Vissza a tartalomjegyzékhez

Morvay Péter
Fordulat délre
Oroszország szövetséget ígér Iránnak

„Új korszakot” ígért Vlagyimir Putyin Teheránban. Az orosz elnök javaslatot tett az iráni atomválság megoldására, és védelmet kínált az iszlám köztársaságnak az esetleges katonai támadásokkal szemben. George Bush szerint a „harmadik világháborúhoz vezethet“, ha a világ megvárja, amíg Irán atombombához jut.


Putyin és Hamanei ajatollah. Iránban ma is Khomeini a mérce

„A független Irán Oroszország érdeke” - mondta az orosz elnökkel való találkozója után Ali Hamanei ajatollah, az ország legfőbb vezetője, aki szerint „az erős Oroszország” viszont Teherán célkitűzéseit segítheti. A látványosan baráti fogadtatás - Mahmúd Ahmadinezsád az elnöki palota előtti találkozáskor alig akarta elengedni a kéznyújtásra készülő Putyint - iráni szempontból érthető. Az iszlám köztársaság vitatott atomprogramja és Ahmadinezsád szélsőséges kijelentései miatt évek óta elszigetelődött a világban. A világsajtó az utóbbi hónapokban már részletes terveket közölt az amerikai (esetleg izraeli) támadási tervekről, még az is felmerült, hogy atomfegyvert vetnek be a föld alatti urándúsító berendezések ellen. Ha nem lenne néhány dél-amerikai vezető - például Hugo Chavez venezuelai elnök, aki évente négyszer-ötször is megfordul Teheránban és viszont -, Iránnal ma már szinte senki nem állna szóba. Moszkvai magas rangú vendéget pedig emberemlékezet óta nem láttak arrafelé: utoljára Sztálin repült el Teheránba, de ő is csak azért, hogy 1943-ben kialkudja Roosevelttel és Churchillel, milyen is legyen a világ felosztása a háború után. Ilyen helyzetben Putyin látogatása önmagában siker volt az irániaknak, pláne, hogy még három másik szomszédos ország vezetőjét is rábeszélte az utazásra. Az orosz elnök vendéglátói nemzeti büszkeségének is hízelgett, amikor a perzsa birodalomra utalva nagy nemzetnek és „világhatalomnak” nevezte Iránt.


Az orosz elnök azonban ennél többet is hozott: a médiában kevesebbet szereplő, de a Khomeini keményvonalas utódjának számító Ali Hamanei ajatollahhal folytatott tárgyalásán javaslatot tett az iráni atomprogram miatti válság megoldására. A javaslat tartalmát nem hozták nyilvánosságra. Korábban Moszkva azt javasolta, hogy Irán a vitatott urándúsítási programját telepítse át Oroszországba. Ezt Teherán határozottan elutasította, most azonban a nyilatkozatok szerint „alaposan tanulmányozzák” Putyin javaslatait. Az orosz elnök időt kért a nagyhatalmaktól a tárgyalások folytatásához, és védelmet is ígért. Senki katonai agressziónak „még a lehetőségére se gondoljon” Irán ellen - mondta Putyin, hozzátéve: egyetlen Kaszpi-tenger melletti ország sem fogja területét átengedni a szomszédos országok elleni „agresszió vagy bármilyen katonai akció céljára”. Az üzenet elsősorban Amerikának (és persze az egyoldalú csapás lehetőségét fenntartó Izraelnek) szól, miután Washington Azerbajdzsán területét is kiindulópontnak használhatná egy támadáshoz. De Európának is értenie kell belőle, hiszen az utóbbi időben Franciaország és Németország sem zárta ki a háború lehetőségét. Bush elnök gyorsan reagált: az iráni elnök el akarja pusztítani Izraelt, ezért „ha el akarjuk kerülni a nukleáris harmadik világháborút, nem engedhetjük, hogy Irán atombombához jusson”. Az amerikai elnök személyesen Putyintól szeretné hallani, hogy mit ígértek neki Teheránban.
De mi szüksége lehet az orosz elnöknek a vitatott iráni szövetségesre, amikor enélkül is példátlanul rossz a sajtója Nyugaton? A gyanús politikai halálesetek, az ellenzéki média megfojtása, az agresszív katonai fejlesztések, valamint a hatalomhoz való ragaszkodása miatt Putyin Oroszországa egyre kevésbé partnernek, inkább „új hidegháborús” ellenfélnek számít a demokratikus nagyhatalmak szemében. Az iráni út újabb szálka lehet Washington és szövetségesei szemében. Gazdasági érdekek sem indokolják az eddiginél szorosabb együttműködést. Putyin nem mondott konkrét dátumot az egymilliárd dolláros buseri atomerőmű befejezésére sem. („Utoljára az anyukámnak tettem ígéreteket, amikor kisgyerek voltam” - hárította el Putyin sejtelmesen a teheráni újságírók erre vonatkozó kérdéseit.) Putyin ugyan szeretné elérni azt, hogy a Kaszpi-szövetség megvétózza azokat a terveket, amelyek Oroszország megkerülésével szállítanának földgázt és olajat Európa felé, ám az AP hírügynökség moszkvai értékelése szerint az elnöknek ezt a javaslatát nem fogadta kitörő lelkesedés.
A választ alighanem az orosz geopolitikai célok változásában kell keresni. Moszkvának a Szovjetunió felbomlása és a volt tagköztársaságokban lezajlott forradalmak után azzal kellett szembenézni, hogy nyugatra a másik táborhoz tartozó országok, kelet felé pedig a lassan Amerika gazdasági erejét elérő konkurens nagyhatalom, Kína állja útját befolyása kiterjesztésének.
Egy éve a Kreml leghíresebb foglyának tartott volt olajmágnás, Mihail Hodorkovszkíj Szibériából kicsempészett levelében arra figyelmeztetett, hogy Amerika meggyengülésével elkezdődött egy olyan új világrend kialakítása, amelyben Oroszország újra birodalmi szerepet kíván magának. Ehhez azonban kitörési lehetőségekre van szüksége, és az út csak dél felé nyílhat meg.
A Szovjetunió a szövetséges arab hadseregek katonai kudarcai és saját balul sikerült afganisztáni inváziója után kiszorult a Közel-Keletről, a rendszerváltás után pedig közép-ázsiai pozíciói is meggyengültek. Jelcin idején úgy tűnt, hogy az orosz befolyás visszaszorulása feltartóztathatatlan. Ekkoriban egyedül az ultranacionalista politikus, Vlagyimir Zsirinovszkij hirdette azt, hogy Oroszország jövője a dél felé történő kitörésben van. „Utolsó csapás délre” című könyvében 1993-ban azt írta, hogy hazájának az Indiai-óceánig kell kiterjesztenie határait: „Oroszország minden baja délen gyökerezik. Amíg ezt a csomót nem oldjuk meg, nem kerülünk ki az elhúzódó válságból.” Zsirinov-szkij szerint az új birodalom fő szövetségesei az arabok lesznek [ekkor még nagy reményeket fűzött Szaddám Huszein támogatásához, ám Irak azóta „elesett”], de „érdeke ez a japánoknak, kínaiaknak és hinduknak is, csakúgy, mint az európaiaknak. … Csak így menekülhetnek meg az izraeli csapdából.”
Zsirinovszkij ma az állami duma alelnökeként az orosz birodalom feltámasztásán és katonai megújításán fáradozó Putyin fontos belpolitikai szövetségese. A teheráni paktum több szempontból az ő receptjét idézi, mivel Moszkva újra főszerepet vállal a közép-ázsiai térségben. A teheráni tárgyalások során Putyin egyetlen szóval sem említette vendéglátói szélsőséges Izrael-ellenes és holokauszttagadó kijelentéseit. Lehet, hogy Putyin rábeszéli egy sikeres kompromiszszummal Iránt az atombomba feladására, és ezzel levesz egy nagy gondot a nyugati nagyhatalmak válláról. Azzal azonban, hogy szövetséget köt a teheráni radikális muzulmán rezsimmel, egy országot biztosan nem nyugtat meg. Ahmadinezsád végső álma ugyanis nem az atomfegyver, az csak eszköz számára a „cionizmus nélküli világ” megvalósításához. Az igazi veszély az lenne, ha ehhez a rémálomhoz megnyerné Oroszország támogatását is. n