Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Szakad-e a Magyar Gárda?
Kell egy csapat

Minden ellenkező híreszteléssel szemben a Magyar Gárda él és virul, vezetője pedig kifejezetten jó eredménynek tartja az „ellenséges” környezetben kivívott eredményeket.


Fotó: Somorjai László

Az augusztusban a Budai Várban felesküdött első ötvenhat magyar gárdista október végén újabb hatszázzal egészült ki, így a sokak szerint szélsőjobboldali szervezet két hónap alatt megtízszerezte létszámát. „Ráadásul úgy, hogy mind az öt parlamenti párt elítélte létünket, az ügyészség pedig vizsgálatot kezdeményezett ellenünk” - értékelte az „ellenséges környezetben” megtett út jelentőségét a Heteknek Vona Gábor, a Magyar Gárda Egyesület elnöke.
A szervezet fellépését több jogász is törvénysértőnek nevezte, és mint - többek között Halmai Gábor egyetemi tanár - elmondták: furcsállják, hogy az ügyészség nem kezdeményezett eljárást, hiszen a fennálló törvények és a Magyar Gárdáról ismert információk alapján erre minden alapja megvan.
Nos, a Fővárosi Főügyészség egy idő után vizsgálódni kezdett a szervezet háza táján, és október közepén megállapította: „a Magyar Gárda Egyesület jogsértő magatartást folytat azzal, hogy a honlapján található nyilatkozatban katasztrófa-, rend- és polgárvédelmi feladatokat is célul tűzött ki, habár ezt a bírósághoz benyújtott alapszabály nem tartalmazta”.
A Gárda közleményben válaszolt: a honlapján található, félreérthető nyilatkozatból az ügyészség által kifogásolt részt ideiglenesen - a jogi helyzet rendezéséig - törölték, a továbbiakban pedig módosítják alapszabályukat. Arra a felvetésre, hogy az augusztusban beharangozott kétezer újabb taggal szemben októberben „csak” hatszázan esküdtek fel, Vona elmondta: a kétezres létszám az akkori jelentkezőkre vonatkozott, ám nem mindenkit vesznek fel a Gárdába. Jelenleg egyébként ötezer új jelentkezőről tudnak, ráadásul az elnök szerint sok olyan szimpatizánsuk is van, akik támogatják a céljaikat, ám a Gárda jelentős elutasítottsága miatt nyíltan nem mernek csatlakozni a szervezethez.
A HVG szerint kilépett a Gárdából Usztics Mátyás színész, a szervezet egyik emblematikus figurája. A valóság ezzel szemben az, hogy Usztics nem lépett ki a Gárdából - tájékoztatott Vona Gábor, és hozzátette: helyreigazítást kérnek a hetilaptól.
A szélsőjobboldali Kurucinfo arról írt, hogy két gárdatagot kizártak, mert részt vettek az Erzsébet híd október 26-ai elfoglalási kísérletében. Vona ezt az állítást is cáfolta. Mint mondta, nincs tudomása sem a részvételről, sem a retorzióról. A gárda nevében biztosan nem volt ott senki, arra pedig nincs joga, hogy a tagokat magánemberi minőségükben ellenőrizze.
Október közepén püspöki elmarasztalást kapott Csuka Tamás, Vác-alsóváros református lelkipásztora, egykori tábori püspök, aki a Magyar Gárda Budai Várban tartott rendezvényén megáldotta az árpádsávos zászlót - jelentette be a hírt Szabó István, az elmarasztalást megfogalmazó dunamelléki református püspök.
Vona Gábor ezzel kapcsolatban a Heteknek azt mondta: nem tulajdonít túl nagy jelentőséget a püspöki reakciónak, inkább a jövőre koncentrál. Konkrétan például arra a népfőiskolára, melyet jövő szeptemberben kívánnak elindítani, nyilván az ideológiai utánpótlás biztosításához. A Gárda távlati tervei között szerepel egy biztosítótársaság létrehozása is. „Feltehetően vannak olyan pénzemberek, akik azonosulnak a céljainkkal” - felelte Vona a biztosító anyagi bázisát firtató kérdésünkre.
Az elnök tehát kifejezetten sikeresnek értékeli a Gárda két hónapos történetét. Ellentétben Budaházy Györggyel, aki az október 22-ei, végül utcai harcokhoz vezető szélsőjobboldali rendezvényen azt mondta: örül a Magyar Gárda hatszáz új tagjának, azt azonban szomorúnak tartja, hogy közülük mindössze ötvenen jelentek meg a később az Operaházhoz vonuló tömegben.