Vissza a tartalomjegyzékhez

Hazafi Zsolt, Szlazsánszky Ferenc
Elit, korrupció és a képmutatás
Amilyen a nép, olyanok a vezetői? Interjú Fleck Zoltán jogszociológussal

Mi a sejtése, ha egy kisvárosban, nevezetesen Kiskunhalason, két fiatalember hatvanmilliónyi pályázati pénzt tudott szürke-fekete utakra terelni, akkor országosan mekkora az az összeg, ami illegálisan vándorol?
- Ezt nagyon nehéz lenne megbecsülni. A korrupció velejárója, hogy csak akkor tudunk konkrétumot, ha valami kiderül.

Hogyan lehetne változtatni? Népszavazással, új törvényekkel vagy az Állami Számvevőszék ellenőrzési jogkörének szigorításával?
- A népszavazást képmutatásnak tartanám, mert a feladat megoldása a pártok dolga. Ami az Állami Számvevőszéket illeti: ez egy alkotmányosan független, nagy presztízsű intézmény, amely azért jött létre, hogy ellenőrizze a közpénzek felhasználását, ám a tapasztalatok szerint ezt nem eléggé hatékonyan teszi.
A kampányfinanszírozási törvény tarthatatlansága tizenhét éve közismert. Miért halogatják a változtatást?
- A döntéshozók nyilván nem éreznek kényszerítő erőt. A korrupció jelentős kulturális kérdés is, mindig az adott társadalomban kell értelmezni. Magyarországra jellemző egyfajta képmutatás, összekacsintás és elnézés. A korrupció egyik funkciója, hogy olajozza a gazdaságot, olajozza a bürokrácia működését: ha nem tudom elérni a megfelelő eredményt máshogyan, akkor inkább fizetek érte, mert ez még mindig kisebb veszteség, mint ha nem tudom érvényesíteni az érdekeimet. Ha a társadalom hozzászokott ehhez a gyakorlathoz, akkor nagyon nehéz belőle kirángatni, nehéz elvárni, hogy a saját szabályszegéseinket is amorálisnak tartsuk. Vagyis: a képmutató politikai elit elég jól megvan egy képmutatásra hajlamos társadalomban. Ha az állampolgár világosan tudni fogja, hogy mit építenek az adójából, akkor már nemcsak az államot fogja számon kérni, hanem azt is, hogy a szomszéd miért nem fizeti be az adót.
Van értelme azon gondolkodni, hogy mi volt előbb: egy képmutató és korrupt társadalom, amely kitermelte ezt a hasonlóan képmutató politikai elitet, vagy fordítva?
- Nagyon szoros a kölcsönhatás, de a Zuschlag-ügyről készült riportjukban találtam olyan kedvező elemeket, melyek némi optimizmusra adnak okot. Egyrészt a helyi politikai elit megpróbált védekezni a jelenséggel szemben, másrészt erőteljes volt a helyi nyilvánosság is, hiszen már jóval az országos botrány kirobbanása előtt feltárta az ügyet.
Tehát létezik egyfajta társadalmi kontrollmechanizmus. Akik tudták, mi folyik, nem nézték jó szemmel, igyekeztek is informálni a vélt felelősöket. Az, hogy ezek az információk elsikkadtak, hogy a felsőbb vezetők nem intézkedtek, ez egy súlyos probléma, ugyanakkor azt gondolom, legalább azon a korszakon túl vagyunk már, amikor ki sem derülnek az ügyek.
Ehhez hasonló az a kormányhoz közeli érv, mely szerint az utóbbi években sokkal függetlenebb az ügyészség, mint Polt Péter legfőbb ügyészsége idején, és ennek egyik eredménye az, hogy Zushchlag történetéből ügy lehetett.
- Ezt nem tartom kifejezetten kormányhoz közeli érvelésnek, hallottam már a kormányhoz nem közel álló szakértőktől is. Tény, hogy a Fidesz-korszakban sejtett botrányok megakadtak az el-járás bizonyos szintjén. Egyik párt sem mentes a korrupciós jelenségektől, csak az a különbség, hogy az egyikben helyi szinten lehet végezni ezeket a bulikat, és sokkal nagyobb a lebukás veszélye, mert a helyi elit tiltakozik, valamelyik vállalkozó magnófelvételt készít. Tehát kicsiben mennek a játszmák.
Szemben azzal a politikai szerveződéssel, amely az egészet centralizálja, ahol nagyban megy a játék, ahol néhány ember irányít, és ezért sokkal kisebb a lebukás esélye.
De ne legyünk képmutatók, ne gondoljuk, hogy a Zuschlag típusú ügyek jellemzik a politikai elitet. Nem. Ez a legalja a politika világának. Amiről sokkal kevesebb eséllyel nyer bármilyen információt az állampolgár - na azok a nagy dolgok.
Mennyire nagyok?
- Pontosan nem lehet tudni, de a mostani hatvan-milliónál nagyságrendekkel több.
Marion Jones futónőről a napokban derült ki, hogy az elmúlt tíz évben doppingolással nyert olimpiai aranyérmeket és több millió dollárt. Bizonyos atlétikai szövetségek most visszakövetelik a becstelenül szerzett pénzt. Valami hasonlóra van esély itt nálunk, vagy ha meg is valósulna a tiszta pártfinanszírozás, az azt jelentené, hogy lezárult ugyan a magyar vadkapitalizmus, de az eddig elorzott közpénzeknek már lőttek?
- Visszamenőleges igazságszolgáltatásra valószínűleg nem lenne mód. Most mégis eljött egy történelmi pillanat a rendezésre, a politikai elitnek ezt ki kellene használnia. A kormánynak nyilvánvaló érdeke, hogy megálljt parancsoljon, és tisztázza a dolgokat. Az ellenzéknek pedig lehetne annyi belátása, hogy a képmutatásból egy fokot visszalépve azt mondaná, igen, valószínűleg nálunk is vannak ilyen jelenségek, de egyezzünk meg, zárjuk le ezt a korszakot, és teremtsünk valami újat.