Vissza a tartalomjegyzékhez


Nevetéssel az allergia ellen

Az anyatej jótékony hatása eddig is ismert volt, most úgy tűnik, hogy a nevetés is elősegíti a gyógyulást, sőt, még a bőrallergiákkal szemben is védelmet biztosít. Az ekcémás, ám anyatejjel táplált bébiknél enyhébb tüneteket tapasztaltak, ha az anyukák az etetés előtt egy órával nevettek, áll az oszakai Moriguchi-Keijinkai kórház által végzett tanulmányban.

Szoptatós anyukáknak Charlie Chaplin-filmet vagy időjárás-jelentést mutattak, majd időközönként mintát vettek anyatejükből. Két etetést követően azt is megvizsgálták, hogy a gyermekek milyen reakciót mutatnak a latex és a poratka esetében. Azoknál a gyermekeknél, akiknek az anyukájuk nevetett, feltűnően csökkentek az allergiás reakciók. A kutatásban részt vevő anyukák és gyermekeik közül is néhányan enyhe ekcémában szenvedtek. A Kimata kutatási eredménye szerint a „nevető” anyukák tejében a melatonin hormon szintje is magasabb. A hormon a pihenéssel áll összefüggésben, az ekcémás emberek esetében kevesebb termelődik belőle. „Jó volna még azt is kideríteni, hogy napi tizenöt perc nevetés hosszú távon csökkenti-e az allergiát az anyáknál és a csecsemőiknél” - mondja Michael Miller, aki a szívbetegségeken vizsgálja a nevetés hatását.