Vissza a tartalomjegyzékhez

Lukács András
Szakadhat Belgium

Tavaly decemberben a belga állami televízió műsora még viccnek szánta bejelentését, hogy az ország kettészakadt, a király pedig elmenekült - mára azonban az álhír egyre inkább megvalósulni látszik. A nyári általános választásokat követően Belgiumnak máig nincs új kormánya, és az is elképzelhető, hogy II. Albert királynak már a közeljövőben nem lesz országa. Belgium ugyanis a jelek szerint bármikor kettéválhat, egy Kis-Hollandia típusú flamand és egy vallon országra. Nagy kérdés, hogy ha ez megtörténik, hova fog tartozni Brüsszel, az Európai Unió fővárosa.


II. Albert belga király. Országa foszlóban

A június 10-ei általános választásokon Flandriában a kereszténydemokraták, Vallóniában pedig a liberálisok kerültek többségbe, együtt összesen 81 képviselői helyet szerezve a 150 fős képviselőházban. Ez elméletileg elegendő lett volna egy jobbközép kormány megalakításához, a két politikai formáció azonban nem jutott dűlőre a flamandok által szorgalmazott intézményi átalakítások kérdésében, melyeknek tétje a nagyobb flamand autonómia.
II. Albert király július 15-én a választásokon győztes flamand kereszténydemokrata párt elnökét, Yves Leterme-et bízta meg kormányalakítással, aki azonban öt héttel később visszaadta a királytól kapott megbízást, mert nem tudta összehangolni a flamand követeléseket a lehetséges vallon koalíciós partnerek szándékaival. Ezt követően bízta meg II. Albert Herman Van Rompuy flamand kereszténydemokrata képviselőt, a képviselőház elnökét, hogy végezzen „felderítő” munkát, ki lenne képes szövetségi kormányt alakítani.
A vizsgálat eredményeként a király újra Yves Leterme-et kérte fel kormányalakításra, a siker azonban továbbra is várat magára: még mindig nincs belga kormány, bár a kormányzás autonómiát nem érintő kérdéseiben némi előrehaladást sikerült elérni. A döntő kérdés azonban természetesen a szélesebb flamand autonómia, amelyről azonban a vallonok hallani sem akarnak - Belgium léte ugyanis a vallonok számára számos gazdasági előnnyel jár. A mintegy kétszáz éven át tartó vallon prosperitást követően mára a flamandok által lakott terület számít az ország gazdagabb részének, sok flamand szerint ők tartják el a „lusta vallonokat”. A flamandoknak azonban nem csak ez a panaszuk a vallonokkal szemben: a flamand közvélemény egyre jobban nehezményezi, hogy bár a holland évtizedek óta szintén hivatalos nyelv Belgiumban, a bíróságokon, a kórházakban sok esetben csak franciául állnak velük szóba, és kevés vallon hajlandó megtanulni hollandul.
Ez a véleménye a kormányalakításra felkért Yves Leterme-nek is - aki vallon anyától és flamand apától származik -, akinek a kérdésben tett megjegyzése szintén felszította a kedélyeket. Leterme a francia Liberationnak nyilatkozva még 2006-ban jelentette ki, hogy „úgy tűnik, a francia anyanyelvűek képtelenek a holland nyelv elsajátítására”. A (mérsékelt) flamand álláspontot jól jellemzi Leterme véleménye, aki szerint csak néhány dologról lehet azt mondani, hogy valóban belga: „a király, a futballcsapat és néhány sör”.
Leterme-nek a kormányalakítási felkérést követően sem sikerült elnyernie a vallonok szimpátiáját: arra a kérdésre, hogy mi a belga himnusz szövege, véletlenül a Marseillaise, vagyis a francia himnusz sorait kezdte el idézni.
Míg a vallon politikai elit hallani sem akar az elválásról, a flamand politikusok egyre gyakrabban beszélnek a „Csehszlovákia-opcióról”, vagyis a békés válásról, amellyel szerintük mindkét fél jobban járna. Bart de Wever flamand politikus a Nieuw-Vlaamse Alliantie (Új Flamand Szövetség) nevű politikai formáció elnöke, Leterme egyik lehetséges koalíciós partnere szerint „jobban együtt tudunk működni jó szomszédokként, mint boldogtalan házastársakként”. Ennél is nyíltabban fogalmaz a Het Laatste Nieuws. A legnagyobb példányszámú belga napilap szerint „lehetetlen úgy egy országban együtt élni, hogy a kisebbség megakadályozza a többséget szándékai megvalósításában”.
A válás tehát egyre közelibb, és többek szerint mindeddig csak azért nem következett be, mert nincs konkrét terv arra, kihez fog tartozni a flamand területen fekvő Brüsszel - egyes tervek szerint az amerikai főváros, Washington DC mintájára nem Flandriához, hanem Európához tartozna -, és mi legyen a királyi családdal. A francia Le Figaro egyik közelmúltbeli publicisztikájában azt is felvetette, hogy ha valóban válásra kerül a sor, Franciaország annektálhatná a vallon országrészt.