Vissza a tartalomjegyzékhez

Németh Szilárd
Oligarchákat védenek politikusaink?
Bokros vádja az elittel szemben

Hiába támogatja Orbán és Gyurcsány, mégis támadások össztüzébe került az Országgyűlés által elfogadott „lex Mol” néven elhíresült törvény.

A kormány szerint stratégiai vállalatokat véd a frissen elfogadott törvény. A jogszabály konkrét célja a Mol „megvédése” a külföldiek, jelen esetben az osztrák OMV felvásárlásától. Az OMV júniusban 10 százalékos plakettje mellé 8,6 százaléknyi Mol-részvényt vásárolt. Az óriáscég ezen lépését ellenséges felvásárlásnak minősítette Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki ez ügyben Orbán Viktor teljes támogatását is élvezi. „Meg kell védeni a nemzeti érdekeket” - egyezett meg a kérdésben a két legnagyobb párt elnöke.
Szeptember végétől nyilvánvalóvá vált, hogy az OMV-nek komolyak a szándékai a Molt illetően, hiszen a részvények darabjáért rendkívül magas, 32 ezer forintos ajánlatot tett. Az osztrák cég a két társaság közötti fúziót tűzte ki céljául. A Mol menedzsmentje az osztrák vállalat jelentős ajánlatára nehezen tudott nemet mondani, ekkor sietett segítségére az Országgyűlés, amely sebtiben törvényt alkotott „a stratégiai vállalatok védelméről”.
Az új jogszabály valószínűleg elveszi az OMV kedvét a további részvényvásárlástól, ám úgy tűnik, a magyar államot hozza nehéz helyzetbe. Az Európai Bizottság ugyanis már korábban perrel fenyegette Magyarországot, amennyiben olyan törvényt fogad el az Országgyűlés, amely akadályozza a tőke szabad áramlását az Európai Unión belül. Nos, Charlie McCreevy belső piaci biztos a „lex Mol” elfogadása után néhány órával már levélben jelezte, hogy súlyos intézkedéseket foganatosít, amennyiben a magyar állam kirekeszti az uniós vállalatokat.
Az új jogszabály a nemzetközi sajtóban is komoly visszhangot kapott. Sokan kritizálják azért, mert az amúgy magánkézben lévő cégek menedzsmentjeinek kedvez, akik így könnyebben tartják meg pozíciójukat, másrészt a jogszabály korlátozza a tőkepiacot. A Reuters cikke annyiban mégis a törvény „védelmére” kell, hogy megjegyzi, hogy hasonló intézkedésekre Franciaországban, Németországban és Spanyolországban is sor került már.
A „lex Mol” a hazai gazdasági élet szereplőit is komolyan megosztja. Bokros Lajos volt pénzügyminiszter a Financial Times hasábjain súlyos szavakkal kommentálta a kormány és az ellenzék hozzáállását az ügyben. Bokros szerint a jogszabály nem közérdeket, hanem a hazai pénzügyi oligarchák érdekeit védi, másrészt azokat a politikusokat óvja, akik támogatást kapnak a magyar oligarcháktól. A brit lap írásában Bokros oligarchának nevezte Csányi Sándor OTP-, és Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgatót.
„Ez brutális kísérlet arra, hogy az állam magánérdekeket védjen” - összegezte véleményét Bokros a „lex Mol”-ról.