Vissza a tartalomjegyzékhez


Húsba vágó témát kerestem
Interjú Kármán Irénnel

Úgy tűnik, túlvan az életveszélyen.
- Nem tudom, életveszélyben voltam-e. Ami tény, hogy az első vizsgálat belső vérzést állapított meg, és úgy tűnt, hogy a májlebeny sérült meg, ezért azonnal operálni kellett. Egy ideig még biztosan kórházban maradok.


Fotó: Somorjai László

Szinte mindenki úgy gondolja, hogy elrablása és megverése az olajügyekkel áll kapcsolatban.
- Én sem tudok másra gondolni, mert nem bántottam senkit, nem állok haragban senkivel. A rendőrség egyébként a tizenhat éves fiamat is kihallgatta, hogy esetleg nem ő rúgott-e hasba és vert meg baseballütővel. De ez nyilván a körültekintő nyomozás része.
Miért nyúlt bele az olajügyekbe?
- Alapvetően dokumentumfilmes vagyok. Több díjat is nyertem szociodoku filmjeimmel, mégis azt éreztem, ezek az alkotások nem jutnak el elég emberhez. Arra gondoltam, keresni kellene egy húsba vágó témát: így jutottam az olajügyekhez.
Az olajügyek azonban a kilencvenes években zajlottak. A könyve - amely egyébként kitűnő - igazából nem tartalmaz új információt, ráadásul tavaly óta megvásárolható. Mindezt azért mondom, mert számomra nem egyértelmű, miért éppen most történt meg ez a brutális bántalmazás.
- Én magam is mindig azt mondtam, hogy ebben a könyvben nem kotrok elő új tényeket. Viszont az eddig egymástól elszigetelt információkat úgy fűztem fel egy logikai láncra, hogy mindenki számára érthető legyen, mi miért történt, hogyan gazdagodtak meg nagyon sokan nagyon rövid idő alatt, hogyan haltak meg váratlanul becsületes rendőrök, és mindez hogyan függ össze a politikai elit bizonyos tagjaival. Másrészt, a könyvhöz képest újdonság, hogy elkészült a dokumentumfilm is, amely kapható DVD-n, és amelynek bemutatásáról a megverésem előtt tárgyaltunk a Magyar Újságírók Országos Szövetségével.
És szerintem vannak olyanok is, akiknek csípi a szemét, hogy többször kinyilvánítottam: az egykori olajbizottság jegyzőkönyveinek 80 éves titkosítását azonnal fel kellene oldani, mert jogunkban áll tudni, ki honnan hová jutott, hogyan gyarapodott, milyen mértékben érintettek a pártok az olajbűnözésben.
Úgy tudom, az olajügyekből egy játékfilmet is akar készíteni. Lehet, hogy esetleg ettől akarták eltántorítani?
- Igen, elképzelhető. Ebben a filmben az egyik komoly elem lesz a Karancsi százados-féle rajtaütés, amikor egy egymillió literes szőkített olajüzletet ért tetten, a főnökei azonban eltussolták az ügyet. De ezen kívül is lesznek benne érdekes sztorik, és Labancz Feri, aki korábban a Cattani-csoport tagja volt, ezzel hozza összefüggésbe a verést. Ugyanis ő segít a forgatókönyvírásban: nagyon sok bűnügyi történetet elmondott eredeti nevekkel, helyszínekkel, amit én beírtam a számítógépembe. A filmben persze meg fogjuk változtatni a neveket, de Labancz azt mondja, elképzelhető, hogy valakik feltörték az internetes levelezésünket, és azt gondolták, a filmben egy az egyben feltárunk mindent, és ettől akartak elrettenteni a veréssel. Számomra ez sem elképzelhetetlen magyarázat.
Sándor István, Papa viszont kedd óta azt mondja, hogy ön a könyvírás során gyengéd érzelmi viszonyba került Portik Tamással, aki az olajügyek egyik főszereplőjeként nyolc évig bujkált külföldön az igazságszolgáltatás elől, majd az elévülés után hazatért. Papa szerint önt azért verhették meg, mert a maffia bizonyos szereplői nem nézik jó szemmel az oknyomozó újságíró és egykori társuk kapcsolatát.
- Tamás az Energol marketingigazgatója volt, és nem vádolták meg. Ez egy emberi, privát történet. Tudtam nyitni, és meg tudtam érteni egy embert, aki egészen más dimenzióban él, mint én. Ha ő is nyitottá vált valamilyen szinten az én értékrendemre, akkor én ezt nem érzem besározódásnak. Egyébként sem pénzt nem adott nekem, sem nem szólt bele abba, hogy mit írok. Erkölcsi kérdésekben számomra nem a Papa a mérce. Aki pedig elolvassa a könyvemet, vagy megnézi a DVD-t, egyértelműen látni fogja, hogy az igazság kiderítéséért dolgoztam.
Visszatérve a Labanczcal folytatott együttműködésre: a Fenyő-gyilkossággal kapcsolatos információk is szerepeltek a levelezésükben?
- Nem arról nem volt szó. A Szlávy-ügyről írtunk, a köré fonódó rendőri- politikai személyek kisebb-nagyobb korrupciós ügyeiről, a rendőrségen belüli állapotokról, amiről Feri azt mondta, hogy úgy üldözik a bűnt, hogy még véletlenül se érjenek a nyomába.
Karancsi Tibor szerint ön nem érezte át kellő mértékben a korábbi fenyegetések súlyát, nem vette komolyan azokat. Hogy lehet ez, miközben tudott a titokzatos rendőrhalálokról, Karancsi tönkretételéről, Papa ártatlan bebörtönzéséről.
- Azért nem vettem komolyan a korábbi fenyegetéseket, mert azt mondták, amelyik kutya ugat, az nem harap alapon az ilyenektől nem kell tartani.
Végül is kinek üzentek a megverésével? Önnek, Portik Tamásnak, a Papának?
- Szerintem nekem és az újságíró-társadalomnak, hogy szálljunk le a témáról, szálljunk le bizonyos ügyekről. Lehet, hogy nagyképűen hangzik, de sokan azt gondoltuk, hogy a rendszerváltás értünk volt, nekünk szól, hiszen lesz sajtószabadság, szólásszabadság, utazhatunk. De most azt látjuk, hogy itt élünk egy banánköztársaságban. Egy korrupt országban, ahol a valódi versenynek nincs jelentősége, urambátyám, sógorkomám viszonyok uralkodnak, szó sincs arról, hogy a tehetség kibontakozhat. Ezzel szemben az számít, hogy ki kit tud lepénzelni, megkenni, milyen kapcsolatai vannak, hová tud bekerülni, milyen információkhoz tud hozzájutni. Azt gondolom, a mi generációnknak tenni kell ez ellen. Akár ilyen áron is, hogy össze vagyok verve. (Sz. F.)