Vissza a tartalomjegyzékhez

Holecz Erika
Nincs botfülű gyerek
A zeneoktatás leépülése

Reform alatt áll a hazai zeneoktatás, azaz leépítés és pénzkivonás várható, miközben az iskolai ének-zene oktatás mára teljesen háttérbe szorult. Idén 817 hazai zeneiskolából 94 iskolának utasították el a minőségbiztosítási programját, ezek az intézmények szeptembertől nem folytathatják működésüket. További iskolákra is bezárás vár, ha 2008. januárig nem pótolják a hiányosságokat. Mit veszítünk azzal, ha megszűnik a gyerekek életében a zenetanulás lehetősége? A kérdésre Laczó Zoltán, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense válaszol.

Engedjen meg egy profán kérdést: mire jó a zenetanulás?
- A zenei nevelés különleges módon fejleszti a személyiséget, ami régóta bizonyított tény. Említhetném Nemesszeghy Lajosné munkáját, aki mint a kecskeméti általános iskola igazgatója és ének-zene tanára, 1951-ben egy normál első osztályban kísérleti jelleggel mindennap tartott a gyerekeknek énekórát. Két-három év alatt megfigyelhetővé vált, hogy az énekes osztályba járó gyerekek egyre inkább különböztek párhuzamos osztályokba járó társaiktól. Jobban számoltak, jobb volt a helyesírásuk, gazdagabb volt a szókincsük, jobb volt a memóriájuk, az idegen nyelvek tanulásában is kitűntek, viselkedésük udvariasabb volt, s közösségi magatartásuk is együttműködést sugárzott. Mi itthon zenei tagozatos osztályoknak neveztük el ezt a módszert, külföldön pedig „Kodály osztály” elnevezéssel híresült el a magyar modell. Azt a jelenséget pedig, hogy az intenzív zenei nevelés más területeken is érezteti hatását, transzferhatásnak nevezzük a pszichológia szaknyelve szerint.
Ez mit jelent pontosan?
- Azt, hogy egy bizonyos anyagban szerzett tanulási készség egy másik anyag elsajátítása során érezteti pozitív hatását. Ezt a fajta transzferhatást Kokas Klára vizsgálta először 1971-ben. Kimutatta, hogy az ismeretek elsajátításában, a társas viselkedés vonásaiban a zeneis gyerekeknél többlet jelentkezett, és érzelemviláguk is gazdagabb volt, mint a normál osztályokba járó tanulóké. A zenei osztályokból kikerülők értékválasztása magasabb értékek köré rendeződött, sőt szociális, illetve családi háttértől függetlenül törekvőbbek voltak, sokkal inkább kívántak továbbtanulni. Kórusba, színházba, múzeumba jártak, többet olvastak.
Úgy tudom, hogy az intenzív zenei nevelés nem hagyja érintetlenül az intelligencia szféráját sem.
- A külföldi konferenciákon ez már 1980 óta kiemelt téma. Én is végeztem transzfertémájú vizsgálatokat, amelyek összehasonlításokon alapultak. A kísérleti osztály a zenei tagozatos volt, a kontrollosztály a normál, és még hozzávettem a nyelvi tagozatos osztályt is. Egy nemzetközi zenei képességvizsgáló tesztet használtam, amely hat képességelemet mért. Mindegyik összetevőben a nemzetközi sztenderdhez képest 3-4, sőt 4-5 éves fölénye is mutatkozott a zeneiseknek. A normál és nyelvi osztályokban a sztenderddel megegyezők voltak az eredmények. Az is egyértelműen megmutatkozott, hogy bár az egyik iskolában a zeneisek szociális, családi környezete határozottan hátrányos volt, mégis az intenzív zenei nevelés következtében kortársaikét meghaladó, sokkal jobb intelligenciamutatókat hoztak! A vizsgálat azt is megerősítette, hogy a muzikalitás, amelyről eddig sokan azt tartották, hogy veleszületett vagy isteni adomány, egyértelműen tanulható zenei tulajdonság. Ez pedig rímel Kodály ama nagyon híres megállapítására, hogy nincsen botfülű gyermek.
Azt lehet-e tudni, hogy az egyéni tulajdonságok változása miként hat a társas viszonyokra?
- Mérei Ferenc tanár úr készített szociometriai vizsgálatokat. Számára is meglepetést okozott, hogy a zenei osztályok társas szerkezete a normál osztályokétól teljesen eltérő képet mutatott. Átlag 30 fős létszámot véve alapul, a zenei osztályban csupán 2-3 csoportra tagolódott az osztály, míg a normál osztályokban azonos létszám mellett 5-6, néha még 7 kis csoport is letapogatható volt. A zeneiseknél erősebb, jobb volt a közösségi szellem.
Miért?
- Ön szerint lehet-e zenélni úgy, lehet e kórusban énekelni úgy, hogy nem figyelnek egymásra? Lehet-e kamarazenét játszani úgy, hogy nem tudja az egyik, mit játszik a másik? Nem. A normál osztályokban inkább a versengés válik uralkodóvá, elmenve egészen az egymás iránti agresszivitás irányába. Ez a zenei osztályban nem érhető tetten. Mérei azt mondta, hogy 20-22 osztályban végezte el a vizsgálatát, és egyértelmű volt az eredmények alapján, hogy a zenei osztályok úgynevezett „puha” közösségeket alkotnak.
Vajon a zenei tevékenységnek van-e kimutatható - netán műszeresen mérhető - hatása az agyunk működésére?
- Az utóbbi 10-15 évben már egzakt műszeres vizsgálatokra is sor került: Németországban zenetanulás előtt, majd három év zenetanulás közben és után agyi PET-vizsgálatokat folytattak. Eddig úgy tudtuk, hogy a hallás központja a bal agyféltekében helyezkedik el. Ez így is van, a zenetanulás előtti állapotban. Ám az agyi aktivitás székhelye három éves zenetanulás után áthelyeződik a jobb féltekébe. Ami egyben azt is jelenti, hogy az agyi működések dinamikája is átrendeződik - a zenetanulók szemléletmódja sokrétűbbé, szintetizálóbbá válik, a külvilág ingereinek átfogóbb és érzékenyebb befogadása lesz a jellemző rájuk.
Más tevékenységgel is lehet hasonló eredményeket elérni? Esetleg a matematika vagy a kosárfonás révén?
- Nem, mert a matematika és a kosárfonás, mindkettő monológ, azaz nem társas, nem együttműködést igénylő tevékenység. Vagy ha valaki irodalommal foglalkozik, az is inkább egyszemélyes tevékenység. Ezzel szemben a zenetanulás közösségi elfoglaltság, miközben van egyéni, szólisztikus oldala is. Meggyőződésem, hogy az iskolai ének-zene tárgy háttérbe szorításával nemcsak egy nemzetközi hírnevet szerzett „hungarikumot” semmisít meg a Nemzeti Alaptanterv mechanikus kezelése, hanem a gyermekek fejlesztésének egyik leghatékonyabb eszközét is.