Vissza a tartalomjegyzékhez

Hubert József
Reform, akit régen tép
Lehet-e élni 26 ezer forint nyugdíjból?

A Horn-kormány idején a nagy reformlendületben a kívánatos öngondoskodás mintapéldája volt átlépni az állami mellett a magánnyugdíj-pénztárba is. Most kiderült: nem biztos, hogy mindenkinek jó ötlet volt átlépni.

Sokan járhatnak rosszul azok közül, akik jövőre nyugdíjba mennek, és az 1998-as nyugdíjreform után a magánnyugdíjpénztárakat választották. A pórul járt 150 ezer honfitársunk otthonába - jelen felállás szerint - a velük egy időben nyugdíjba vonulókénál 10-15 százalékkal kevesebb pénzzel fog a postás havonta becsengetni. A Pénzügyminisztérium (PM) már jelezte: ezek az emberek a tárca tervei szerint nem számíthatnak kompenzációra.
A PM szerint 150 ezren vannak azok, akik lényegesen alacsonyabb nyugdíjjal számolhatnak, mivel megalakulásukkor a magánnyugdíjpénztárakat választották. Az állam - Draskovics Tibor miniszter szavai szerint - nem tudja az elrontott egyéni döntésekért a felelősséget átvállalni. Egy rövid fejszámolás után kiderül: a most nyugdíjba lépő - tehát 61-62 év körüli - generáció az 1998-as reform idején 51-52 éves volt. Márpedig a kormányzat kifejezetten azt tanácsolta a 42 évnél idősebbeknek: saját érdekükben inkább maradjanak meg a tisztán állami rendszerben.
A közigazgatási koordinációért felelős tárca nélküli miniszter csupán egyetlen kivételt említett, a rendvédelmi dolgozókat. Ők ugyanis korkedvezménnyel akár már a negyedik iksz után elmehetnek nyugdíjba - tíz évvel ezelőtt tehát épp azon harmincévesek között voltak, akiknek az állam ajánlotta az átlépést. Bár Draskovics egy nyilatkozata szerint az ő esetükben valószínűleg engedélyezni fogják a visszalépést az állami rendszerbe, a Belügyi és Rendvédelmi Dolgozók Szakszervezetének főtitkára arról beszélt lapunknak: az informális és a sajtón keresztüli ígéretek ellenére a konkrét intézkedések egyelőre váratnak magukra. „A fő probléma az, hogy mivel most még törvény adta lehetőségük van a tisztán állami rendszerbe való visszalépésre, a nyugdíjuk »megmentésére«, a nyugdíjkorhatárt éppen elérő kollegákon felül mintegy két-háromezer tűzoltó, rendőr és határőr fogja az év végén idő előtti nyugdíjaztatását kérvényezni, ha addig nem születik megnyugtató megoldás” - mondta Bárdos Judit.
A Magyarország Holnap Nyugdíjreform Kerekasztalának (ezt a grémiumot azért hozta létre a miniszterelnök, hogy hosszú távon megoldják a nyugdíjkérdést) résztvevői legutóbbi ülésükön nemcsak az egyének adott esetben felelőtlen döntésére vezették vissza a probléma kialakulását. Egyfelől a magas költségek és a túlságosan konzervatív befektetési politika miatt a magánnyugdíjpénztárak minden várakozáson alul teljesítettek. Az elmúlt hét évben háromszor is előfordult, hogy negatív reálhozamot produkáltak - év végén kevesebb zsömlét és tejet tudott venni a tag a pénzéből, mint amikor azt betette.
A „kerekasztalnál” a Magyar Nemzeti Bankot képviselő Orbán Gábor azt is aláhúzta: a már említett 150 ezer magánnyugdíjpénztár-tag helyzete azért is hátrányosabb a kortársaikénál, mivel az elmúlt években valamennyi kormány teli marokkal szórta a pénzt a társadalombiztosítási rendszerbe. Ha nem lettek volna az egyszeri nyugdíjemelések és a 13. havi nyugdíj - vagy általánosabban fogalmazva: az állami nyugdíjpillér fenntartható lenne -, ma nyilvánvalóan sokkal kisebb lenne a két rendszer közötti szakadék.
„Nyugdíjfronton kemény éveknek nézünk elébe” - ezt a nem is túl távoli jövőre vonatkozó jóslatot egy gazdaságpolitikai szakértő mondta lapunknak. Madár István, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára szerint a nyugdíjrendszer változtatása elkerülhetetlen, a 2008-tól fokozatosan életbe lépő, szigorú intézkedések csak a kezdetet jelentik a további kényszerű lépések előtt. Például a nyugdíjkorhatár emelése, a nyugdíjindexálás megváltoztatása, az induló nyugdíjak értékének csökkentése elengedhetetlenek, mivel a jelenlegi helyzet gyakorlatilag már rövid- és középtávon is fenntarthatatlan.
Az „igazi” időzített bomba a szakember szerint egyre hangosabban ketyeg. Szakmai berkeken belül és kívül is egyre több szó esik arról, hogy a 2010 utáni években fog a nyugdíjazás küszöbére érni egy olyan generáció, ahol 500 ezer ember semmiféle nyugdíjra nem lesz jogosult. „Ezeket az embereket nevezhetjük a rendszerváltás igazi veszteseinek - a szocializmus, azaz a kötelező foglalkoztatottság bukásáig nem sikerült a nyugdíjra feljogosító 20 éves munkaviszonyt megszerezniük, a 90-es évektől pedig jobb esetben a szürkegazdaságot gyarapították, roszszabb esetben már az elmúlt 20 évet is a teljes nélkülözés jegyében töltötték” - mondta Madár István.
Ha ehhez az 500 ezerhez hozzáadjuk a minimálbéren bejelentettek számát, a jelen felállás szerint nem kell egy évtized hozzá, és majdnem egymillió magyar nyugdíjas fog - mai értéken számolva - havi 25 ezer forintnál kisebb összegből gazdálkodni, 50 százalékuk gyakorlatilag nulla forintot fog az államtól „kapni”. Éppen ezért sokan sürgetik az alanyi alapon járó minimálnyugdíj bevezetését, ami viszont a nyugdíjrendszer további erőteljes átalakítását jelentheti.