Vissza a tartalomjegyzékhez

Vizin Balázs
Clinton, a legdrágább előadó

Kevesebb, mint egy hónap leforgása alatt az összes jegy elkelt Bill Clinton budapesti előadására

A több száz ezer forintos jegyeket többnyire diplomaták, valamint multinacionális cégek vezetői kapkodták el. A politikusok és pénzemberek mellett azonban a BKV egyik alkalmazottja is együtt fényképezkedhet szombat este az amerikai exelnökkel. A 62-es járat villamosvezetőjét és feleségét a gálaest szervezői látják vendégül a jeles eseményen. A kétnaposra tervezett látogatás során Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is találkozik Clinton volt elnökkel. „Bill Clinton messze a legdrágább előadó a globális piacon” - tudtuk meg Somogyi Pétertől, a díszvacsora szervezőjétől. A korábbi amerikai elnök átlagosan 300 ezer dollárt kér egy előadásért, amihez még hozzájön az útiköltség is, ez jelen esetben 100 ezer dollár pluszt jelent. Clinton mostani meghívását kétéves szervezőmunka előzte meg. Somogyi Péter rendezvényszervezőnek az exelnök ügynökségével kellett megállapodnia a budapesti előadásról. „Clinton elnök Budapesten még soha nem tartott előadást, és tudtuk, hogy sokan szeretik, illetve kíváncsiak rá. A gálaest közeledtével vitték a jegyet, mint a cukrot” - avat be a részletekbe Somogyi. Az előadó magas gázsija miatt a szervezők számára az is nagy öröm, hogy sikerült nullszaldósra kihozni a díszvacsorát. Somogyi Péter jó referenciának tartja, hogy sikerült megszervezniük a Clinton-estet.
A szombat esti rendezvényre nem csak hazai, hanem számos rangos külföldi vendég is érkezik. A 250 fős gálaesten ötven VIP-vendég külön is találkozhat majd Clintonnal, ahol kezet rázni és fényképezkedni is lehet a 61 éves exelnökkel. A közös fotót azonban nem ingyen adják. Az erre jogosító VIP-jegy valamivel több, mint egymillió forintot ér, kísérővel azonban kedvezményes, a két személynek mindössze egymillió 350 ezer forintot kell érte fizetnie. A legolcsóbb jegy 1000 euró, azaz 250 ezer forint, míg a hatfős cégasztal egy VIP-jeggyel 3 millió 600 ezer forintot kóstál.
„A szombati gálaest azért egyedülálló, mert Bill Clintonnak jó ideig ez lesz az utolsó európai előadókörútja, az Államokba hazatérve bekapcsolódik felesége kampányába, és ha Hillary oldalán jövőre visszatér a Fehér Házba, néhány évig fel kell hagynia az ilyen típusú előadásokkal” - vélekedik Somogyi.
Annak ellenére, hogy Bill Clinton már hét éve maga mögött hagyta a Fehér Házat, még ma is úgy vigyáznak rá, mint amikor elnök volt. Az ötfogásos menüt és a biztonsági intézkedéseket a rendezvénynek helyt adó Sofitel Hotel vezetői Clinton protokolligazgatójával egyeztették le. Juhász Klaudia, a szálloda kommunikációs vezetője a Heteknek elmondta, hogy a díszvacsorán feltálalt ételeket profi biztonsági szakemberek ellenőrzik majd a szervírozás előtt. „A gálavacsorát a nemzetközileg elismert Alain Lasbar séf vezetésével állítjuk össze, a menü elkészítésében csak profi szakácsok vehetnek részt. Az ételkülönlegességek mellett a legjobb borokkal várjuk Clinton urat és vendégeit” - tudtuk meg Juhász Klaudiától.
Bill Clinton félórás előadásában a globális problémákról és azok megoldásáról beszél majd, az alapítványi tevékenységek fontosságára irányítva hallgatósága figyelmét. A jótékonykodást a rendezvény szervezői se hanyagolták el. A méregdrága jegyek tulajdonosai mellett egy házaspárt ingyen látnak vendégül a gálaesten. A BKV villamosvezetőjét és feleségét Bochkor Gábor és Boros Lajos ajánlotta be a Clinton-estre, aznap, amikor a tervezett BKV-sztrájkot mégis lefújták a szakszervezetek. Az elnöki szónoklat után a résztvevők kérdéseket is feltehetnek Clintonnak, aki több életrajzi könyvet és bort is dedikál majd árverés céljából.
A korábbi USA-elnök nemcsak a világ problémáiról értekezik majd rövid budapesti látogatása során, hanem a magyar kormányfővel is találkozik. „Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az előzetes egyeztetések alapján szombat délután parlamenti dolgozószobájában fogadja majd Bill Clintont” - tudtuk meg Daróczi Dávid kormányszóvivőtől.