Vissza a tartalomjegyzékhez


A hét eseményei

Vége az ezresnek
Augusztus 31-ig használhatjuk csak a 2006 előtt kibocsátott ezerforintosokat, mivel a Magyar Nemzeti Bank visszavonja a bankót. Az új és a régi típusú ezresek között az a különbség, hogy az új ezerforintos előoldalára vörösrézszínű, hullámos vonalú, hologram hatású fémcsík, továbbá gyöngyházszínű, úgynevezett irizáló nyomat került.
Szeptembertől már nem lehet a régi ezressel fizetni, de a kereskedelmi bankok, a takarékszövetkezetek, valamint a posta fiókjai fél évig, a Magyar Nemzeti Bank pénztárai pedig ötven évig még beváltják a bankjegyeket.

Drágább lett a kenyér
Mintegy 20 százalékkal emelkedik a kenyér ára, így meghaladja a 200 forintot. Az áremelés összefüggésben áll az idei aszályos nyárral. Augusztusban már 40 százalékkal drágult a liszt ára, és nem kizárt, hogy októberben további áremelésre is sor kerül. A kenyér áremelkedéséhez hozzájárulnak még a dráguló energiaárak és a magasabb közterhek is.

Bush vezeti a fizetések toplistáját
A vezető nagyhatalmakat figyelembe véve George W. Bush amerikai elnöké a legmagasabb fizetés. A Bild című német lap összeállításából kiderül, hogy az elnök 24 167 eurónak megfelelő havi fizetést visz haza, amely átszámolva hatmillió forintnak felel meg. A sorban Gordon Brown brit kormányfő követi, akinek havi illetménye 23 334 euró, a harmadik helyen pedig Abe Sindzo japán miniszterelnök áll 21 910 euróval. A német kancellár, Angela Merkel csak ez után következik a maga 20 427 eurós fizetésével. Vlagyimir Putyin orosz elnöknek viszont 4860 euróval kell beérnie.

Jobban szeretjük a jégkrémet
A jégkrém fogyasztása ugrásszerűen megnőtt a rendkívüli meleg hatására. Nem kevesebb, mint 18 jégkrémmel, 27 százalékkal ettünk többet idén április-júliusban, mint a tavalyi hasonló időszakban. A Nielsen piackutató adatai szerint a négy hónap jégkrémforgalma megközelíti a 11 milliárd forintot. Leginkább a családi, nagy kiszerelésű hideg édességeket kedveljük, ami közel kétharmadát teszi ki az összforgalomnak.

APEH: teljes a káosz a józsefvárosi piacon
Az APEH Rapid csoportja ismét „lecsapott” a józsefvárosi kínai piacon. Az ellenőrök a próbavásárlások során egyetlen esetben sem kaptak a vásárlásaikról nyugtát, sőt már a piac bejáratánál sikerült egy „számlaárust“ leleplezniük. A férfi üres számlatömböt árusított, bélyegzővel előre nyomtatottan szerepelt a kibocsátó neve, címe, adószáma. Az ilyen számlatömb felhasználásával fiktív számlákat lehet kiállítani. A férfi ellen az adóhatóság a rendőrségen feljelentést tesz. A csoport öt esetben ellenőrizte a foglalkoztatottak bejelentését, ám egyik vállalkozó sem tudta igazolni a szabályszerű alkalmazást. A kiszabott büntetés várhatóan megközelíti az egymillió forintot.

Az osztrák kormány támogatná az OMV-Mol-fúziót
„Az OMV számíthat az osztrák kormány támogatására abban a szándékában, hogy szövetségre lépjen a magyar Mollal” - nyilatkozott a Kurier című lapban Martin Bartenstein osztrák gazdasági miniszter. Bartenstein értetlenségének adott hangot a Mol „merev elzárkózásával” kapcsolatban, mivel a két ország kapcsolata kedvező, a két céget pedig számos üzleti kapcsolat köti össze.

Tovább dagad a Siemens-botrány
A korábban bejelentetthez képest több mint kétszer akkorára becsülik a Siemensnél kitört korrupciós botrány öszszegének nagyságát. A Süddeutsche Zeitung szerint elképzelhető, hogy egymilliárd eurót fordítottak a cégnél vesztegetésre. A belső vizsgálatok során kiderült, hogy a botrány sokkal nagyobb kiterjedésű és nagyobb volumenű. „Óriási összegekről beszélünk”- közölte a cég egyik illetékese, aki szerint egyedül a vállalat távközlési részlegénél csaknem 900 millió euró volt a megkérdőjelezhetően kifizetett összeg. A korábbi bejelentések még „csak” 420 millió euróról szóltak.