybácsikkal és azok gyerekeivel lakott egy háromszobás lakásban,
nyomorúságban. Apja már csecsemőkorában elhagyta őket. Mint a legtöbb gyerek, ő
is profi baseballjátékosnak készült. Kilencévesen cigarettázott, tízévesen a
dohányt rágta, majd egy évvel később már pipázott. Mivel lépten-nyomon a
színészeket utánozta, már tizenkét évesen Marlon Brandónak nézték, ezért a Sonny
becenévre hallgató Alt később Színésznek is hívták. Elmondása szerint egy
belevaló new york-i Huckleberry Finnhez hasonló életet élt. Anyja és nagyapja,
de valójában az „utca” nevelte. Tizenhét évesen kidobták az iskolából. Ivott,
digókkal lógott, bajt kevert, a taníttatásra szánt pénz is elfogyott, így
dolgoznia kellett. Imádta a munkát: volt kifutófiú, cipőbolti eladó, áruházi
ellenőr, újságárus, cipőpucoló, költöztető, küldönc, jegyszedő, kerékpáros
futár, zöldségfarmon paradicsomot válogatott, és friss gyümölcsöt törölgetett
fényesre.