Vissza a tartalomjegyzékhez

Bohács Zoltán
Csodálatos elme
Nem a géneké az utolsó szó

Jeruzsálem - reggel kilenc óra harminc perc. Halk szavú, intelligens fiatalember nyitja ki az intézet kávézójának ajtaját. Angol nyelven cappuccinót és croissant-t rendelünk. Kiszolgál, visszaad, mosolyogva tűri, ha válogatunk. Egy hét múlva az intézet hírlevelében döbbenten olvassuk ennek a szimpatikus fiatalembernek nem mindennapi történetét: Laurent öt évvel ezelőtt terrortámadás áldozata lett. Kritikus állapotban, súlyos agyi sérülésekkel szállították kórházba. Fizikai kondíciójának egy évig tartó rehabilitációja után került Reuven Feuerstein professzor intézetébe. Folyamatos, kétéves intenzív terápia után a fiatalember korábbi mentális képességeinek újra birtokában megnyitotta önálló kávézóját. S noha fémszilánkok még most is vannak az agyában, Laurent láthatóan nem törődik többé a traumával. Ő az egyike azon több ezer fiatalnak, akik a professzor módszereinek köszönhetik, hogy lehetőségük van beilleszkedni az élet normális rendjébe. E módszerekről - és eredményeiről - kérdeztük a professzor urat.

Miért és hogyan kezdett el gyermekekkel foglalkozni?
- Gyermek voltam, és a családom egyik ismerősének fia visszamaradott volt. A gyermek idős apja elkeseredésében annyit kért tőlem, hogy legalább a halotti imát tanítsam meg a fiának. Elvállaltam a feladatot, hogy az apa boldogan halhasson meg. Ám közben sikerült megnyitnom a fiú intellektusát. Ma ez az ember nyolcvannégy éves - rengeteg unokája és dédunokája van.
Ön azt állítja, hogy az intelligencia rugalmas és változtatható, nem pedig rögzült entitás.
- Ma a nyugati világban széles körben elterjedt az a nézet, hogy a sérült és problémás gyerekekkel akkor teszszük a legjobbat, ha állapotukat szeretettel és méltósággal viselve a lehető legnagyobb gondoskodással veszszük őket körül. A széltől is óvjuk, s esetleg speciális intézetek mélyére dugjuk őket. Nos, ez az, amiben én nem hiszek. Én úgy gondolom, hogy még egy olyan tragikus élethelyzethez, mint mondjuk egy Down-kóros vagy egy súlyos mentális problémával küzdő kisgyermek megérkezéséhez sem úgy kell hozzáállni, ahogyan sok helyen teszik vagy tanítják, azaz passzív elfogadással tekintve a történtekre. Szerintem egy ilyen helyzetet nem szabad „elfogadni”, hanem aktívan, kemény munkával és rengeteg szaktudással változtatni kell és lehet rajta.
Az általam kifejlesztett elmélet a világ legoptimistább tudományos rendszere. Ha nem hiszel, semmit sem fogsz csinálni: a beteg gyermek úgy marad, ahogy van. A hit működésre, munkára késztet: menjél és tegyél! Hitünk aztán magasabb régiókban is hatalmas falakat kezd megváltoztatni: ma már ideggyógyászok kezdik felülbírálni elképzeléseiket, miszerint az idegsejtek állapota nem változtatható meg. Az általunk kezelt gyermekek százával bizonyítják ennek ellenkezőjét: funcionalitásuk, működési szintjük soha nem látott szinteket ér el. Nemcsak működési szintjük ugrik meg, nemcsak arról van szó, hogy a konkrét helyett absztrakt szinten is megtanulnak gondolkodni, s nemcsak arról van szó, hogy viselkedésüket a környezetük elvárásai szerint képesek szépen kontrollálni, hanem még az agyi szerkezetük, a neuronrendszer is megváltozik.
Ma az orvostudomány hihetetlenül súlyos eseteket is képes meggyógyítani, de mégis a tanulásban akadályozott, azaz a fogyatékos és problémás gyermekekről oly könnyen lemondanak. Miért?
- Azok a koncepciók, melyek az elmúlt évszázadban az emberiség antropológiai felfogását célozták, általában a karakter örökletességét, a gének megváltoztathatatlan befolyását hangsúlyozták. Szerintem abszolút tévesen. Hiszek az öröklődésben, de nálam nem a kromoszómák mondják ki az utolsó szót. Ma már agysebészek fordulnak hozzám fontos kérdésekben: arról szoktunk beszélgetni, hogy mennyire rugalmas az agy, és milyen gyorsan megváltoztatja a szerkezetét. Tudja például, hogy izmaink sokkal kevésbé változtathatók, mint az agyunk? S azt is kezdik elismerni, hogy az intelligencia nem stabil és merev, hanem tanult és nyitott. Nyitott a változásra.
Ezért igyekszem meggyőzni a szülőket, hogy ne adják fel. Van egy könyvem, melynek címe: Szeretsz engem. Tehát ne fogadj el úgy, ahogy vagyok! Vagyis hitem szerint a gyermek beszél hozzánk: taníts, változtass meg engem! Ne hagyj úgy, ahogy megszülettem! Csak akkor szeretsz.
Melyik volt az az eset, amely még az Ön várakozásait is felülmúlta, hogy úgy mondjam, megdöbbentette?
- Minden eset megdöbbentő, hiszen a szülők vagy az általunk kiképzett terapeuták gyors változásról, kiváló hírekről tájékoztatnak bennünket. De talán Alex példáját emelném ki, akinek édesanyja a gyermek kilencéves korában fordult hozzánk. Szóval ennek a gyermeknek a bal oldali agyféltekéjét epileptikus rohamok miatt eltávolították. Két év alatt megtanítottuk írni-olvasni. Majd szakmát tanult. Leérettségizett, és most főiskolai tanulmányait kezdi - könyvelő lesz.
Miként lehet rávenni az agyat, hogy egy ilyen sérült vagy egyenesen hiányzó rész funkcióját egy másik területen átvegye? Magyarán, milyen elemekből áll az Önök módszere?
- Elméletünk, a strukturális kognitív módosíthatóság (SCM) nagyjából azt jelenti, hogy a fizikai struktúrákkal ellentétben, amelyek természetüket tekintve statikusak, a szellemi-emocionális struktúrák dinamikus összetevőkből állnak. Ha csak egyetlen elemet is pozitív irányba változtatunk meg, az az egész rendszerben - még a beteg részekben is - pozitív változásokat eredményez. Rengetegszer megtapasztalhattuk már, hogy egy-két csökkent agyi funkcióval vagy esetleg több teljesen hiányzó agyi funkcióval rendelkező betegeink esetében is a meglévő, ép funkciók szisztematikus edzésével a hiányzó egységek is újra megjelentek, felépültek. Amikor egy gyermek hozzánk kerül, egy alapos mérőrendszerrel - melyet csak LPAD-nek nevezünk - képesek vagyunk feltérképezni a gyermek pontos kognitív állapotát és megállapítani tanulási potenciáljának a mértékét. Ez időigényes folyamat, nemegyszer egy-két, sőt három hétig is eltart. Ha megvan az összkép, mediált tanulással (MLE) - azaz a terapeuta odaáll az inger és a gyermek közé, és szisztematikus módon ő szervezi meg és juttatja be az ingert a páciens fejébe - megindítjuk az agy helyes használatát. Később eszközgazdagító feladatlapjainkkal (IE) egyszerre annyi agyi funkciót működtetünk, amennyit csak lehetséges. Az a csodálatos, hogy mindezt aztán a gyermek „magától”, azaz önszabályozó és önmozgató módon viszi tovább.
A fenti elméleti kereteket és azok gyakorlati módszereit a lehető legszélesebb körben alkalmazzuk. A súlyos genetikai problémákkal küzdő gyerekektől kezdve az agysérülteken át a csupán enyhe tanulási zavarokkal rendelkező átlagos tanulókig egyaránt sikeresen működik világszerte. Néhány éve pedig terápiás csoportokban az időskorúak szellemi és intellektuális frissessége megőrzésének eszközeként is használjuk. De a módszernek létezik már kifejezetten vakok részére kifejlesztett változata is.
Azt is hallani Önről, hogy gyakran még fontos vezetőségi tárgyalásokat is kész otthagyni, ha hallja, hogy egy gyermek, egy új kis páciens neszez az ajtaja előtt. Miért teszi mindezt? Hogyan képes állandóan csak segíteni?
- Azt hiszem, egy ellenállhatatlan belső erő hajt, mely messze túlhaladja a belső logikámmal és érzelmeimmel elérhető szintet. Egy felelősségérzet: felelős vagyok ezekért a gyermekekért. Van egy intézetünk, ahol agysérülteket gondozunk. Itt van egy személy, nem akarom megnevezni az illetőt, de amikor először találkoztam vele, úgy nézett ki, mint egy összehajtott kifli. Az orvosok lemondtak róla Az én hitem nem engedi, hogy a gyermek adott állapotából induljak ki, a roncsból, hogy erre nézve ítéljem meg további sorsát. Így hát megkértem őket, mégis végezzék el a szükséges MRI és egyéb vizsgálatokat. Megtalálták a probléma fő okát. Elkezdtük kezelni, de az állapota nem sokat javult. Aztán addig gondolkodtam, míg új technikákat nem találtam ahhoz, hogy hozzáférjünk az agyához. Új specialisták is segítettek. És képzelje, ma ez a személy képes tanulni, aktívan teljesít, és szép jövő felé halad! Természetesen abban hiszünk, hogy a szülőket is fel kell ruháznunk megfelelő tudással ahhoz, hogy a gyermek lehetőségeihez mérten a legeslegjobb állapotba kerüljön. El kell érnünk náluk, hogy ne adják a végzet kezébe gyermeküket. Ne mondjanak le róla.